Pozsgay Imrének is köszönhető a paradigmaváltás és a békés átmenet

Nem lehetett megjósolni, hogyan reagálnak a fegyveres testületek Pozsgay Imre azon kijelentésére, amikor az 1956-os eseményeket ellenforradalom helyett népfelkelésnek nevezte – emlékezett vissza Pozsgay Csilla, a rendszerváltás meghatározó politikusának lánya. Az Ellenforradalomból népfelkelés – Dokumentumok Pozsgay Imre irathagyatékából című kötet bemutatóján Jónás Róbert szerkesztővel Strausz Péter, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) tudományos igazgatója beszélgetett.

Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

A napokban megjelent, Ellenforradalomból népfelkelés – Dokumentumok Pozsgay Imre irathagyatékából című hiánypótló kötetről Nyári Gábor, a Retörki ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a személyes és családtörténeten túl tartalmazza a politikus iratainak feldolgozását is. A könyv egy sorozat első darabja – tette hozzá.

Pozsgay Csilla édesapja életútjáról elmondta, hogy félparaszti családba született, már a gimnáziumban elkezdett politizálni, az egyetemen pedig orosz nyelvet, történelmet és filozófiát tanult, első generációs értelmiségi volt. 

Politikai tevékenységét Budapesten folytatta, ahol először egy folyóirat főszerkesztője volt, majd miniszterhelyettes, később kulturális, végül művelődési miniszter lett, így számos művésszel és tudóssal ismerkedett meg – részletezte. 

Pozsgay Csilla kiemelte: édesapja menesztése után élesztette fel a Hazafias Népfront eszméjét, és ez az 1956-tal kapcsolatos nézeteit is befolyásolta. 1989 január végén ezért nyilvánította népfelkelésnek az addig ellenforradalomnak nevezett 1956-os eseményeket, amivel megingatta az addigi hatalom alapjait kimondva, hogy egy történelmi hazugságra épül 

– fogalmazott. Visszaemlékezett, hogy nem lehetett megjósolni, a fegyveres testületek hogyan reagálnak majd erre. Kijelentette: Pozsgay Imrének is köszönhető a hivatalos paradigmaváltás és a békés átmenet.

Jónás Róbert szerkesztő kifejtette: 1956 története jól dokumentált, utóéletével viszont keveset foglalkoznak, akkor is inkább a rendszerváltás történetébe ágyazva. Pozsgay Imréről úgy fogalmazott: a Hazafias Népfrontban betöltött szerepe mutatja, hogy milyen hiteles volt mint reformer. 

Rámutatott: a politikus pártban képvisel személyes meggyőződése, nemcsak saját ismereteiből, hanem a népiekkel kiépített kapcsolatrendszeréből is táplálkozott. Emlékeztetett a lakiteleki találkozókra, ahol Pozsgay vállalta a konfrontációt a párton belül, és ami miatt el is marasztalták. 

Kitért Kádár azon meggyőződésére, amely szerint Pozsgay nem volt a pártba való, mert tudta, hogy milyen nagy ellenzéki hátországa van. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy átfogó reformprogrammal senki nem rendelkezett a rendszerváltáskor.

Jónás Róbert beszélt arról is, hogy 1956 újraértékelése az 1988. májusi értekezleten merült fel, de az ellenzékben és a párton belül is kérdéses volt, hogyan értelmezzék a múltat, mert azt mindenki tudta, hogy a gazdasági folyamatok elemzése nem lesz elég. Felidézte, hogy az akkori politikusok elhatárolódtak a Rákosi-rendszertől. 

A szerkesztő szólt Berend T. Iván és Ormos Mária reformpárti szerepéről, és Horn Gyula személyéről is. 

A Kossuth rádiónak adott Pozsgay-interjúról úgy fogalmazott: a politikus felismerte, hogy nem elég az intézményrendszer megújulása, hanem átfogóbb reformra van szükség, ezért olyan alternatívát akart kínálni, amely kihozhatta volna az MSZMP-t az akkori helyzetéből, de az ellenzéknek is elfogadható lett volna. 

A népfelkelésről úgy gondolta, hogy ez mindkét oldalnak megfelel, így konszenzusra juthatnak – tette hozzá.

A hiánypótló kötetben megjelent, Pozsgay Imre magán-irathagyatékából származó dokumentumok nagy részét korábban még nem közölték, éppen ezért nélkülözhetetlen forrásokat biztosítanak az 1956-os forradalom újraértelmezésével, valamint a Pozsgay Imre felügyelete alatt működött tényfeltáró bizottság tevékenységével kapcsolatos kutatásokhoz.

Borítókép: Pozsgay Imre és Horn Gyula (Fotó: Fortepan/ Szalay Zoltán)