Karsay Ferenc: Az oktatás akkor is a miénk, ha a kormány tartja fent

Karsay Ferenc, a XXII. kerület polgármestere, a Fővárosi Közgyűlés fideszes tagja felkeresi azokat a helyi iskolákat, ahová meghívják, hogy egyeztessen a pedagógusokkal a problémáikról. Az így szerzett javaslatokat, információkat pedig eljuttatja a kormányzathoz, hogy segítse a konszenzust, a reformfolyamatot. Szerinte ugyanis a tanárok már nem bíznak az érdekképviseleti szervezetekben sem. A polgármester kijelentette: a Karácsony Gergely-féle városvezetés elhanyagolja a külső kerületeket, miközben csődről beszél, pedig indokolatlan az a hiány, amit produkáltak a fővárosnál. Karsay Ferenc szerint a legvisszataszítóbb az, amikor sötétzöld álkifogásokkal akadályozzák meg a valódi környezetvédelmi célkitűzéseket, például a kötött pályás közösségi közlekedés fejlesztését.

20230606 Budapest Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere fotó: Teknős Miklós (TEK) Magyar Nemzet Fotó: Teknős Miklós

– Kezdjük a legérdekesebbel: a hírek szerint ön egyeztetéseket tartott a XXII. kerületi iskolák pedagógusaival az életpályamodellről szóló törvény rendelkezéseiről és a problémáikról. Az iskolák fenntartója nem az önkormányzat, hanem az állam. Miért érezte mégis úgy, hogy szükség van erre?

– Településvezetőként azt vallom, hogy az oktatás, az iskola akkor is a miénk, ha nem a miénk. Ha a központi kormányzat magára vállalja a fenntartás költségeit, mi akkor is felelősséggel tartozunk gyermekeinkért és pedagógusainkért. Ha a tanárok úgy érzik, az oktatás alapvető gondokkal küzd, akkor az önkormányzatnak is segíteni kell.  Ha egy helyi vezető ezt nem érti meg, nem jó vezető. Az elmúlt években már felkerestük az összes óvodánkat és bölcsődénket, szociális intézményünket. Ezeknek az önkormányzat a fenntartója, így a közvetlen tapasztalatokat innen szűrtem le.

Saját intézményeink hasonló gondokkal küzdenek, mint az iskolák, ott is túlterheltek a szakemberek. A személyes beszélgetések során mégis azt tapasztaltam, hogy jobban érzik magukat.

Ebből okulva most végigjárom az iskoláinkat is, és beszélgetek a dolgozókkal, vezetőkkel. Negyven éve vagyok pedagógus a kerületben, mindig tanítottam, most is tanítok. Úgy érzem van egyfajta bizalmi tőkém. Ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek hozzájuk, és megkérdezem, mi a baj.

– Milyen benyomása alakult ki az eddigi beszélgetések alapján, mi az alapvető probléma az oktatásügyben?

– A kollégák bizalmatlanok, nem hisznek benne, hogy van egyfajta kormányzati jó szándék. Pedig a kormány felismerte az oktatásügy átalakításának halaszthatatlanságát. Tisztában van vele, hogy a helyzet jobbításához nagyon sok pénz és munka szükséges. Erre megvan az igény az oktatásban dolgozók részéről is. Ez a két dolog azonban nem találkozik, mindenki meg van sértődve. A kormányzat azért, mert szerintük az érintettek nem értik, hogy ők jót akarnak, a pedagógusok pedig azért, mert szerintük a javaslataikat nem kéri ki senki. Mindennek szerintem az az oka, hogy az ügyre túlságosan rátelepedett a pártpolitika.

Ellenérzést vált ki sok emberből, hogy pártpolitikai célokra használják fel a pedagógusokat. 

