Mindszenty József szabadságharcnak tartotta, de nem forradalomnak 1956-ot
– hívta fel a figyelmet a Mandinernek adott interjúban Pánczél Hegedűs János, akinek nemrég jelent meg a hercegprímás ’56-os szerepéről szóló kötete. A történész szerint a bíboros a nemzet számára megfelelő keretbe akarta helyezni az eseményeket, amellyel irányt akart adni.
Mint mondta, a forradalom Mindszenty politikai credója szerint nem pozitív fogalom, olyan valami, ami destruktív lázadás leginkább, és erre nem eszmetörténeti narratíva szerint jött rá, hanem sokkal inkább gyakorlati alapon. Éppen ezért a hercegprímás elvetette a forradalmat és a forradalmi rendszereket, a forradalmi módszereket is.
A forradalom szerinte az állam és társadalom törvényes/alkotmányos rendjének erőszakos felforgatását jelentette, amelyet bizonyítottnak vélt a gyakorlatban is, hiszen a XX. században minden magyarországi forradalmi rendszernek a rabja, üldözöttje volt, így az 1918-as népköztársaságnak, 1919-es proletárdiktatúrának, a nyilas munkaállamnak, az 1946 utáni köztársaságnak, illetve folytatólagosan a kommunista diktatúra népköztársaságának is.
Mindszenty ugyanakkor támogatta a fegyveres harcot, a fegyveres szabadságharcosokat pedig többször is megáldotta. AZ 1956-os események ellenforradalomként való definiálását pedig politikai célú fogalmi zsonglőrködésnek tartotta, s elvetette azt, mert ezzel Kádárék és szovjet intervenció platformjára helyezkedett volna, ami nyilván karaktergyilkosság lett volna.
Arra, hogy a bíboros mennyire játszott vezető szerepet ’56-ban, Pánczél Hegedűs János úgy fogalmazott: Mindszentynek nem voltak ilyen ambíciói 1956-ban, ténylegesen fellépni sem tudott, de az alatt a szabadon töltött négy-öt nap alatt, ami neki ekkor adatott lenyűgöző munkabírása volt.
Nagy Imre és 1956-os kormányainak tagjai minden jel szerint pedig blokkolni akarták a hercegprímást.
Nagy Imre a politikai palettán a szélsőjobbhoz sorolta a bíborost, ami számára valahol a DNP után, a Pfeiffer- vagy Sulyok-féle pártszervezetekkel kezdődött. Tudta, hogy nem lehet megúszni a szabadulását, ezért a blokkolást tartotta fontosnak, hosszú távon pedig sejtette, hogy a politikai harc elkerülhetetlen lesz vele ismét.
Mindszenty és Nagy Imre soha nem találkoztak, nem is beszéltek semmilyen formában sem 1956-ban, sem korábban. Mindszenty kifejezetten együttműködő volt a Nagy Imre-adminisztrációval, de támogató nyilatkozatot nem tett mellette – Tildy külön kérésére sem, egészen a szovjet intervencióig. Ekkortól azonban, utólag az utolsó Nagy-kormányt tartotta legitimnek, de csak a Kádár-kormánnyal szemben.
Mindszenty Nagy Imrét halála után meghaladható, de fontos „kezdeti zászlónak”, ugyanakkor egyértelműen nemzeti hősnek tartotta, akiről szentmiséjén is megemlékezett. Szinte biztosak lehetünk abban, hogy Mindszenty soha nem tudta meg, hogy a kommunista miniszterelnök egészen máshogyan vélekedett róla – magyarázta a történész, aki szerint ahhoz, hogy Mindszentyt egy tabula rasa helyzetben megválasszák ideiglenes államfőnek, külpolitikai, egyben erős nemzeti egység kellett volna, de ehhez a baloldal és a polgári demokraták se nagyon asszisztáltak volna. – Az emigráció Mindszentyt tartotta a kibontakozás kulcsfigurájának, és szinte semennyire nem számoltak a kommunista politikusokkal, és csak nagyon kevés részben a korábban velük együttműködőkkel. Itthon Mindszentyvel reálpolitikai síkon számoltak néhányan, de jellemző módon nem vették figyelembe a közjogi helyzetét, leginkább azért, mert nem ismerték szerepének közjogi megalapozottságát, lehetséges értékét. Mindszenty a nemzethez intézett szózatában erre tett kísérletet, amikor pozicionálta magát.
A teljes interjú IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Úri utca 62., Prímási palota udvara. Mindszenty József bíboros hercegprímás, esztergomi érsek felsőpetényi őrizetéből való kiszabadulása után rádióbeszédet tart (Fotó: Fortepan/ETH Zürich)
