Ötszázmilliós pályázati támogatással segíti a kormány a civil állatvédő szervezeteket

Ovádi Péter: Újabb mérföldkőhöz értünk az állatvédelem területén.

2022. 05. 17. 15:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ivartalanításra, működési költségre, állategészségügyi szolgáltatásra és férőhelybővítésre költhetik az állatvédő szervezetek azt az ötszázmillió forintot, amelyre keddtől pályázhatnak majd. A Nemzeti állatvédelmi programban meghirdetett pályázat célja, hogy az állatvédelem gerincét adó szervezetek lehetőséget kapjanak a támogatásra.

– Olyan alapítványok vagy egyesületek pályázhatnak, amelyek létesítő okirataiban az állatvédelem mint cél és tevékenység nevesítve van, 2022. január 1-je előtt jogerősen Magyarországon bejegyezték, illetve tevékenységüket is az országban végzik 

– sorolta a támogatás feltételeit Ovádi Péter, a Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. Emlékeztetett: a kormány tavaly év végén elkülönített 1,5 milliárd forintot az állatvédelemre, ez a mostani pályázat ennek a része.

Az ötszázezer és tízmillió forint közötti igényelhető támogatás előfinanszírozott, egyszeri, vissza nem térítendő és százszázalékos intenzitású. A pályázati felhívás jövő keddtől, azaz május 24-től lesz elérhető az Állatvédelem.hoi.hu oldalon, amelyet június 20. és július 20. között lehet majd benyújtani.

Ma Magyarországon körülbelül négyszáz civil szervezet foglalkozik állatvédelemmel, a cél, hogy mindenki lehetőséghez jusson a pályázattal. – Nehéz olyan állatvédelmi, kormányzati döntéseket hozni, amelyek az ország minden szegletében hatnak, hiszen területenként eltérők a problémák. Amíg az egyik városban az a cél, hogy a gyermekeinknek átadjuk a felelős állattartás ismérveit, addig az ország másik felén több száz kóbor kutya vizeli le az ivartalanító buszt. Hosszú út áll még előttünk, de az biztos, hogy a civilek és az állatorvosok segítsége nélkül ez a misszió kivitelezhetetlen lenne – vélte a program vezetője.

Ovádi Péter az elmúlt időszak eredményeire is kitért. – Mozgalmas volt ez a másfél év, számos intézkedés született az állatok védelmében: megalakult a Nemzeti Állatvédelmi Tanács, valamint az Állatorvostudományi Egyetemen belül létrejött az Állatvédelmi Központ. Sikerült elérni, hogy szigorúbb büntetést kapjanak az állatkínzók, a civil szervezetek kérésére pedig – Európában egyedülálló módon – törvénybe foglaltuk, kik számítanak illegális szaporítóknak – összegezte a miniszteri biztos,  kiemelve, hogy az online konzultáció is óriási sikert ért el, több mint 262 ezer ember töltötte ki. 

Borítókép: Ovádi Péter (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.