A valóság és a fikció keveredik abban a rövidfilmben, amely Lieb Ferencet, az edelényi kastély festőjét és páratlan munkáját mutatja be. A felvidéki vándorfestő két évet töltött a kastélyban, és hat szobát díszített Ludmilla grófnő és férje, Esterházy István megrendelésére. A filmben Lieb az Edelényben töltött évekről vázlatait lapozgatva mesél feleségének, bepillantást engedve nemcsak saját életébe, de az építtető Jean-François L’Huillier unokáját, Ludmillát is jobban megismerhetjük. A hat festett szoba története képről képre bontakozik ki a néző előtt, miként a szereplők jelleme és egymáshoz való viszonya is. Megelevenednek a korszak ikonikus alakjai, miközben képzeletbeli utazást tehetünk a kastély és környezete háromszáz évvel ezelőtti mindennapjaiba.
A kezdetek
Ezzel a bemutatóval kezdődik egy lenyűgöző utazás az edelényi kastélyban, amelyet 1716-ban kezd építtetni Jean-François L’Huillier.
A kastély 1730-as befejezését a báró nem élte meg. Unokája, Ludmilla és második férje, gróf Esterházy István felvirágoztatta a kastélyt, amely 1730–1820 között élte fénykorát – mondta Izsó Alexandra, aki a kastélyban tárlatvezetőnk volt. Mint fogalmazott, ebben az időben kapott megbízást a hat szoba kifestésére Lieb Ferenc, akinek a nevéhez kötődnek a rokokó falképek. Ludmilla halála után a birtokot fia, Dessewffy Ferenc örökölte, aki 1820-ban örökös nélkül hunyt el. Az edelényi kastély és birtok így visszaszállt a királyi kamarára, azaz az államra.
A német Szász–Coburg–Gotha hercegi családból származó Ferdinánd herceg, császári-királyi altábornagy 1831-ben ugyan megvásárolta, de hitbizománnyá alakította az edelényi uradalmat. Az épület nem adott állandó otthont a családnak, a Coburgok gazdasági megfontolásból szerezték meg. Az az innováció, amit a településre hoztak, hosszú időre meghatározta a térség életét, hiszen ők voltak azok, akik a mai Magyarország területén felépítették Edelényben az ország első cukorgyárát – mondta tárlatvezetőnk.
A fellendülés ellenére a kastély lassú pusztulásnak indult, a feleslegessé vált barokk kori gazdasági épületeket például lebontották. A XX. század elejére az épület olyan romos állapotba került, hogy elkerülhetetlen volt egy felújítás. Izsó Alexandra ismertetéséből kiderült: az 1910 és 1913 közötti renoválás részeként a kastélyra neobarokk kiegészítések kerültek, a középrész fölé pedig magas manzárdtetőt emeltek Ray Rezső tervei alapján.
Ekkor építették a korábban lebontott, barokk kori gazdasági épületek alapjaira a ma is látható, íves patkószárnyakat a két, emeletes pavilonnal. A kastély főlépcsőházát is ekkor alakították át a mai formájára. Még a felújítás befejezése előtt a Coburgok a Bódvavölgyi Bányatársaságnak adták bérbe a kastély egyes részeit, köztük a kápolnát is– sorolta a változtatásokat a helyi szakember. Elmondta azt is: a bányatársaság ez utóbbit 1921-ben önhatalmúlag megszüntette, födémmel kettéosztotta, és a helyén lakásokat alakított ki. 1928-ban a kastély végleg a magyar állam tulajdonába került: az épületegyüttest ekkor az Igazságügyi Minisztérium vásárolta meg.
A pusztulás kora
Az új funkcióknak megfelelően többek közt lebontottak egy barokk csigalépcsőt, megszüntették az oldalsó homlokzatból kiugró, barokk kori, emeletes illemhelyeket és kialakítottak egy új lépcsőházat. A földszinten börtönhelyiségeket hoztak létre, valamint szolgálati lakásokat a fegyőrök számára. A kocsiáthajtóból nyíló részt a XVIII. századi konyhával együtt a járásbíró lakása foglalta el, míg átellenben az adóhivatal helyiségei, illetve a portásfülke kapott helyet.
