Akinek dobog a szíve, él

Az abortuszon gondolkodó nőknek el kell mondani, hogy nem csak a saját életükről döntenek – vallja Olaj Anett, a József Szövetség Egyesület alapítója, aki maga is átesett a beavatkozáson, mielőtt megtért, családot alapított, és krízisterheseknek, posztabortusz-szindrómás nőknek kezdett segíteni. Az abortuszpártiak érvei között gyakran szerepel, hogy a magzat nem ember, pusztán szövetcsomó vagy sejthalmaz. Ezért is üdvözlik az életvédő szervezetek az új belügyminiszteri rendeletet, amely az abortusz elvégzését a magzat szívhangjának meghallgatásához köti.

Domján Anikó
2022. 09. 15. 19:10
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az abortuszon átesett nők olyan lelki krízist élnek át, amelyből hosszú és nehéz út vezet a gyógyulás felé, ezért a művi terhességmegszakítással és annak következményeivel kapcsolatos információk hiteles átadása nagyon fontos

 – jelentette ki lapunknak Olaj Anett, a József Szövetség Egyesület egyik alapítója, az Abortusz.hu válságtanácsadó honlap elindítója. A többi életvédő és krízisterhesekkel foglalkozó szervezethez hasonlóan az ő egyesületük is fontos mérföldkőnek tartja az új belügyminiszteri rendeletet. 

– Ha halljuk a magzat szívverését, onnantól már nem lehet szövetcsomónak nevezni a gyermeket, hiszen akinek dobog a szíve, az él. A magzat bizonyítottan képes megkülönböztetni az édesanyja hangját másokétól, kifejlett idegrendszere van, hogyan lehetne ő kevesebb, mint más gyermek? – teszi fel a kérdést az egykor posztabortusz-szindrómával küzdő, ma már ötgyermekes édesanya. 

Olaj Anett az Abortusz.hu válságtanácsadó honlapot olyan elkötelezett férfiakkal és nőkkel együtt működteti, akik ingyenesen fordítják tudásuk és energiájuk legjavát a krízisben lévő várandós nők megsegítésére. Az egyesület képviselője lapunknak úgy fogalmazott:

 a nem várt terhesség rémisztő állapota és annak hosszú távú következményei nem a lányok magánügye, hiszen ez a krízis és boldogtalanság a környezetükre is kihat, míg egy kiegyensúlyozott, a családalapítást elfogadó nő a család és a társadalom sarokköve. 

A József Szövetség Egyesület égisze alatt működő honlap mellett Olaj Anett és férje egy az abortusz utáni felépülést elősegítő lelki gyakorlati programot is kísér: a Ráhel Szőlőskertje egyike az első, az abortuszon átesett nők számára létrehozott terápiás támogató csoportoknak, amely mindenkihez szól, akár vallásosak a jelentkezők, akár nem. – Az abortuszt még mindig óriási tagadás övezi, ez a könnyebb út, hiszen ha a probléma mélyére nézünk, akkor családok és társadalmak tragédiáját látjuk – hangsúlyozta Olaj Anett.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Teknős Miklós)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.