Ez szerintem mindkét oldalra igaz, nem lehet a tanárokat démonizálni, azt mondani róluk, hogy nem dolgoznak eleget, és ha a szabadságukkal együttvéve visszaosztjuk a fizetésüket, még így is jobban keresnek, mint más értelmiségiek. Ez a magatartás ugyanolyan káros, mintha azt mondja valaki, hogy alapvető emberi jogokat tipornak a sárba, amikor az iskolák nem engedhetnek drag queeneket „érzékenyíteni” az intézményekbe. Ez persze a két véglet, de egyik irány sem jó, csak elmélyíti a problémákat.

Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere. Fotó: Teknős Miklós

– Miért nem az érdekvédelmi szervezetekkel ült le tárgyalni első körben? Nekik elvileg az lenne a feladatuk, hogy képviseljék a pedagógusokat.

– A közvetítők, az érdekvédelmi szervezetek sajnos nem alkalmasak arra, hogy konszenzusra lehessen jutni. 

Ma többnyire az érdekvédelmi szervezetekben ugyanazok képviselik a pedagógusok közösségét, akik ötven éve is ott voltak. Csak akkoriban a szakszervezeti titkár előszobájában főzték a kávét, most meg ők ülnek a vezetői íróasztalnál. Nem csoda, hogy ugyanazzal a szélsőbaloldali szemlélettel nézik a dolgokat a valós érdekképviselet helyett. 

Hiába van köztük néhány igazi érdekvédő, a pedagógusok már annyira szkeptikusak lettek, hogy nem bíznak bennük. A kormányzat pedig, számomra érthetetlen módon, pont az alap oktatási intézmények ügyét tartja kevésbé szem előtt. Inkább a felsőoktatásra fókuszálnak, pedig az elemi és középfokú oktatás sokkal nagyobb tömeget érint az ágazaton belül. 

− Mit szólnak az iskolákban, amikor kormánypárti politikusként bejelentkezik?

− Az alapelvem az, hogy nem megyek sehová, ahová nem hívnak meg. Eddig 14 kerületi iskolából nyolcba meghívást is kaptam. Nem meggyőzni akarom őket vagy vitatkozni velük, hanem meghallgatni a véleményüket, válaszolni a kollégák kérdéseire. 

− Mik azok a problémák, amelyek mindenhol elhangzottak a pedagógusok részéről?

− Azt tapasztalom, hogy nem az anyagiakkal van a legnagyobb gondjuk jelen pillanatban a kollégáknak. Egyértelmű azonban, hogy az elfogadható fizetések a konszolidáció alapját jelentik. 

A legnagyobb problémát a pedagógusszakma megbecsülésének, presztízsének a hiánya okozza. De ennek csak egy eleme az anyagi megbecsülés. Más értelmiségi hivatásokban dolgozókhoz képest sem az irányító szervezettől, sem a szülőktől, sem a gyerekektől nem kapják meg az elvárható tiszteletet. 

Jelzik azt is, hogy emiatt elöregedik a szakma. Van több más probléma is, a szabad tankönyvválasztást igényét is például sokan félreértik. Ez a pedagógusok nagy részénél nem azt jelenti, hogy nem akarják elfogadni a társadalom többségének értékrendjét, az alapértékeket, hanem azt, hogy ők dönthessék el, milyen szakmai útvonalon haladnak majd ebben az irányban. Vannak olyan gondok is, amelyeket egész egyszerűen meg lehetne oldani, miközben nem omlana össze miattuk a költségvetés. Például az, hogy számítson bele a gyesen és gyeden töltött idő a tanárok jubileumi jutalmába. Legtöbbet arról kérdeznek, hogyan mérik majd a minőségi munkát az iskolákban, amitől a bérek mértéke is függ. Ezzel kapcsolatban konkrét javaslatokat kértem tőlük, mondják meg ők, milyen minősítési formákat, rendszert tartanának elfogadhatónak.

− Mi a szándéka azzal, hogy összegyűjti ezeket az információkat?

