Különleges hobbinak szenteli szabadidejét a 28 éves Wágenhoffer Gergely: régi, 1800-as években készült sírokat ment a bakonypéterdi temetőben.
Megkerestük otthonában a fiatalembert, aki feleségével együtt fogadott minket. Mint mondta, már gyerekkorában érdekelte a régi világ és a múltmentés.
– Édesanyám felmenői az Alföldről és Erdélyből származnak, míg édesapám ősei felvidéki magyarok és bakonyi svábok voltak. Gyerekként zavart, hogy halottak napján nem tudtam pontosan, hogy melyik sírban ki nyugszik – emlékezett vissza Wágenhoffer Gergely, aki az előbbi okokból kezdte a saját családfáját kutatni.
– Egyik dédnagymamám három éve hunyt el. Az ő élete számomra példaértékű. Jómódú családban született a Felvidéken, majd jött a háború, édesapja meghalt, a férje pedig eltűnt. A kitelepítésekkor, 1947-ben az eltűnt férje családjával és négyéves lányával telepítették át őket az anyaországba, nehéz körülmények közé. Neki a család volt a mindene, és haláláig hazavárta a dédnagypapámat. Annak ellenére, hogy milyen dolgokon kellett keresztülmennie, Isten, a család, valamint a szülőföld volt az élete középpontjában. Ez nekem példaértékű
– fogalmazott Wágenhoffer Gergely. A családfakutatás fokozatosan nőtte ki magát, és a fiatalember elkezdett helytörténettel is foglalkozni. Először Bakonypéterden, ahol sváb nagyapja született, és ahova a felvidéki felmenőit telepítették. Később más falvak múltját is kutatni kezdte. Ezekből két helytörténeti könyv született, illetve jelenleg egy hozzá hasonló értékrendű fiatallal, Holczinger Szandra színésznővel dolgozik egy harmadikon.
– Mindig felállítok magamban egy sorrendet, hogy mi az, amit ha most nem mentünk meg, akkor arra már nem lesz lehetőségünk – emelte ki a fiatalember. Így jutott el ahhoz, hogy a bakonypéterdi temető régi sírjait is elkezdje felújítani. Mint mondta, ez a fajta értékmentés talán sokaknak furcsa lehet, de rajta kívül is sokan végzik ezt pusztán küldetéstudatból, elismerés nélkül: helytörténészek, hagyományőrzők, de tanárok és diákok is. – Ezt titokban kezdtem el, pont azért, mert nem szerettem volna, hogy bárki is azt higgye, hogy én ezért várok valamifajta elismerést. Aztán mégis híre ment, és többen csatlakoztak hozzám. Ők mind nagyszerű emberek, akik idejüket, energiájukat, sőt a pénzüket sem sajnálva dolgoznak velem – mesélte Wágenhoffer Gergely.
Idén nyáron kezdődött el a sírok felújítása: először engedélyt kért a helyi katolikus paptól, majd tanácsot kért egy sírkövesmestertől. Ismeri a falu összes családját, tudja, hogy melyik sír kié. Segítőivel munka után mennek ki a temetőbe, és általában két sírkövet csinálnak meg, nagyjából három óra alatt: először lecsiszolják, lemossák azokat, majd kifesti a betűket.
– Fontos, hogy csak olyan sírhoz nyúlunk, ahol mi vagyunk az utolsó esély, mert a leszármazottak már nem élnek itt. A köveket pedig nem mozdítjuk el – emelte ki a fiatalember, aki fényképeket is gyűjt a falu régi lakóiról, jelenleg kétezer darabnál tart. Szerinte az ilyenfajta múltmentéssel is értéket teremtenek, ráadásul a hétköznapi arcokkal és az emberi sorsokkal át is élik a történelmet.
– Ha az adatközlő látja, hogy nekünk mennyire fontos a személyes vonal, kötődés, akkor ők is könnyebben megnyílnak. Szerencsém, hogy ismerik az őseimet, így megbíznak bennem, és olyan történeteket is megosztanak velem, amik lehet, hogy soha nem kerülnének napvilágra például a világháború, a kitelepítések vagy ’56 kapcsán – fogalmazott Wágenhoffer Gergely, aki hisz abban, hogy van értelme megőrizni az emlékeket és bemutatni a múltat. – A 24. órában vagyunk, most érdemes belevágni és felkutatni őseink történetét, mert később talán már nem lehet – tette hozzá.
