Vigyázzon a bányatavakkal, mert kiszámíthatatlanok, ráadásul büntetés jár érte, ha rajta kapják a vízben

Hiába tiltják táblák sok helyen a fürdőzést, a nagy melegben ennek ellenére bemerészkednek a vízbe.

Magyar Nemzet
Forrás: HEOL2023. 07. 14. 22:30
null
Budapest, 2023. március 18. A lakótelep panelépületei tükrözõdnek az Újhegyi Bánya-tóban. A területen egykoron a Guttmann Izsák 1891-ben alapította téglagyár agyagbányája mûködött, melyet vízbetörés miatt meg kellett szüntetni. A három, 8-12 méter mély tó közül mára egy maradt, a többit feltöltötték. A mocsaras, sokáig elhanyagolt területen a parkot 1979-ben, Szász Péter tervei szerint Szocialista Brigádok parkja néven létesítették, társadalmi munkában az egykori téglagyári bányató körül. A Guttmann illetve a mostani nevén a Mély-tó 1970-es évek óta van az Újhegyi Horgász Egyesület kezelésében. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Róka László
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Noha a tapasztalatok és az előrejelzések alapján még több hőhullám is várható ezen a nyáron, a hatvani „sóderosnál” – azaz a város szélén lévő Görbeéri bányatavaknál – a kánikula ellenére is tilos fürödni – írja a HEOL. 

Táblák is tiltják a sóderosnál a fürdőzést, ám a nagy melegben ennek ellenére is többször előfordul, hogy néhányan bemerészkednek a vízbe. 

Ez azonban nemcsak illegális, hanem veszélyes is. A sokak által kedvelt bányatavak kiszámíthatatlanok, helyenként hirtelen mélyülnek, ami azt is jelenti, hogy a hőmérsékletük változó, néhány méteren belül hirtelen lehűlnek.

A polgármesteri hivatalba naponta több lakossági bejelentés is érkezik, amelyek szerint sokan figyelmen kívül hagyják az előírásokat. 

A rendészeti osztály munkatársai egyelőre csupán figyelmeztetik a szabálysértőket, ugyanakkor helyszíni bírságot is kiszabhatnak, amely ötezertől százötvenezer forintig terjedhet.

A területet a mezőőrök is folyamatosan ellenőrzik. Ha rajtakapják a tilosban fürdőzőket, lehetőségük van szabálysértési eljárást kezdeményezésére. Naponta többször is kimennek, szolgálati járművel körbejárják a tavakat. A tilosban fürdőzőket felszólítják cselekedetük abbahagyására, mert amellett, hogy az illegális, a mentés feltételei is hiányoznak. Emellett a vízben lévő hulladék is veszélyes lehet.

Ezekben a tavakban fürödni akár életveszélyes is lehet, idén is történt már ilyen tragédia a tarcali bányatóban.  

Ahol kint van az úszást, fürdést tiltó tábla, ott gumimatraccal, vízibiciklivel sem szabad a tóba menni.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTVA/Róka László)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.