Az idei első fél évben már érezhető volt egy kis fellendülés az egy évvel korábbi eladásokhoz képest, de még így is jelentős a visszaesés a 2023. I. félévi gépforgalomhoz viszonyítva. Az első három negyedév adataiból az látszik, hogy nem tört meg élénkülés élénkülés: az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) szerint az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 163,5 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket idén szeptemberig, ami 21 százalékos növekedés a 2024. I–III. negyedévihez viszonyítva. A két évvel korábbi gépeladásokhoz képest viszont még mindig 28 százalékos az elmaradás.

A támogatási források rendelkezésre állásától függő új gépek értékesítése mellett az alkatrészeladás viszont az elmúlt években folyamatos emelkedést mutat. Ennek az is oka, hogy a gépek egyre bonyolultabbá válnak, az alkatrészeknél csereperiódusok vannak, egyre jelentősebb a szervizigény, a javítás pedig már a digitális beállításokat és szoftverfrissítéseket is magában foglalja. A gazdálkodók 78,2 milliárd forintot fordítottak a gépek üzemeltetéséhez, javításához szükséges alkatrészek beszerzésére idén szeptemberig, ami kilencszázalékos növekedés a 2024. január–szeptemberi időszak alkatrész-értékesítéséhez képest.
A gép- és eszközeladások 68 százaléka tíz forgalmazóhoz kötődik, közülük a három legnagyobb gépkereskedő kezében összpontosult az összes magyarországi mezőgépeladás 48 százaléka. Az első tíz forgalmazó az alkatrészek esetében még nagyobb, 84 százalékos arányban vesz részt a piaci igények kielégítésében.
A mezőgazdasági termelők az erőgépek beszerzésére 75 milliárd forintot fordítottak idén szeptember végéig, ami a mezőgazdasági gépberuházások összértékének 46 százalékát tette ki. Az erőgép-beruházásora fordított összeg 55 százaléka a traktorok, 22 százaléka pedig a gabonakombájnok beszerezésére ment el.
A beszerzett 1326 traktor pedig 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi forgalmat, 2023 azonos időszakához képest viszont 24 százalékkal esett vissza az értékesítés.
A Datahouse Kft. első forgalomba helyezési kimutatása alapján – a márkák versenyében – az éllovas
- a John Deere, ezt követte
- a Claas,
- a Solis és a
- New Holland
a 2025. január–szeptemberi időszakban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!