– A festett szobákban a járásbírósági elnök lakását alakították ki, amit a kápolna helyén további lakások követtek, ám ezeket már a korábbi kápolnatérbe épített falépcsőn lehetett megközelíteni. A patkószárnyakba kamrákat, garázsokat és egyéb gazdasági helyiségeket zsúfoltak be. A pavilonokban az edelényi csendőrlaktanyát, valamint a város országgyűlési képviselőjének lakását alakították ki. A kastély elveszítette egykori főúri lakóhely jellegét – összegzett a tárlatvezető.
Miként azt már az eddig bemutatott kastélyok életéből megismertük, az edelényi birtoknál is a második világháború okozta a legnagyobb pusztítást. 1945-ben a szovjet parancsnokság költözött az épületbe, ennek nyomán keletkezett számos cirill betűs felirat, amelyeket a helyreállítási munkák során találtak.
– A kommunizmus idején a festett szobákban tyúkokat tartottak, az elektromos vezetékek miatt falképeket véstek szét. Az 1960-as években lebontották a század elején készült manzárdtetőt, és leszedték a kastélyról a neobarokk kiegészítéseket is. Az 1980-as évekre a kastély végleg elindult a pusztulás útján, az épület lakatlan lett, így már senki nem foglalkozott azzal, hogy a falképeket kikezdték a beázások, illetve a fagy.
Újjászületés
Noha az 1990-es évekre a kastély nagyon rossz állapotba került, számos ötlet született, mi legyen az elhanyagolt műemlékkel. Szerencsére sem kaszinó, sem luxusszálloda nem lett belőle – a 2000-es években egy kiemelt turisztikai pályázatnak köszönhetően megkezdődött a kastély és az azt körbeölelő park rendbetétele, felújítása.
– Az Edelényi Kastélysziget rekonstrukciója két ütemben valósult meg. Első körben a kastély külseje, valamint a belső terek kétharmada újulhatott meg, továbbá a sziget a kastélyhoz tartozó több mint öthektáros parkkal. A 2010-es árvíz némiképp keresztülhúzta a felújítási terveket, így a munkálatokat csak 2013-ban fejezték be. A második fejlesztési ütemben az addig önkormányzati tulajdonban lévő sportpálya megvételével egyesítették a teljes kastélyparkot, amely ma lenyűgöző látványt nyújt a szigetet átölelő folyóval, a rengeteg tavirózsával, kis hidakkal, ösvényekkel, hatalmas fákkal.
Mindez a Holt-Bódva revitalizációjának köszönhető, hiszen a holtág az évtizedek során teljesen eliszaposodott és szemetes posvánnyá változott. Medrének, kanyarulatainak és rézsűinek helyreállításával, a vízpótlás megoldásával, valamint őshonos növények és állatok betelepítésével 2012-re újra élővé vált. A kastélyt ma már, ha nem is mindenütt a régi medrében, de újra víztükör veszi körül, éppúgy, mint háromszáz éve, az építés kezdetekor. Ezért a L’Huillier–Coburg-kastélyegyüttes új neve Edelényi Kastélysziget lett – mondta Izsó Alexandra.
Festett szobák
A kastély puritánsága, egyszerű szépsége magával ragadó. A parkot körbesétálva a kocsiáthajtón jutunk a főlépcsőházba, amely már elvarázsolja a látogatót. A letisztultságot a Lieb Ferenc által megfestett szobák nem zavarják, sokkal inkább kiegészítik, és a tény, hogy sajnos egyetlen eredeti bútor sem maradt meg, szintén nem kelt hiányérzetet az emberben.
