időjárás 21°C Jeromos 2023. szeptember 30.
logo

Állatvédelmi közhasznú alapítvány létrehozásáról döntött a parlament

Máté Patrik
2022.10.27. 05:55
Állatvédelmi közhasznú alapítvány létrehozásáról döntött a parlament

Állatvédelmi közhasznú alapítvány létrehozásának törvényi kereteit teremtette meg az Országgyűlés, miután kedden a miniszterelnök-helyettes előterjesztését 141 igen, négy nem szavazattal és 22 tartózkodás mellett elfogadták. Ezzel a parlament felkérte a kormányt a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány létrehozására, amelynek célja 

az állatok jólléte és védelme, a felelős állattartás és az állatvédelem népszerűsítése, valamint az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetekkel való együttműködés megerősítése.

A szervezet vagyonáról a kormány gondoskodik, működéséhez 2024-től évente támogatást nyújt.

A Semjén Zsolt által benyújtott előterjesztés szerint a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány célja, hogy az állatvédelem fejlesztésével és népszerűsítésével kapcsolatos feladatokat lásson el, valamint az állattartás felelősségét tudatosítsa. A szervezet konkrét feladatai közé tartozna 

az állatvédelemmel kapcsolatos tájékoztató portál működtetése, az állatvédelmi szakmai konferenciák koordinálása, az állatvédelemmel kapcsolatos országos kommunikációs és érzékenyítőkampányok, illetve állatvédelmi pályázatok lebonyolítása és felügyelete, valamint az állatvédelem fontosságának tudatosítása és továbbadása a fiatal generációk számára.

Emellett szintén az alapítvány gondoskodna az állatvédelem népszerűsítését célzó tudományos és oktatási tevékenység ösztönzéséről, képzési programok kidolgozásáról és koordinálásáról, az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek és gazdálkodó szervezetek támogatásáról, illetve a nemzetközi jó gyakorlatok adaptálási lehetőségeinek feltérképezéséről, amit a hazai állattartási kultúra fejlesztése érdekében végezne.

Korábban Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos elmondta: a kormánynak nagy szüksége van az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek több évtizedes tapasztalatára és véleményére. Példaként említette a büntető törvénykönyv szigorítását: 

Európában és Magyarországon is egyedülálló módon léptek fel a szaporítók és a csalétek kihelyezése ellen.

Mint mondta, az is civilek kérése volt, hogy ne csak az állatviadalok szervezői, hanem a résztvevői is büntetőjogilag legyenek felelősségre vonva. – Nem mindegy, milyen generáció nő fel, hogyan tekintenek az állatvédelemre: az oktatási programunk azt célozza meg, hogy már óvodai és iskolai környezetben megtanulják a gyerekek, milyen a felelős állattartás – emlékeztetett a kormánybiztos.

Borítókép: A felnövekvő generációkban tudatosítani kell a felelős állattartás kötelezettségeit (Fotó: Bach Máté)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.