– Kezdjük a legérdekesebbel: a hírek szerint ön egyeztetéseket tartott a XXII. kerületi iskolák pedagógusaival az életpályamodellről szóló törvény rendelkezéseiről és a problémáikról. Az iskolák fenntartója nem az önkormányzat, hanem az állam. Miért érezte mégis úgy, hogy szükség van erre?
– Településvezetőként azt vallom, hogy az oktatás, az iskola akkor is a miénk, ha nem a miénk. Ha a központi kormányzat magára vállalja a fenntartás költségeit, mi akkor is felelősséggel tartozunk gyermekeinkért és pedagógusainkért. Ha a tanárok úgy érzik, az oktatás alapvető gondokkal küzd, akkor az önkormányzatnak is segíteni kell. Ha egy helyi vezető ezt nem érti meg, nem jó vezető. Az elmúlt években már felkerestük az összes óvodánkat és bölcsődénket, szociális intézményünket. Ezeknek az önkormányzat a fenntartója, így a közvetlen tapasztalatokat innen szűrtem le.
Saját intézményeink hasonló gondokkal küzdenek, mint az iskolák, ott is túlterheltek a szakemberek. A személyes beszélgetések során mégis azt tapasztaltam, hogy jobban érzik magukat.
Ebből okulva most végigjárom az iskoláinkat is, és beszélgetek a dolgozókkal, vezetőkkel. Negyven éve vagyok pedagógus a kerületben, mindig tanítottam, most is tanítok. Úgy érzem van egyfajta bizalmi tőkém. Ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek hozzájuk, és megkérdezem, mi a baj.
– Milyen benyomása alakult ki az eddigi beszélgetések alapján, mi az alapvető probléma az oktatásügyben?
– A kollégák bizalmatlanok, nem hisznek benne, hogy van egyfajta kormányzati jó szándék. Pedig a kormány felismerte az oktatásügy átalakításának halaszthatatlanságát. Tisztában van vele, hogy a helyzet jobbításához nagyon sok pénz és munka szükséges. Erre megvan az igény az oktatásban dolgozók részéről is. Ez a két dolog azonban nem találkozik, mindenki meg van sértődve. A kormányzat azért, mert szerintük az érintettek nem értik, hogy ők jót akarnak, a pedagógusok pedig azért, mert szerintük a javaslataikat nem kéri ki senki. Mindennek szerintem az az oka, hogy az ügyre túlságosan rátelepedett a pártpolitika.
Ellenérzést vált ki sok emberből, hogy pártpolitikai célokra használják fel a pedagógusokat.
Ez szerintem mindkét oldalra igaz, nem lehet a tanárokat démonizálni, azt mondani róluk, hogy nem dolgoznak eleget, és ha a szabadságukkal együttvéve visszaosztjuk a fizetésüket, még így is jobban keresnek, mint más értelmiségiek. Ez a magatartás ugyanolyan káros, mintha azt mondja valaki, hogy alapvető emberi jogokat tipornak a sárba, amikor az iskolák nem engedhetnek drag queeneket „érzékenyíteni” az intézményekbe. Ez persze a két véglet, de egyik irány sem jó, csak elmélyíti a problémákat.