− Egyrészt a tapasztalatokat, az igényeket, a kéréseket megküldöm az oktatási kormányzatnak. Próbálom ugyanakkor nyugtatni a kedélyeket, és mindenhol elmondani, hogy a jogalkotási folyamatok nem statikusak. Most egy pillanatra kimerevítik a filmet, amikor a parlament döntést hoz, de a jogalkotók is tisztában vannak vele, hogy a folyamat megy tovább, a tapasztalatokat és az érintettek egyelőre feldolgozatlan javaslatait sürgősen be kell építeni a törvénybe, már a közeljövőben. Egyébként önmagában a tény, hogy elmondhatják a problémáikat, nagyon jót tesz, és talán ezzel segíteni tudom a pedagógusok ügyét, illetve a reformfolyamatot is. 

− Néhány polgármestertársával együtt valami hasonló kezdeményezést indítottak a fővárosi szakrendelők ügyében is. Végül elmaradt a fővárosban a központosítás. 

− Egy kerületi vezetőnek pártpolitikai hovatartozás nélkül mindig a helyiek érdekeit kell képviselnie. Valóban, négyen írtunk levelet és tárgyaltunk személyesen az egészségügyi államtitkárral. Felhívtuk a figyelmét: a kormány már egyszer elkövette azt a hibát, hogy úgy próbálta a leszakadt térségek problémáit megoldani, hogy közben a jól működőket visszafogta. Az egészségügyben ennek katasztrofális következményei lehettek volna Budapesten. 

Nem éreztük igazságosnak, hogy miközben a helyiek pénzéből nagyon sokat áldoztunk a kerületi egészségügyi szolgáltatások javítására, ezeket a szolgáltatásokat állami fenntartásúvá akarták tenni. 

Az nem járja, hogy, kis túlzással, a szánktól vonjuk meg a falatot a jól működő egészségügyi szakellátás érdekében, majd azt mondják, hogy mostantól ez állami működtetésbe kerül, a forrásokat pedig átcsoportosíthatjuk oda, ahol nem mennek ilyen jól a dolgok. Ezt sikerült meggátolni, jobb belátásra bírni a kormányt. De megemlíthetem a védőnőket is, akik egy település életében nagyon fontos szolgálatot látnak el, és most, általam ismeretlen okból, nem mi, hanem a Szent Imre Kórház lesz a munkáltatójuk. A védőnő számunkra nem pusztán egészségügyi alkalmazott, hanem egy hálózat része, amibe beletartozik a szociális, kulturális és ismeretterjesztő szerep is. Akik itt dolgoznak, elkötelezettek, ha kiragadjuk őket ebből a környezetből, ahol jól érzik magukat, félő, hogy romlani fog a szolgáltatás. Ezt viszont nem sikerült megakadályozni. 

− Ön tagja a Fővárosi Közgyűlésnek is. Karácsony Gergely egymás után vágja a szalagokat, átadta a Blaha Lujza teret, a Lánchidat, az M3-as metrót. Elégedett?

− Minden örvendetes, ami előrelépés a főváros számára, de ezek a beruházások már mind előkészített projektek voltak. Az izgalmas kérdés inkább az lehet, hogy a következő ciklusra mi van előkészítve, amit a következő vezetésnek kell megvalósítani, befejezni. Minden vezetőnek kötelessége, hogy ne csak lezárt, hanem előkészített projektjei is legyenek. Örülök persze ezeknek a beruházásoknak (főként, ha a Lánchídon például át is lehet majd menni), de nekem polgármesterként alapvetően a kerületem fejlődésére kell koncentrálnom. A külső kerületekben pedig a fővárosi fejlesztések meglehetősen visszafogottak. Ami pedig megvalósul, nem feltétlenül úgy, ahogyan szeretnénk. Vannak olyan alapvető fejlesztések, stratégiai kérdések, amiben együtt kéne működnie a kormánynak, a fővárosnak és a kerületeknek.

