„Piroskának fontos volt, hogy aki bekerült a nagy családba, azokról mindig gondoskodjon. Ez így volt a munkahelyen is, de a magánéletben is. Amikor Gyurcsány előző felesége összeomlott a válás után, akkor például állást szereztek neki Baja Ferenc mellett. (Baja akkor környezetvédelmi miniszter volt.)” (Bodnár Edinát nagyon megviselte a válás, erről Debreczeni József így ír Az új miniszterelnök című könyvében: „Edinát nagyon megdöbbenti a nem várt fordulat, és csak nagyon lassan, hosszú évek alatt tudja feldolgozni a történteket.”)
Üzlet és politika
A fiatalok nemcsak a politikában, de a gazdaságban is erősítették egymást.
Dobrev Klára Gyurcsány botrányos cégében, a Fittelina Kft.-ben 1995. 07. 15 és 2002. 10. 31. között tulajdonosként szerepelt.
Egy korábbi Origó-cikk felidézi a cég körüli visszaélésgyanús ügyletet. A történet lényege, hogy Gyurcsányné átengedte az Apró-villa hasznosításának jogát a Fittelina Kft.-nek – amelynek tulajdonosai és tisztviselői ők maguk voltak –, és így 159 négyzetméteres lakásának a bérbeadási jogát is. Ezt a jogot 16 millió forint értéken tartották nyilván a cégben egészen 2000-ig.
Ez alapján évi 2,6 millió forintot költségként írhattak le a vállalkozás bevételeivel szemben, így minden évben több millió forinttal tudták csökkenteni a befizetendő társasági adót. Bérlők hiányában azonban feltételezhető, hogy a saját cégükkel kötött megállapodás színlelt szerződés volt, ami az adófizetési kötelezettség különböző mértékű elkerülését szolgálhatta.
Ugyanebben az évben került sor a Mosonmagyaróvári Timföldgyár zűrös privatizálására, amelynek köszönhetően egy olyan óriási értékhez jutott a család, ami aztán évtizedekig stabil anyagi hátteret biztosított a nyugodt politikai építkezéshez.
Miközben Apró Piroska hathatós közbenjárásával anyagilag stabilizálta magát a család, addig Gyurcsány és neje visszatért a politikába is.
A 2002-es országgyűlési választási kampányban aktivizálták igazán magukat, amikor Dobrev Klára az édesanyja révén Medgyessy Péter kampányfőnöke lett. Ekkor már férjével, Gyurcsány Ferenccel együtt erősítették az MSZP kampányát.
Fontos tény, hogy ugyanebben a kampánycsapatban ismerkedtek meg aztán Gyurcsány későbbi kabinetfőnökével Gál J. Zoltánnal és még sok más későbbi MSZP-s kormánytaggal.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!