Gyöngyösi Márton nemzetközi pályája kitaposott úton indult, miután édesapja a Kádár-rendszerben külkereskedelmi utazó volt, azaz feltehetően a kommunista hátországból a kiváltságosoknak biztosított előnyöket élvező káder. Gyöngyösi gyerekkorában élt Egyiptomban, Bagdadban, Kabulban, Indiában pedig egy bentlakásos iskolába is beíratták tehetős szülei. Dublinban diplomázott, de ösztöndíjasa volt egy nürnbergi egyetemnek is. Gyöngyösi csak 2004 decemberében költözött vissza Magyarországra, rá két évvel pedig már a Jobbikban segítette Vona Gábor munkáját.
„Egyszer csak feltűnt”
„Senki sem tudja, honnan bukkant fel, de az biztos, hogy nem vett részt az alapításban és a kezdeti pártépítésben”
– mondta el a Hetek című lapnak 2012 elején egy, a Jobbik szervezeti rendszerét kezdetek óta átlátó volt párttag, aki a lap állítása szerint azért nem volt hajlandó mélyebben feltárni Gyöngyösi beágyazottságát, mert
„rendőrségi kapcsolataitól úgy értesült, hogy a fiatalembert a titkosszolgálat küldte rá a radikálisokra".
„Vonáék nem úgy muzsikáltak, ahogy kellett volna – mondta a Hetek forrása –, és kellett egy okosabb srác, mint Gáborék, aki bevisz egy-két rázósabb témát a pártba.”– olvasható a cikkben. Ugyanebben az írásban egy másik kiugrott belső körös aktivista úgy fogalmaz:
Egyszer csak feltűnt, és egyből Vona bizalmasa, közvetlen elnöki tanácsadója lett. Neki köszönhetjük az arab vonalat, mert az orosz érdekeltség nélküle is elég erősen jelen volt már korábban is. Külföldi érdeket inkább szolgál, mint hazait.
A cikk idézi Gyöngyösit, aki szerint Oroszország és Kína legalább akkora hatalmak, mint az USA és Európa, ezért „elemi érdekünk a Törökországgal, Kazahsztánnal, Azerbajdzsánnal, Üzbegisztánnal és a többi közép-ázsiai országgal való szoros kapcsolat” – vallotta akkor még Vona tanácsadója, hozzátéve, hogy az energetikai piac terén nagy lehetőséget jelentenek a keleti testvérállamok.
„Nincs okunk megkérdőjelezni Putyin politikáját”
Gyöngyösi Márton a Jobbik akkori háziportáljának, a Barikádnak nyilatkozva akkoriban még úgy vélekedett:
Oroszországra úgy kell tekinteni, mint a nyugatról keletre exportált gyilkos ideológia, a bolsevizmus első áldozatára. (…) Ha az írófejedelem, Alekszandr Szolzsenyicin – aki maga is a szovjet rendszer áldozata volt – elismerte Vladimir Putyin politikáját és törekvéseit, talán nekünk sem lehet okunk megkérdőjelezni.
„(…) Szokás még Oroszország és Kína kapcsán a grúz és a tibeti agressziót is emlegetni, én azonban azoknak a befolyásos nyugati lapoknak adok hitelt, amelyek mind az ukrán narancsos-, a grúz rózsás-, a kirgiz tulipános- forradalmak vagy éppen a tibeti felkelés mögött egy gondosan előkészített CIA-akciót sejtetnek.”