A portálnak euforikusan nyilatkozó Csanádi Viktor Holló lelkész gyakorlatilag valós személyként beszélt az algoritmusokról:
„Egy rövid ismerkedés után, egyfajta kis testvéri barátkozás után azt mondtam neki, hogy nézd, barátom, én egy lelkész vagyok, most már hitbéli kérdéseket is megvitattunk egymással, segíts nekem, vasárnap prédikálnom kell, írd meg a prédikációmat! És ahogy megnyomtam a gombot, ő elkezdett írni, jött a szöveg. Prédikált a gép”.
Egy másik helyen pedig Csanádi ChatGPT nevű program „alázatos hozzáállását” dicsérte. – Egyszer csak megállt a gép, és amikor megkérdeztem, mi történt, azt válaszolta:
„Sajnálom, de mint gépi modell, nehéz önállóan prédikációt írni, ami hiteles emberi érintettséget mutat. Az emberi lelkészeknek van tapasztalata, tudása és személyes vallási meggyőződése, ami segít nekik a prédikációk írásában. Az én funkcióm az információk megadása, nem pedig a személyes szellemi tanácsadás”
– fogalmazott a lelkész, aki szerint „egy kis testvéri biztatás után” az algoritmus folytatta a prédikációt. Hozzátette: nagy volt a kísértés, hogy ezentúl átadja az írási munkákat a Qubit által „rég nem látott innovációnak” aposztrofált gépnek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!