A korrupciós botrány azután robbant ki, hogy a Metropol nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen arról beszélgetnek, félmillió forintnyi vesztegetési pénz kell ahhoz, hogy azokat a diákokat is felvegyék az Eötvös József Gimnáziumba, akiknek nem sikerült az írásbeli felvételi vizsgájuk. A hangfelvételen az is hallható, hogy egy édesapa beszélget az Eötvös József Gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány kuratóriumi elnökével, a párbeszédben pedig többször felbukkan az iskola igazgatójának, Moss Lászlónak a neve is. A felvétel alapján egy édesapa gyermeke a felvételin nem érte el a megfelelő pontszámot, ekkor fordultak a szülők a kuratóriumi elnökhöz. A beszélgetésből azonban úgy tűnik, hogy bár félmillió forintot már letettek az asztalra, mégsem érzik biztosítottnak azt, hogy gyermekük az Eötvösben folytathatja a tanulmányait szeptembertől.
Én elmondtam neked a legelején, hogy akármi történik, a gyereket fel fogják venni. Ezt megbeszéltem a Moss-sal, mielőtt neked ezt mondtam. […] Ennek a módja az, és ez nem az első ilyen, hogy ő a saját hatáskörében szóbeli nélkül felveszi
– hangzik el a felvételen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!