Budapesten erősödhet a Fidesz
A kormánypártok négy budapesti kerületben próbálkozhatnak most vasárnap. A VIII. kerületben a korábbi jobboldali képviselő, Gondos Judit indul újra, aki 2019-ben mindössze hét szavazattal maradt alul a később elhunyt, baloldali vetélytársával szemben. Ha Gondos Judit nyer, a kerületet vezető baloldali Pikó András frakciója kisebbségbe szorulhat.
A VII. kerületben a bitcoinbányászás miatt megbukó Gyurcsány-párti Borka-Szász Tamás helyett választanak új képviselőt, érdekesség, hogy a baloldal jelöltjét a Momentum nem támogatja, ezzel együtt ők az esélyesebbek.A IV. kerületben a 2. számú egyéni választókerületben tartanak időközi választást a korábbi baloldali képviselő halála miatt, itt is a baloldal az esélyes. Budapest V. kerületében viszont a Fidesz–KDNP jelöltje lehet befutó, hiszen a 3. számú egyéni választókerületben az egyik fideszes helyi képviselő lemondása miatt kellett új választásokat kiírni.
Vidéken megszűnt a baloldali összefogás
Országszerte hatvan településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választásokat. A dömping oka, hogy korábban a járványhelyzet miatt nem lehetett választásokat tartani, illetve több helyi politikus is országgyűlési képviselő lett április 3-án. Június 26-án hat megyei jogú városban és négy budapesti kerületben is választanak önkormányzati képviselőket, a baloldal vidéken sehol sem indul egységesen.

További Belföld híreink
A Balatonnál is választanak
Június 26-án három Balaton-parti településen is választásokat tartanak. Balatonalmádiban a korábbi jobbikos országgyűlési képviselő, Kepli Lajos április 3-a előtt mondott le a polgármesterségről, arra célozgatva, hogy a településnek jobb lenne, ha kormánypárti vezetője lenne. Balatonberényben éppen az volt a gondjuk a helyi képviselőknek, hogy a függetlenül megválasztott polgármester később belépett a Fideszbe, ezért feloszlatták a testületet. A korábbi polgármester most is függetlenként indul. Balatonedericsen három független jelölt közül választhatnak új településvezetőt.
Borítókép: Keszthelyen Manninger Jenő lesz a polgármester, az ellenzék egyetlen ellenjelöltet sem állított (Fotó: MTI/Varga György)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!