Szoborsorsok félelem nélkül

Orosz Örs felvidéki magyar politikus, jogvédő aktivista, értékmentő a Sine Metu Polgári Társulás alapító elnökeként végez értékmentő munkát a csapatával. Ennek során a mai Szlovákia 1945 előtt keletkezett magyar vonatkozású szobrait, emlékhelyeit kutatják fel és állítják helyre. Ezt a munkát örökíti meg Szoborsorsaink című, gazdagon illusztrált könyvében, kiegészítve két társ­szerző, Szeder László és Mária Novotná fejezeteivel.

Az album mintegy ezer fényképet tartalmaz csaknem száz emlékjelről, melyek a történelmi Magyarország területén helyezkednek el. A könyv képanyagát a szobrok érdekes története vagy hányattatott sorsának leírása kíséri. Orosz Örs szobormentő munkáját is emlékezetpolitikai megközelítés jellemzi, mely a magyar és a szlovák nemzet együttélésének jövőjére helyezi a fókuszt. Lapunk a szobormentő munkáról kérdezte.

Orosz Örs a terep emberének vallja magát, aki számára elsődleges a szóbeli és a helyszíni gyűjtés. Az értékmentő szólt arról, hogyan zajlik egy-egy új emlékhely feltérképezése. – Ezeknek a szobroknak a léte ismeretes, nyomot hagytak a sajtóban, a levelezőlapokon.

Az emlékműveket publikációkban listázták az 1920-as években, a szoborrombolásokat követően. Ezeknek próbáltam utánajárni.

Például a Szepesség területén elveszett Tompa Mihály-mellszobor esetén az összes szepesi múzeumot megkerestem, nem kallódik-e valamelyik közgyűjtemény raktárában. Tegnap épp a lőcsei Szepessi Múzeum igazgatójával a szepesmindszenti Csáky-kastélyt néztük meg, és még mindig felmerültek kutatásra váró témák: a Magas-Tátrában, a Tarajka hegyén található Szilágyi Dezső-kilátóról hiány­zik Szilágyi Dezső miniszter, ősturista bronzplakettje. Az ilyesmiket lehet megtalálni közgyűjteményekben vagy helyi amatőr helytörténészeken keresztül, akik sokszor a legtöbbet tudják. Tehát a regionális térben otthon levő embereket kell megtalálni.

A szerencsén múlott például, hogy a kassai honvédemlékmű talapzatának darabját ki tudtuk emelni. A talapzat három darabja a Hernád árvízvédelmi gátjaiba került, ezt a titkot a kassai helytörténeti társulás elnökről elnökre adta tovább. Hosszas próbálkozás után sikerült meggyőznöm Halász György barátomat, hogy elárulja, hol van elásva a szobor talapzatának egy feliratos darabja, melyet aztán kollégáimmal a felszínre hoztunk, és elhelyeztük Kassa belvárosában, a szobor eredeti helyétől mindössze pár száz méterre – magyarázta Orosz Örs, akinek könyvét húszéves gyűjtőmunka előzte meg.
 

Hivatalosan 2017-ben mondta ki a Sine Metu Polgári Társulás, hogy értékmentő munkába kezd. Ennek leglátványosabb eredményei, hogy újra áll az elveszett feketehegyi Tompa Mihály-mellszobor reprodukciója Gombaszögön, 

elkészült a ledöntött lőcsei honvédszobor másolata, a selmeci honvéd talapzatának kallódó darabjaiból zászlós emlékmű létesült Gombaszögön, hamarosan visszakerül a helyére a nemrég felfedezett és restaurált roskoványi honvédemlék. De több „kisebb” emlékhez is érdekes történet kapcsolódik. A cemétei Petőfi-bükk, mely Eperjes közelében állt 2010-ig, természeténél fogva is mulandó. Petőfi gyakran írt verset az akkor még hármas bükkfacsoportnál. Eperjesi diákok (mások szerint maga a költő) a bükkfába Petőfi, Tompa és Kerényi nevét vésték. A védett famatuzsálem 2010-ben dőlt ki, törzsét természetes lebomlásáig a helyén hagyják. Orosz Őrs a ledöntött honvédszobor felkutatását tartja legizgalmasabb munkájának.

– A lőcsei honvédszobor esetében nem ezt a szobrot kerestem, hanem a Tompa-szobrot. Mindkét mű Faragó József alkotása. A költők szobrait jellemzően nem törték össze a szoborrombolás nyomán, ezért feltételeztem, hogy talán megvan egy közgyűjteményben, és kerestem Faragó József szobrász hagyatékát. Egy múzeumi munkatárs megemlítette, hogy a Tompa-szobor nincs a hagyatékban, csak egy katonaszobor darabja. Tudtam, hogy ennek a szobrásznak két köztéri szobra volt, az egyik a lőcsei Honvéd. Másnap már ott is voltunk a töredékért – mesélte az értékmentő aktivista.
 

A kötet első két fejezete hazafias indíttatású emlékjelei és a harmadik fejezet osztrák–magyar szövetséget szimbolizáló szobrai után a negyedik fejezet könnyedebb vizekre evez, a fürdőélet emlékeit öleli fel, 

olyan fotókkal is illusztrálva, melyek egy nyugodtabb, emberibb tempójú kor hangulatát sugározzák, például „Hajts Béla iglói kertjében almaszüret közben”.

Az írást megelőző munka természetesen csapatban folyik. – Jó csapatra van hozzá szükség. Most éppen az egyesületi munkatársaimmal kirándulásra megyünk, közben dolgozunk is. A könyv elmélyült munkája pedig a Covid időszaka alatt születhetett meg. Valóban a terep emberének tartom magam, és a levéltári anyagok bújása nem szokott beleférni az időmbe. Azzal, hogy létrejöttek a digitalizált adattárak, a levéltárba járást meg lehet spórolni, tehát a digitalizálás tette lehetővé ezt a kutatást számomra, például az Arcanum és a Hungaricana közgyűjteményi portál – fogalmazott Orosz Örs, majd hozzátette:

– A könyvvel is arra az örömre akartam rámutatni, hogy egyrészt a Sine Metu Polgári Társulás a közösségépítés örömöt adó formája, másrészt arra, hogy a szoborrombolás egy befejezetlen történet. Lerombolták a köztéri emlékműveinket, ám ma már más a politikai szellem, eljött az idő a rehabilitálásra. Egy felvidéki magyar közszereplő munkája arról szól, hogy a megmaradás módját keresi. Én a köztéri szimbólumok erejében hiszek.

Borítókép: Orosz Örs (Forrás: privát archívum)