Mindez azért lényeges kérdés, mert a Nemzeti Nyomozó Irodában a Fenyő-gyilkosság vizsgálatát végző egység vezetője 2018. január 6-i jelentésében egyebek mellett a következőket írta:
„Portik Tamás vonatkozásában… álláspontom szerint gyanúsítás közölhető, utalva a beszélgetésben tőle elhangzó „letettük a fenyőfát” szóösszefüggésre...”, valamint „Gyárfás Tamás vonatkozásában tekintettel a bűncselekmény súlyára illetve nyomozati taktikai szempontból is indokolt lenne az őrizetbevétel és az előzetes letartóztatás...”

Április 27-én Dósa I. András, az MSZP volt karitatív tagozatvezetője, aki érintett Gyárfás 2017-es megzsarolásában, már elmondta, a „letettük a fenyőfát” mondatrész nem szerepelt abban az ötoldalas irományban, amelyet Gyárfásnak 2017. szeptember 17-én eljuttattak. Dósa azt is közölte: annak a kazettának a hangfelvételén sem volt ilyen mondatrészlet, amelyet 2017 novemberében bedobtak Gyárfás Tamás otthonának levélszekrényébe.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!