Külföldön is tovább élhet az erős magyar öntudat

A magyar diaszpóra élő példája annak, hogy a más országok társadalmába való beilleszkedés nem feltétlenül jár együtt a kulturális asszimilációval – jelentette ki lapunknak Gazsó ­Dániel, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet diasz­pórakutatásokért felelős referense, akinek a közelmúltban jelent meg kötete a témában. A kutató kiemelte: egyszerre törekedett arra, hogy a könyve tudományos és közérthető legyen, illetve szolgáljon oktatási célokat, és informálja a szélesebb olvasóközönséget.

Gazsó Dániel Kutató 20221130 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

Az volt az elsődleges célom a most megjelent könyvemmel, hogy a diaszpórakutatás főbb témáit rendszerezzem, és a lényeges információkat olyan formában közöljem, hogy az mindenki számára érthető legyen. Mindemellett a kötetet igyekeztem úgy felépíteni, hogy a migráció- és diaszpórakutatást érintő egyetemi kurzusokon oktatási célokra is fel lehessen használni

– mondta el lapunknak Gazsó ­Dániel, az Otthon és itthon. A magyar diaszpóra és anyaországa című, közelmúltban megjelent könyv szerzője.

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet diaszpórakutatásokért felelős referense, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának tudományos munkatársa kifejtette: a könyv megírásában több minden szerepet játszott. Felsőfokú tanulmányait Dél-Spanyolországban, a Granadai Egyetem ösztöndíjas hallgatójaként filozófia és kulturális antropológia szakokon végezte, majd kisebbségkutatásra specializálódott, kifejezetten érdekelték a kelet-közép-európai őshonos nemzeti kisebbségek. Később a diaszpórára fordult a figyelme, részben azért, mert tanulmányútjai alatt sokszor találkozott külföldön élő magyarokkal, köztük olyan családokkal is, akik generációk óta fenntartják magyar kötődéseiket. 2014-ben jelentkezett a Kőrösi Csoma Sándor programra, amelyben a Chilei–Magyar Kulturális Egyesület közösségépítő munkáját segítette.

Gazsó Dániel Dél-Amerikából hazatérve lett aztán a Nemzetpolitikai Kutatóintézet diaszpórakutatásokért felelős referense, és így 2015 óta főállásban folytathat e területen kutatásokat. A most megjelent kötet többek között ennek a több éve tartó munkának az eredménye.

Tematikus részek

A kutató hangsúlyozta: úgy építette fel a kötetet, hogy az tematikailag jól elkülöníthető, de ugyanakkor egymásra épülő részekből álljon. Az első rész átfogó elméleti és módszertani keretet ad a későbbi fejezeteknek. Ebben a diaszpóra főbb meghatározásait és a tudományágra jellemző tipológiákat összegezte a hazai és a nemzetközi szakirodalom alapján, valamint külön alfejezetekben értelmezte a diasz­pórát alakító társadalompolitikai folyamatokat, többek között a népvándorlást, a társadalmi integrációt, a kulturális asszimilációt és a különféle diaszpórapolitikai gyakorlatokat.

A fogalmi keretek tisztázása után, a kötet második részében a magyar diaszpóra fejlődéstörténetét mutatom be négy szakaszra bontva. Itt azonban fontos hangsúlyozni, hogy a világban szétszórt magyar közösségeknek nincsen egyetlen, általánosítható, egyetemes története, mindegyik más körülmények között fejlődött

– mutatott rá a kutató.

A nagyobb korszakok között dolgozta fel az első világháborút megelőző paraszti exodust, a két világégés közötti, majd az 1945 utáni kivándorlási hullámokat, és végül a rendszerváltást követő, jelenkori migrációt. Utóbbi már nem politikai, hanem gazdasági jellegű, és már nem egyirányú, mint 1990 előtt. Szavai szerint a második világháború után kialakult megosztottság jelei ugyan még ma is fellelhetők a diaszpórában, az abból fakadó konfliktusok napjainkra konszolidálódtak. A szervezeti vezetők számára egyértelművé vált, hogy csak összefogással, a fiatal generációk megszólításával, bevonásával, illetve a többségi társadalom felé való nyitással lehetnek sikeresek.

