Nagy István, Simon védője szerint ha novemberben végül sikerül ismételten meghallgatni a könyvszakértőt, lezárulhat a bizonyítási eljárás, és elhangozhatnak a perbeszédek. A védő decemberre várja az első fokú ítéletet.
Az előzményekhez tartozik, hogy Simon Gábor végzetét tulajdonképpen a politikai kalandornak, néhai Welsz Tamásnak köszönheti. Welsz végórái 2014-ben, az MSZP akkori elnökhelyettese, Simon Gábor lebukásával kezdődtek. A politikust különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsították, majd később vádolták meg, mert adózatlan százmilliókat találtak hozzá köthető külföldi bankszámlákon. Welszet is gyanúsítottként hallgatták ki, miután a nyomozók birtokába jutott egy hamisított bissau-guineai útlevél Derdák Gábor névre kitöltve a politikus adataival (a Derdák Simon édesanyjának vezetékneve). A kalandor a halála napján teherautónyi iratot adott át a nyomozóknak, majd az őt szállító rendőrautóban állítólag halálos mérget vett be.
Simon pedig 2016-tól bíróságra jár.
Azt azonban ma sem tudjuk, hogy honnan származnak a vádbeli százmilliók. Nem lehet tudni, hogy kinek a pénzét kezelte Simon Gábor, az MSZP egykori elnökhelyettese.
A párt pénzéről éppúgy beszéltek még az MSZP berkeiben is, mint az egyik pártvezetőről, akié a Simon osztrák és svájci bankszámláin talált 267 millió forintnyi euró, illetve svájci frank lehetett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!