Egy kampányra szabott médiabirodalom tündöklése és bukása – 2. rész

Lapunk 2019 szeptemberében elsőként számolt be az EzaLényeg-csoport baloldali kampányban játszott szerepéről. Sorozatunkban részletes kutatással bizonyítjuk, hogy a lejáratóoldalak tulajdonosai a milliárdos, részleteiben máig homályos külföldi finanszírozásból egy sor további honlapot működtethettek. Bár az elhirdetett pénzek forrása ez esetben bizonytalan, de a hálózathoz több szálon kapcsolódik a Bajnai Gordon korábbi politikustársa, Juhász Péter által jegyzett Nerpédia nevű oldal is.

Munkatársunktól
2023. 08. 02. 9:54
Juhász Péter
Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Visszatérve Juhász Péter vállalkozásához, az eddig üzleti szempontból is elég rosszul megy. 

Már az első évében 107 millió forint adósságot halmozott fel, és jóllehet 2022-ben ebből valamennyit sikerült törleszteniük, így is mínusz 28,5 millió forinttal zártak.

Bár az értékesítés nettó árbevétele elérte a 3,3 millió forintot (2021-ben nulla forint volt), tavaly a cég adózott eredménye mínusz 107 millió forint volt. 

Amint arról a Tűzfalcsoport 2023 júniusában hírt adott, Juhásznak, aki rendszeresen azzal kérkedik, hogy szeret győztes bírósági eljárásai kapcsán végrehajtási eljárásokat indítani, úgy tűnik, a saját cége kapcsán sem ismeretlen a végrehajtási eljárás. Ugyanis 2022. június 4. és 27. között összesen tíz végrehajtási eljárás indult a KözösÜgyünk Kft. ellen. Ezek utóbb lezárultak, de a cégügyekben forró júniust tudhatott magának a Bajnai-párt egykori elnöke. 

Juhász Péter maga is aktívan igyekezett kivenni a részét a baloldal kampányából, ő volt az első, aki Márki-Zay Péter előválasztási sikere után hosszabb interjút készített a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjével annak otthonában.

Később részt vett a Márki-Zay Péterhez köthető Szabadegyetem nevű programon is előadóként, amelyet a bukott kormányfőjelölt szintén a Korányi-féle külföldi forrásokból finanszírozott, már a választások után. 

(Folytatjuk) 

Borítókép: Juhász Péter (Forrás: Facebook)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.