A könyv harmadik tematikus része az anyaország és a diaszpóra kapcsolatával, annak politikai dimenziói­val foglalkozik. Először a nemzeti kérdés kialakulását és következményeit mutatja be, majd a kelet-közép-európai anyaországok diaszpóra felé irányuló konkrét intézkedéseit vizsgálja meg. Ezt követően Magyarország diaszpórapolitikai gyakorlataira fókuszál, különös tekintettel a 2010 utáni évekre.

A hazatérés tervével mentek ki

A kelet-közép-európai anyaországok esetében a diaszpórapolitika a klasszikus értelemben vett nemzetpolitikából nőtte ki magát, és mint ilyen, elsősorban a helyben maradást, a közösségek építését, az identitás és a nyelv megtartását támogatja. Vagyis kevés olyan eleme van a kelet-közép-európai diaszpórapolitikáknak, ami kifejezetten az anyaországok érdekeit helyezi előtérbe

 – mutatott rá a kutató. Hozzáfűzte: az újonnan kivándoroltakkal kapcsolatban azután merültek fel másfajta politikai célok, hogy megjelentek az agyelszívással kapcsolatos félelmek, amelyek részben reálisak voltak. Példaként említette, hogy a 2010-es évek közepére felerősödő kivándorlás számokban megközelítette az 1956 utánit. Ezt a jelenséget a szakma a fiatalok exodusának nevezi.

Ezeknek a fiataloknak a nagy része azonban a hazatérés tervével ment ki Nyugat-Euró­pába dolgozni, illetve tanulni. Visszavándorlásuk során a családalapítás, az itthoni rokonokhoz való közelség meghatározó tényezőként jelent meg. A 2010-es évek második felében tapasztalt hazavándorlás fokozódásához feltehetően a magyar családtámogatási politika is hozzájárult. Fontos azonban, hogy ezeket a fiatalokat integrálni kell, segíteni kell őket abban, hogy a külföldön szerzett tapasztalataikat, nyelvtudásukat és kapcsolataikat itthon is tudják hasznosítani. A diaszporikus kapcsolatháló megerősödéséből a kinti közösségek és az anyaország is profitálhat

– jegyezte meg Gazsó Dániel.

Önzetlen szolgálat

A kötetben a három nagy tematikus rész kiegészül egy külön fejezetben közölt interjúsorozattal. A szerző a diaszpóra azon szervezeti vezetőivel folytatott mélyreható beszélgetéseket, akik jellemzően a Magyar Diaszpóra Tanácsban is képviselik a Kápát-medencén kívül élő magyar közösségek érdekeit. Ők nemcsak lokális szinten vesznek részt a közösségépítésben, hanem segítenek a diaszporikus kapcsolatháló kialakításában, a nagyobb ernyőszervezetek működtetésében, és az anyaországgal való együttműködés erősítésé­ben is. Emellett az interjúkban személyes kérdésekre, az életútjaikra is kitérnek.

Ezeket az embereket közel egy évtizede ismerem, a legtöbbjükkel közeli, már-már baráti kapcsolatom alakult ki. Nagyra becsülöm őket és közösségépítő munkájukat. A magyar diasz­póra élő példája annak, hogy a más országok társadalmába való beilleszkedés nem feltétlenül jár együtt a kulturális asszimilációval. Ezek az emberek önkéntesen, sokszor akár a saját megspórolt pénzüket, vagyonukat felhasználva építik a világban szétszórt magyar közösségeket, nagyon eredményesen

– tette hozzá.

Gazsó Dániel elmondta, a könyv első bemutatóját ma, 16 óra 30 perctől Budapesten, a Lumen Kávézóban tartják. Az eseményen a szerző mellett előad A. Gergely András kulturális antropológus, címzetes egyetemi tanár, Kántor Zoltán politológus, egyetemi docens, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója és Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. A beszélgetést moderálja Bácskai István, a Gondolat Kiadó igazgatója. Később, december 7-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is tartanak könyvbemutatót.

Borítókép: Gazsó Dániel újonnan megjelent kötete a diaszpórában élő magyarok helyzetét dolgozza fel (Fotó: Bach Máté)