Befejezte az 1999-ben történt Döcher-gyilkosság nyomozását a rendőrség, az ügy iratait pedig átadták az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészségnek – értesült a Magyar Nemzet. Úgy tudjuk, a rendőrség vádemelést javasol. Az ügyben két gyanúsított van, egyikük az éjszakai életben Turekként ismert D. Alex, akit a bűncselekmény felbujtójának tartanak, a másik érintett B. Károly, ő elkövetőként vehetett részt a leszámolásban. Döcher György és egykori testőre megölésében egy harmadik személy, egy bizonyos Sz. Árpád is részt vett, de a férfi már nem él.
A magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb leszámolását oldotta meg a rendőrség
Az egyik legbrutálisabban végrehajtott maffialeszámolás, a Döcher-gyilkosság nyomozását fejezte be a napokban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – tudta meg a Magyar Nemzet. Az alvilág rettegett figuráját, a „Csontkezűnek” hívott Döcher Györgyöt és testőrét több mint húsz évvel ezelőtt végezték ki egy XV. kerületi presszóban. A gyanú szerint Döcheréket az éjszakai életben jól ismert Turek – a hírhedt felvidéki maffiavezér, Sátor Lajos segítségével – ölette meg.

A Szlovákiában is otthonosan mozgó Tureket tavaly ősszel vette őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével, gyanúsított-társát, B. Károlyt pedig Németországban fogták el.
A rendőrök mindkettőjüket előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Jelenleg mindkét férfi letartóztatásban van. Megjegyzendő, hogy az NNI és a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a Portik-ügyek után a Döcher-gyilkosság nyomozásában is szorosan együttműködött egymással.
„Csontkezűt” és testőrét, „Bolgár” Misit 1999. február 2-án gyilkolták meg egy XV. kerületi presszóban. A sötét, hosszú kabátot, fején kapucnit, arcán sálat viselő tettes vélhetően egy cseh gyártmányú, 7,65-ös Scorpion géppisztolyból adott le húsz lövést. Az egyik áldozatát tarkón, a másikat szemen lőtte. Döcher – szintén jelen lévő – feleségét az elkövető életben hagyta. A leszámolás alig néhány percig tartott, majd a gyilkos sietve távozott a helyszínről. Az emberölésnek szemtanúja volt több szabadnapos katonai elhárítótiszt is, de az ő szerepüket tisztázta a nyomozás.
A gyilkosság előzménye, hogy Turek, miután megromlott a kapcsolata Döcher Györggyel, megkérte a felvidéki maffia rettegett vezetőjét, Sátor Lajost, hogy ölesse meg korábbi bűntársát és barátját.
Sátor rábólintott a gyilkosságra, ám cserébe azt kérte, hogy Turek végezze ki riválisait, a Pápay klánt (ez volt a hírhedt dunaszerdahelyi mészárlás). Lényegében „bartergyilkosságban” állapodtak meg, ami általánosságban annyit jelent, hogy a merényletért a bűnbandák nem pénzzel fizettek, hanem egy másik kivégzéssel rendezték a számlát. A Pápay Tibor vezette szervezett bűnözői csoportot 1999. március 25-én végezték ki Dunaszerdahelyen, a Fontana étterem emeletén. A maffialeszámolást hárman követték el, egyikük a földszinten levő vendégeket tartotta sakkban, két elkövető pedig az emeleten a 113, gépkarabélyból leadott lövéssel tíz bandatagot ölt meg. A maffiózók – vesztükre – azt hitték, razzia van a bárban, mivel a támadók kommandós öltözetben – „Mindenki a földre! Rendőri akció!” felszólítással – törtek rájuk.
További Belföld híreink
A dunaszerdahelyi mészárlásban Turek és B. Károly is gyanúsított, utóbbi személy ugyanakkor együttműködik a szlovák rendőrökkel.
A férfit a magyar hatóság egy egyedülálló bizonyítási eljáráshoz „kölcsön is adta” a szlovákoknak: B. Károlyt a vérengzés helyszínére vitték és „újrajátszatták” vele, hogyan történt a tízes gyilkosság. Információink szerint a bűnöző nemcsak a dunaszerdahelyi tömeggyilkosságban, hanem a Döcher-ügyben is segíti a rendőrség munkáját.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Élőben közvetítik az óraátállítást, itt tudja követni
Éjszaka megkezdődik a nyári időszámítás.

Hátborzongató részletek érkeztek a Miskolc mellett előkerült emberi fejről
Kiderült, hogy milyen nemű és korú emberhez tartozhatott a Lyukóban talált emberi testrész.

Ilyen volt Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka esküvője
A héten megházasodott a magyar válogatott csapatkapitánya és kedvese. Szoboszlai Dominikék esküvőjéről nemrég friss fotók érkeztek.

Nógrádi György: A brüsszeli túlélőcsomag gyakorlatilag hasztalan, de Brüsszelnek célja van vele
A cél, hogy tovább tudják támogatni a háborút – mondta lapunknak a biztonságpolitikai szakértő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ezen a településen lesz a leglátványosabb a napfogyatkozás

Információ érkezett Schumacherről: szomorú a helyzet

A Kosba lép a Neptunusz: 3 csillagjegy, akik előtt elképesztő időszak áll

Búcsúzik a készpénztől Európa egyik leggazdagabb országa – de a népharag miatt nem törölhetik el

Friss fotók: Szoboszlai Dominik felesége megmutatta, milyen volt a nagy nap

Nyakig ül a szószban Ukrajna: az utolsó centig vissza kell fizetniük az összes eddigi támogatást Washingtonnak

Elfogott a TEK egy 19 éves férfit, aki politikusok kivégzésével és iskolai mészárlással fenyegetett

Kerkez így lehet Szoboszlai csapattársa Liverpoolban

A halál hetvenkét órája

Majka durván odaszúrt a TV2-nek, de tudjuk, mi volt az igazi célja

Zelenszkijnek fizetnie kell, itt a vége

Putyin kemény figyelmeztetést küldött Ukrajnának és a háborúpárti Európának
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Élőben közvetítik az óraátállítást, itt tudja követni
Éjszaka megkezdődik a nyári időszámítás.

Hátborzongató részletek érkeztek a Miskolc mellett előkerült emberi fejről
Kiderült, hogy milyen nemű és korú emberhez tartozhatott a Lyukóban talált emberi testrész.

Ilyen volt Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka esküvője
A héten megházasodott a magyar válogatott csapatkapitánya és kedvese. Szoboszlai Dominikék esküvőjéről nemrég friss fotók érkeztek.

Nógrádi György: A brüsszeli túlélőcsomag gyakorlatilag hasztalan, de Brüsszelnek célja van vele
A cél, hogy tovább tudják támogatni a háborút – mondta lapunknak a biztonságpolitikai szakértő.