– A bántalmazottak sokszor azt gondolják, hogy megváltoztathatják a másikat az iránta érzett szerelmükkel, de azt nem látják, hogy sok esetben ezek az emberek olyan mélyen sérültek, annyira traumatizálódtak valamikor, hogy képtelenek kezelni az indulataikat. Ez egy olyan betegség, amelyből nem lehet meggyógyulni, és amely az évek múlásával egyre rosszabb, durvább lesz – állítja Katona Katalin, aki tizenöt évig dolgozott bűnügyi nyomozóként, és jelenleg szexuálpszichológusként praktizál. A szakembert az angyalföldi tragédia kapcsán kérdeztük arról, milyen jelei lehetnek annak, ha valaki egy bántalmazó kapcsolatba kerül, és mit lehet tenni ez ellen.
Természetesen egyetlen kapcsolat sem lelki vagy verbális bántalmazással indul.
Eleinte a bántalmazó egy intelligens, jó humorú, nagyon kellemes ember benyomását kelti,
a bántalmazott pedig le van nyűgözve, sőt hálás, hogy egy ilyen embernek egyáltalán eszébe jut szóba állni vele – fejtette ki a terapeuta. – Ezt az időszakot nevezik mézesheteknek, egyszerűbben mondva „beetetési időszaknak”.
Ezt követően jönnek az elejtett, furcsa megjegyzések, amelyek első hallásra kedvesnek, aggódónak hathatnak. Ezek nyilván egy kiegyensúlyozott kapcsolatban is előfordulhatnak, de ha az ehhez hasonló helyzetekből egyre több adódik, az már gyanús lehet, nem helyénvaló. A legárulkodóbb az lehet, ha ezek a megjegyzések párosulnak egyfajta kiszámíthatatlan hangulattal, amikor a partner az egyik pillanatban nagyon szívélyes, a következőben viszont valamiért annyira túlreagál valamit, hogy az félelmet kelt a másikban.
Katona Katalin szerint persze konkrét recept nincs arra, hogy korán kiszűrjük, ha valami nincs rendben a partnerünkkel. Árulkodó jelek azonban vannak, és ezekre a párkeresési platformtól függetlenül érdemes odafigyelni. – Ilyen például a túlzásba vitt féltékenység, amely nem úgy indul, hogy nem „mehetsz sehova, és pont”, hanem azzal, hogy a partner azt mondja: „túl kihívó a ruhád”, majd azt, hogy „jobb lenne, ha ma inkább nem mennél el a barátaiddal”, legközelebb pedig azt vágja a fejünkhöz, „jobb lenne, ha most nem mennél a családodhoz” – fejtegette Katona Katalin. Mindez azért veszélyes, mert a mondandóját a másik fél iránt érzett aggodalomba csomagolja, magát viszont áldozati szerepbe helyezi, amiért egyedül maradhat pár órára vagy napra.
– Ha a másikat birtokolni vágyom és önállótlan lénynek tekintem, megmondom neki, hogy hova mehet, mit vehet fel, az tulajdonképpen a másik fél megbénítása és uralása – hangsúlyozta a szakember.
A bántalmazó fél jellemzője lehet szerinte az is, hogy soha nem ismeri el, ha hibázik valamiben.
Nem tekint ugyanakkor egyenrangú félként a partnerére. Domináns szereplővé válik, egyoldalú érdekérvényesítés jellemzi, nem törődik a másik szükségleteivel.– A bántalmazott hiába próbál megfelelni az ilyen társnak, nem fog menni, el fogják nyomni, hiszen a béke érdekében kénytelen lesz a másik értékeit képviselni akkor is, ha nem tud azokkal azonosulni – mutatott rá a pszichológus. Hozzátette: az ilyen kapcsolatokban állandósulnak az önértékelést sértő becsmérlések is, amelyekkel az áldozat saját magáról alkotott képét is teljesen megsemmisítheti. A bántalmazókra jellemző a rendkívüli bőkezűség is, mert ezzel is azt jelzik, hogy feljebbvalók, azt éreztetik, hogy a partnerük tartozik nekik.
Gyakori az is, hogy nem tartják be az ígéreteiket, órákat késnek találkozókról. A manipulatív játszmákban pedig előszeretettel tüntetik fel magukat áldozatnak, amelynek része lehet a bűntudatkeltés, a sértődés vagy éppen az áldozat érzelmi kizárása. Katona Katalin szerint érdemes továbbá azt is megfigyelni, hogy a leendő partnerünk miképpen beszél a korábbi társairól. – Gyanús, hogyha a volt partnerét valaki szinte az első perctől kezdve gyalázza előttünk. Ha szerinte mindenért a volt szerető vagy feleség a hibás, vagy ha az is kicsúszik a száján, hogy egyszer megütötte, de csak azért, mert provokálták – figyelmeztetett a terapeuta. Az is árulkodó lehet, ha a partnerünknél valamilyen oknál fogva az előző társ a piedesztál tetején áll, mert ez azt jelenti, hogy a másik soha nem érhet fel hozzá, és állandó kritika alanyává válhat.
A szakember szerint az sem sokkal szerencsésebb, ha az áldozatot idealizálja túl a bántalmazó. Ebben az esetben ugyanis nem feltétlenül értünk rajong, hanem egy elképzelt ideálért, és törekedhet arra, hogy megváltoztasson minket, miközben teljesen mindegy, hogy ez nekünk tetszik-e vagy sem. Amikor viszont rájön, hogy nem felelünk meg az elképzeléseinek, megint jön a becsmérlés, amellyel porig rombolhatja a saját magunkról alkotott, egészséges képünket. Nem minden ilyen jel utalhat bántalmazó emberre, de ha négy-öt ilyen momentum folyamatosan megjelenik nála, akkor ezeket már nem szabad figyelmen kívül hagyni – szögezte le Katona Katalin. Hangsúlyozta azt is: a bántás és bántalmazás között is különbséget kell tenni. Előfordulhat kontrollvesztés még a legjobb szándékú ember életében is, de a bántó félben viszonylag rövid időn belül megjelenik a bűntudat, és törekszik arra, hogy ez ne fordulhasson elő újra. A bántalmazásnak viszont csak egyetlen célja van: a hatalom gyakorlása a másik fölött. Ott nincs lelkiismeret-furdalás, nincs szégyenérzet,
a bántalmazó nem bánja meg, amit tesz, mert az ő sérelmei – legalábbis szerinte – minden esetben jogosak.
Ráadásul a bántalmazásban is tetten érhető egyfajta fokozatosság. Amennyiben elképesztő félelmet generál bennünk, ha a másik dühös lesz, de ezen a ponton megáll, akkor érzelmi bántalmazásról beszélhetünk. Az viszont már súlyosabb szituációkat vetít előre, ha valaki dühében túl közel jön hozzánk, rázza az öklét, fölénk emeli azt, esetleg belever a falba. – A bántalmazás tehát nem azzal indul, hogy azonnal agyonverik a másikat. Sokszor eleinte célozgatásokkal kezdődik, verbális bántalmazással folytatódik, utána következik az ököllel való fenyegetés, a tárgyak dobálása, és azt követi a fizikai bántalmazás – részletezte a szakember.
