időjárás 3°C Stefánia 2023. november 28.
logo

Hivatalos: újabb béremelés jön az egészségügyben

Több száz egyetemi diák vesz részt a külföldi ösztöndíjprogramokon

A hallgatók is üdvözölték a kormány intézkedését

Magyar Nemzet
2023.01.13. 05:50 2023.01.13. 08:11
A hallgatók is üdvözölték a kormány intézkedését

A Budapesti Corvinus Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem is közölte: készek finanszírozni diákjaik Erasmus+ és Horizont Európa programjait. A tegnapi Kormányinfón Gulyás Gergely azonban bejelentette, hogy ha nem tudnak megegyezni az Európai Bizottsággal, a kormány átvállalja az Erasmus-ösztöndíjak költségeit. Az érintett intézményeket megkérdeztük, tanévenként mennyi diák veszi igénybe a programot, illetve hogy mindez eddig mekkora támogatást jelentett az egyetemeknek.

– A Budapesti Corvinus Egyetem bízik az Erasmus+ és Horizont Európa források körül kialakult helyzet mielőbbi megnyugtató rendezésében, szükség szerint azonban – a fenntartó Mae­cenas Universitatis Corvini Alapítvány támogatásával – kész biztosítani a 2024/25-ös tanévre a hallgatói kiutazások költségeit – írta csütörtök reggeli közleményé­ben a Budapesti Corvinus Egyetem. Szerda délután Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem kuratóriumi elnöke hasonlóan nyilatkozott a Szeged.hu-nak: 

Amennyiben megvonják a szegedi egyetem diákjaitól azt a lehetőséget, hogy pályázhassanak Erasmus+ oktatási csereprogramra, és ezzel elesnek attól, hogy külföldi egyetemeken tanulhassanak, akkor a SZTE saját forrásból biztosítani fogja az ehhez szükséges összeget a hallgatóinak.

A tegnapi Kormányinfón Gulyás Gergely azonban bejelentette: amennyiben nem tudnak megegyezni az Európai Bizottsággal, a kormány kifizeti az Erasmus-ösztöndíjakat. A már elnyert Erasmus+ pályázatok és a kapcsolódó, elindult projektek megvalósítása egyébként biztosított az egyetemeken, ugyanis az ezekkel összefüggő szerződéseket aláírták és a finanszírozásuk folyamatos. Vagyis 2024. július végéig rendelkezésre állnak a nemzetközi tapasztalatszerzéshez szükséges pályázati lehetőségek.
A Budapesti Corvinus Egyetem a program révén a hallgatók által megszerzett ismereteket, készségeket, kapcsolatrendszereket kivételes, Magyarország javára fordítható erőforrásnak tartja. Közölték: 

az intézmény bízik a kialakult helyzet mielőbbi megnyugtató rendezésében és abban, hogy a források továbbra is hozzáférhetők lesznek a magyar egyetemek oktatói és hallgatói számára. 

A Magyar Nemzetnek elárulták, tanévenként eddig nagyságrendileg ötszáz diák vette igénybe a programot, mindez másfél millió eurós támogatást jelentett.

A 2023/2024-es tanévben – a korábbi évekhez hasonló nagyságrendben – több mint kétszáz hallgatónak és oktatónak nyújt lehetőséget az Erasmus program a Semmelweis Egyetemen – derül ki az intézmény közleményéből. Amennyiben az Erasmus+ támogatás teljesen megszűnne, az hozzávetőleg évi 177 ezer euró kiesést jelentene az Állatorvostudományi Egyetemnek – tudtuk meg az intézmény sajtóosztályától. 

Az Erasmus esetében 2023 szeptemberéig intézményi szinten érvényes szerződéssel rendelkezünk, így alapvetően ez nem jelent különösebb kockázatot. Ha a helyzet addig nem rendeződik, úgy az állam vagy az egyetem kompenzálni fogja a hallgatókat, senkit nem érhet hátrány. Ami számunkra nagyobb probléma, bár kevés szó esik róla, hogy az Erasmus+ mellett felfüggesztett Horizont Európa- vagy Life-pályázatok kapcsán hozzávetőlegesen kétmillió euró értékben függesztették fel benyújtott kutatási pályázatainkat

– írták.
Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) kommunikációs vezetője szerint a kormány bejelentése az ösztöndíjprogram finanszírozását valóban megoldhatja, azonban tartanak attól, hogy mindez hosszú távon nem jelentene kielégítő megoldást. – 

Az, hogy bizonyos magyar intézményeket kizárnak ebből a programból, okozhat akkora preztízsvesztést, hogy a külföldi intézmények akár lemondják a cseregyakorlatokat is. Ha ez nem valósul meg, a kormány intézkedése valóban orvosolhatja a kialakult problémát 

– ismerte el a szervezet képviselője. A HÖOK a korábbi közleményé­ben egyébként azt közölte, felvette a kapcsolatot a hallgatók európai szintű képviseletét ellátó European Students’ Union vezetőivel, továbbá megbeszélést kezdeményez az Európai Bizottság magyarországi képviseletével.

Borítókép: A HÖOK szerint az Orbán-kabinet orvosolhatja a kialakult problémát (Fotó: Balogh Zoltán)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.