Az Orbán-kormány családpolitikáját bírálta legutóbbi facebookos kirohanásában Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint – aki primitívnek és alkalmatlannak nevezte a miniszterelnököt és a Fidesz vezető tagjait – bár Orbán Viktorék család- és gyerekbarát kormánynak nevezik magukat, mégis
régen született olyan kevés gyermek Magyarországon, mint ezekben az években.
A legnagyobb családvédelmi szervezetek viszont másképpen látják az elmúlt évek kormányzati intézkedéseit. A Fiatal Családosok Klubjának elnöke szerint az elmúlt 12 év családpolitikai intézkedéseinek, a családoknak járó anyagi támogatások és erkölcsi megbecsülésnek köszönhetően sokkal nagyobb a gyermekvállalási kedv, mint korábban. A fiataloknak ezáltal egy stabilabb jövőképet tudnak felmutatni, ami arra ösztönzi őket, hogy több gyermeket vállaljanak, és előbbre hozzák a családalapítás időpontját. Király Nóra kiemelte:
a demográfiai helyzet értékelésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni a termékenységi ráta – ami azt mutatja, hogy egy szülőképes korú nő hány gyermeknek ad életet – 1,23-ről 1,59 százalékra való emelkedését sem, ami az első és a több gyermeket vállaló családok arányának növekedésével, valamint a fiatalabb korban történő gyermekvállalással magyarázható. Ez a javulás viszont azért nem mutatkozik meg a születésszámban, mert a Ratkó-korszak lecsengésével a szülőképes korban levő nők száma egyre csökken, magyarán kevesebb nőnek kell több gyermeket szülnie
– mutatott rá.

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) vezetője is úgy véli: a születések száma egyértelműen a szülőképes korú nők számának jelentős csökkenésével, valamint azzal magyarázható, hogy kitolódott az első gyermek vállalásának ideje. Mindebben a korábbi kormányok megszorító intézkedéseinek is jelentős szerepe van. Kardosné Gyurkó Katalin kiemelte:
az akkori kormányok legnagyobb bűne, hogy az emberek, így a szülőképes korú nők is anyagilag sokszor kilátástalan helyzetbe kerültek, s elveszítették a hitüket a jövőben.
Mint mondta, a családok támogatását megszüntető, megszorító intézkedések óriási károkat okoztak, a nehéz, sokszor lehetetlen helyzetbe került családokban a válások száma is megemelkedett. Az Orbán-kormány ezzel szemben új társadalompolitikai stratégiát hirdetett, amelynek fontos része a család és a gyermek. Ennek köszönhetően 2010 óta folyamatosan bővül a családtámogatások köre, ami ösztönözni a gyermekvállalást is. A NOE számára külön öröm, hogy az egyesület visszajelzései meghallgatásra találnak, beépülnek az intézkedésekbe, és ez a kölcsönös párbeszéd is növeli a bizalmat. Mindezek eredményeként a válások száma mérséklődött, a házasságkötések száma nőtt, és a termékenységi ráta is jelentős emelkedést mutat – hangsúlyozta a NOE elnöke.