A koronavírus-járvány után a magyar kormány programot hirdetett a közösségi élet újraindítására, amelynek részeként hetvenmillió forinttal támogatja a hátrányos helyzetű gyerekek egynapos aktív osztálykirándulásait.
A következő másfél hónapban száz iskolából ötezer rászoruló gyereknek biztosít a kormány aktív és természetközeli élményeket egynapos osztálykirándulások formájában Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megye területén.
A gyermekek lakóhelyének ötven kilométeres körzetében kerestük meg azokat a helyeket, ahová el tudjuk vinni őket aktív programokra az Egererdővel, a Nyírerdővel és az Északerdővel együttműködve. Nyolc erdei iskola is vállalta, hogy fogadja a gyerekeket
– ismertette a részleteket az államtitkár.
Mint mondta: a program széleskörű összefogásban jön létre: az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK), a Művészetek Völgye és a Máltai Szeretetszolgálat közösen valósítja meg a kirándulásokat az állami erdészetek bevonásával.
Az idei évet próbaévnek tekintjük, és a tapasztalatokat felhasználva a jövőben még több hátrányos helyzetű gyereknek biztosítjuk ezt a lehetőséget, akik egy osztálykirándulás költségét nem tudják kifizetni. Fontos, hogy ők is megismerjék tágabb környezetüket, hazájukat, és olyan élményekhez jussanak, ami e nélkül nem lenne számukra elérhető. Bízunk benne, hogy ezek a kirándulások egy kis lökést, lelkesedést adhatnak ezeknek a gyerekeknek. Nincs annál értékesebb élmény a gyerekek számára, mint amit egész életükben magukban őrizhetnek.
– számolt be a programról Révész Máriusz Facebook-oldalán.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!