időjárás 21°C Klotild 2023. június 3.
logo
Korrupciós és egyéb bűncselekmények terhelik a vádirat szerint a bírósági végrehajtói kar elnökét és társait

Vádat emeltek a végrehajtók ügyében

Szemán László János
2022.10.24. 13:13 2022.10.24. 14:29
Vádat emeltek a végrehajtók ügyében

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál – ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Vádat emelt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és 21 társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – közölte ma a főügyészség.

A vádirat lényege szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusát megelőzően korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.

Schadl György vezetői pozíciójából, valamint a Völner Pállal fennálló korrupciós kapcsolatából eredő befolyására hivatkozással, hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri: önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy teljes egészében visszakérte tőlük.

A vádirat a 22 terhelt egyéb – korrupciós, gazdasági és vagyon elleni – bűncselekményeit is tartalmazza.

A nyomozó főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén – ítélje Schadl Györgyöt tíz év, míg Völner Pált nyolc év börtönbüntetésre, 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre, továbbá mindkettőjüket tíz év közügyektől eltiltásra, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra, és rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

A többi terhelt tekintetében – beismerésük esetén –  négy személy vonatkozásában letöltendő szabadságvesztés büntetést, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást, tizenöt vádlott esetében próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést, míg egy fővel szemben pénzbüntetést tart indokoltnak az ügyészség.

Borítókép: Központi Nyomozó Főügyészség (Fotó: Máthé Zoltán/MTI)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.