− Miben nincs együttműködés a fővárossal?

− Számunkra a legégetőbb gond a közlekedés, ezen belül is a közösségi közlekedés. Olyan szinten épül be a mellettünk lévő Újbuda, olyan sok lakóépületet építenek a szomszédunkban, hogy a meglévő közutak már nem tudják normális módon elvezetni a forgalmat a belvárosba. A normális közlekedéspolitika szerint ilyen esetben a közösségi közlekedést kell fejleszteni, ezen belül is a kötött pályás közlekedést. Ebben azonban nem látok semmilyen előrelépést.

Fotó: Teknős Miklós

− A kerületben fel lehet szállni vasútra, villamosra és buszra is. Mégis, mi a gond?

− A kormányzat előkészítette ugyan az elővárosi vasút koncepciót, de ehhez nem kapjuk meg a fővárostól a támogatást, sőt ellenkezést látunk. Ennél még könnyebben megvalósítható lenne a fonódó villamos rendszere. Ezt elvileg minden döntéshozó támogatja, ennek ellenére nem sikerül elérni, hogy olyan fejlettségű villamosvágányok legyenek Budafok-Tétényben, amelyeken közlekedni tudnak a korszerű CAF villamosok, pedig a szomszédunkba eljutnak.

Számomra az a legvisszataszítóbb, amikor sötétzöld álkifogásokkal akadályozzák meg a valódi környezetvédelmi célkitűzéseket.

Azt mondják, hogy nem lehet egy villamosvonalat megépíteni, mert ki kell vágni száz fát, de azzal nem foglalkoznak, hogy eközben ötszáz fát telepítenek is, és számtalan robbanómotoros járművet vonhatnának ki a forgalomból, ha ezek helyett villamosokat használnának az emberek. Műbalhékat csinálnak, hogy ne kelljen forrásokat biztosítani a fejlesztésekre.

− Védetté nyilvánították viszont a nagytétényi Duna-partot. Ezzel sem védik a környezetet?

− Sittkupacokat nyilvánítottak védetté. Olyan területet, ahol korábban illegális hulladéklerakás folyt. Eközben az új rendelkezés értelmében mostantól jogszabályokat sért az, aki a nagytétényi Duna-parton kutyát sétáltat. Erre a területre kerékpárutat sem vihetünk, miközben a kerékpárosok a kamionok benzingőzét szívják a hatos út mellett. Ezek álságos, méhlegelő típusú intézkedések. Miközben házgyári technológiával építenek a Duna-parton luxuspaneleket a baloldali vezetésű szomszédunkban, a XI. kerületben, minden létező zöldterület beépítésével, az ellenzék nálunk azt kritizálja, hogy miért hozunk létre sportpályát egy ugyanolyan besorolású területen a folyó partján. Akik erre képesek, nem környezetvédők, hívjuk inkább őket sittlerakó-legalizálóknak.

− A főváros azzal érvel, hogy azért nincs pénz a külső kerületekre, mert a kormány csődközeli helyzetbe hozta Budapestet. Ön hogyan látja a helyzetet?

− Ez sem más, mint látványos botránypolitizálás. A saját kerületünket tekintve arról számolhatok be, hogy soha ilyen kiszámítható költségvetésekkel, mint az elmúlt három-négy évben, nem tudtunk dolgozni. A fővárosból származó iparűzési adóbevételek is magasabbak.

Nem értem, hogy hova ment el a pénz. Nagy rejtély, hogy hol van az az összeg, amit Tarlós István volt főpolgármester hagyott a kasszában állampapírokban. Nem indokolt az a hiány, amit Karácsony Gergely és csapata produkált.

− Érezték ennek hatásait? Előfordult, hogy olyan feladatokat kellett önerőből megvalósítani, amit a fővárosnak kellett volna?