A pasztellszínek közül kiemelkedik a mályva, amelyet Ludmilla kifejezett kérésére használt a felvidéki festő. Az általa megalkotott képi ábrázolásokat Ludmilla vágyai ihlették, sőt a grófnő alakja is felsejlik az egyik szoba mennyezetén. A kisméretű öltözőszobában például négy földrész, Afrika, Ázsia, Amerika látható; az utolsó mennyezeti kép szinte láthatatlan, a beázások miatt megsemmisült, de talán el sem készült maradéktalanul, ez feltehetően Európa helye volt– mesélte kalauzunk.
Az utolsó kifestett szoba a téli ebédlő.
Méretei alapján ezt a helyiséget könnyebben tudták felfűteni, mint a nagy étkezőt. A festések között olyan szabadidős tevékenységek jelennek meg, mint a hintázás vagy a vadászat, ahol a vadász feltehetően Esterházy István grófot ábrázolja. A kép különlegessége, hogy bárhonnan is nézzük, a puska csöve mindig pontosan ránk céloz– hívta fel rá a figyelmet Izsó Alexandra. Mint mondta, a nagy étkező tulajdonképpen a díszterem, amit bálok alkalmával is használtak. Hatalmas méretei miatt télvíz idején a helyiség négy nagy ajtaját bezárták, egyáltalán nem használták, mert ilyen nagyságú teret nem tudtak befűteni, noha a páratlan szépségű kandallók működőképesek voltak.
Csillagkeresztes Dámák rendje
A díszterem az egyetlen helyiség, ahol festmények is vannak. Itt látható többek között Mária Terézia arcképe is, mivel Ludmillát 1775-ben felvették a Csillagkeresztes Dámák rendjébe, ekkor találkozott a ház úrnője Mária Teréziával Schönbrunnban. A rendről egy kisebb szobában egy különös időutazás részeként tudhatunk meg többet: egy rádióadásba csöppenünk, amelyben a műsorvető 1775. szeptember 14-én Schönbrunnba kapcsol, itt pedig megtudhatjuk, miként nyert felvételt Ludmilla az előkelő társaság tagjai közé. A rendet III. Ferdinánd császár özvegye, Gonzaga Eleonóra alapította 1668-ban, miután egy tűzvészben keresztereklyéje sértetlen maradt. A rend tagjai olyan katolikus, férjezett vagy özvegyasszonyok lehettek, akik apai ágon nyolc, anyai ágon négy nemesi felmenőt tudtak igazolni. Ludmilla grófnő egyébként ennek az elvárásnak nem tudott teljes egészében eleget tenni, a rendbe való felvételét a rendelkezésre álló iratok alapján férje távoli rokonának, a fertődi kastélyt építtető Esterházy „Fényes” Miklós herceg közbenjárásának is köszönhette. A rend tagjai jótékonykodásra is kötelezték magukat, ami betegekkel való foglalkozást, pénzadományozást jelentett.
A csillagkereszt legmagasabb védőasszonya Mária Terézia volt akkor, a tagok pedig udvarhölgyekként élhettek az udvarban, ám ez nem volt kötelező. Forgách Ludmilla grófnő nem élt ezzel a lehetőséggel, életét Edelényben, Zólyomban, valamint Cserépváralján töltötte.
A kastély felújításából nem maradt ki az a kápolna sem, amelyből annak idején kisebb lakásokat alakítottak ki. Szerencsére mindennek mára nyoma sincs, az épület legmagasabb belmagasságú összefüggő tere magával ragadóan szép látványt nyújt.
A kápolnában található ma Dessewffy Ferenc síremléke. Ludmilla grófnő első házasságából született fia sosem nősült meg, így törvényes örökös nélkül hunyt el 1820. február 14-én az edelényi kastélyban. Eredetileg az edelényi temetőben helyezték örök nyugalomra, ám sírját megbontották, kifosztották. Ledöntött síremléke a felújítás során az edelényi kastély kápolnájába került, így a birtokot ma is vigyázza hajdani fénykorának utolsó gazdája – tudtuk meg vendéglátónktól.
