Gyakorlatilag kötelezővé tenné a szivárványcsaládok elismerését Brüsszel új javaslata

Az Európai Bizottság a gyermekek jogainak és védelmének biztosítására hivatkozik az új javaslat kapcsán.

2022. 12. 13. 14:30
null
BELGIUM-EU-POLITICS-SUMMIT Fotó: KENZO TRIBOUILLARD
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyermekek jogainak és védelmének biztosítására hivatkozva új szabályok bevezetését, valamint egy európai szülői bizonyítvány létrehozását szorgalmazza az Európai Bizottság. 

A brüsszeli testület javaslatának célja, hogy egy adott uniós tagállamban létrejött szülői kapcsolatot, vagy az arról szóló határozatot az Európai Unión belül bárhol elismerjék. 

Az indoklás szerint a javaslatnak gyakorlati jelentősége van, főként akkor, ha azonos nemű párokról van szó. Abban az esetben ugyanis, ha egy úgynevezett szivárványcsalád költözés, utazás vagy nyaralás céljából az EU-n belül olyan országba megy, ahol nem ismerik el a pár kapcsolatát, akkor az egyik fél elveszíti a szülő jogait. 

Minden gyermeknek azonos jogokkal kell rendelkeznie, függetlenül attól, hogyan fogantak és milyen családtípusból származnak

– fogalmazott Didier Reynders a javaslat bemutatásakor, akinek állítása szerint a kontinensen körülbelül kétmillió gyermeket érint a probléma. A jogérvényesülésért felelős uniós biztos állítása szerint ugyanakkor nem akarják megváltoztatni a nemzeti hatáskört a család meghatározásával kapcsolatban, sőt tisztában van azzal is, hogy nem lesz egyszerű meggyőzni a tagállamokat az előterjesztés támogatásáról. Az Euronews cikke szerint, mivel hat uniós ország – Bulgária, Lettország, Litvánia, Románia, Lengyelország és Szlovénia – nem rendelkezik az azonos neműek jogait védő szervezetekkel, így ők ellenezhetik a terveket. 

Az Európai Bizottság vezetői azonban kétségkívül eltökéltek a szexuális kisebbségek jogainak védelmében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Ursula von der Leyen Twitter-oldalán közzétett videója, amelyben kijelentette:

nem nyugszom, ha az uniós egyenlőség kiépítéséről van szó, ahol félelem és vádaskodás nélkül az lehetsz, aki vagy, és azt szeretheted, akit akarsz. 

A bizottság elnöke ezért ígéretet tett, hogy az egész LMBTQI-közösség támogatása és jogaik megerősítése érdekében szorgalmazni fogja a szülői kapcsolatok kölcsönös elismerését az unióban. „Mert aki az egyik országban szülő, az minden országban szülő” – szögezte le. 

Az LMBTQI-közösségek támogatásról tanúskodik továbbá az a nők elleni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről szóló irányelv is, amelyről szintén hamarosan szavazhatnak az Európai Tanács tagjai. A CitizenGO szerint a javaslat ugyanakkor burkolt kísérlet arra, hogy minden tagállamban törvényesítsék a genderideológia szókészletének elemeit, tehát a megfogalmazott irányelv a LMBTQ-ideológia legújabb trójai falovát jelenti Magyarország számára. 

Az irányelv elfogadásának egyik következménye lenne, hogy bárki, aki ki leírja: nem fogadja el a transzgender ideológia meghatározásait, és kimondja az alapvető igazságot a férfiakról és a nőkről, genderalapú online erőszak vádjával nézhet szembe. 

A javaslat továbbá „összhangban van” az LMBTQ-személyek egyenlőségéről szóló, 2020–2025-ös időszakra vonatkozó stratégiával, amelynek egyebek mellett a homofóbia mint „uniós bűncselekmény” bevezetése, a homoszexuális kapcsolatok jogi elismerése, a genderoktatás bevezetése az iskolákban, a transznemű, interszexuális és nem bináris identitások elismerésének javítása is a céljai között van. 

Borítókép: Ursula von der Leyen (Fotó: Kenzo Tribouillard)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.