− Nemhogy előfordult, de rengeteg feladatot csinálunk meg már régóta a főváros helyett, mert az embereknek ez az érdeke. A legszemléletesebb példa erre a csapadékvíz-elvezető csatorna kitisztítása. Éveken keresztül küldtünk felszólításokat, kértünk, könyörögtünk, hogy ezt végezzék el, mert fővárosi feladat. Ha ugyanis ez nem történik meg, akkor házakat, garázsokat önt el a víz. Mivel süket fülekre találtunk, végül a helyi emberek pénzéből, a helyi emberek érdekében elláttuk a főváros feladatát. Több mint száz buszmegállót is telepítettünk a BKV helyett. Zebrákat is kialakítottunk a főváros helyett a Szepesfalvy Anna alpolgármester által nálunk kiválóan működtetett részvételi költségvetés forrásaiból. De számos példát sorolhatnék még, például sok kilométer fővárosi út építését, felújítását, kormányzati támogatással.

− Azt azért nem lehet mondani, hogy mindent a kerületnek kell megoldani a főváros helyett, jelenleg például több mint egymilliárd forintért épít a főváros körforgalmat Budafokon.

− Ez valóban kivétel, nagyon fontosnak tartjuk, hiszen a Tóth József utcai kereszteződés volt az egyik legbalesetveszélyesebb a kerületben. A tervezéssel és a kiszámíthatósággal azonban óriási gondok vannak. Egyetlen kérésünk volt, hogy ne essen egybe az építkezés az iskolakezdéssel, ehhez képest szeptember elejétől október végéig teljes egészében lezárják majd emiatt Budafok főutcáját, a Kossuth Lajos utcát. Ráadásul ugyanebben az időben a hatos út bekötő szakaszán is fővárosi vízvezeték-javítási munkák folynak. Ez teljesen ellehetetleníti a közlekedést. 

Nemtörődömség és szervezetlenség tapasztalható tehát ezeknél a fejlesztéseknél. Nem beszélve a kommunikációs hibákról, az önkormányzatot nem kérdezik, nem tájékoztatják, hanem egyszer csak megjelennek, és feltúrnak mindent.

− A szavaiból az látszik, hogy továbbra is elkötelezett Budafok-Tétény iránt. Újra harcba száll a polgármesteri székért az önkormányzati választáson?

− Mi Napóleon szavaival élve azt szoktuk mondani, hogy menetelésből megyünk a háborúba. Úgy gondoljuk, a kampány a választás után rögtön elkezdődik, vagyis a munkánk fog minősíteni bennünket. A csapatunk a legjobb tudása szerint tette a dolgát, az önkormányzat működtetése pedig akkor jó, ha az utód építeni tud a munkánkra. Természetesen pályázom a jelöltségre, és megtiszteltetésnek tartom, ha újra megmérettethetem magam. Ennek azonban van egy jogi folyamata, azt ki kell várni.

− Nagy menetelést hajtottak végre a focipályán is. Az egész ország felfigyelt arra, hogy a BMTE a Puskás Stadionban játszhatott kupadöntőt. Mi a titok?

− Biztatóak a fejlemények, tetszik szemlélet, magyar játékosokkal, helyi utánpótlásra építkezve, valódi csapatot építenek a Promontor utcában. Nem az a cél, hogy létrehozzunk „csúcstermékeket”, vagyis olyan játékosokat neveljünk, akiket nagy pénzért eladhatunk, hogy a bevételből vegetáljunk. A cél a feljutás az első osztályba, és ehhez tudatos munka kell.

Nagyon sajnálom az elbukott kupadöntőt, megnéztem volna mondjuk egy Real Madrid–Budafok mérkőzést.

De hogy komolyra fordítsam a szót, én akkor örülnék a legjobban, és ezt a vezetőknek és a labdarúgóknak is mondom, ha szimpatikus kis csapatból szimpatikus nagy csapat lehetnénk.

Borítókép: Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere (Fotó: Teknős Miklós)