Véget vetett az állam a droginváziónak, felszámolták a Hős utcai gettót

A környékbeli lakosok voltak az elszenvedői a Hős utcai drogelosztóként is működő gettónak. Évtizedes munka után végleg sikerült felszámolni a kőbányai bűntanyát. D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere úgy fogalmazott: elborzasztó képek jellemezték a házak környékét, szeméthegyek, életveszélyes tudatmódosító szerektől vergődő emberek.

2023. 09. 28. 11:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Az élelmiszerbolt hátulja közkedvelt szerfogyasztó helyként üzemelt Fotó: lakossági felvétel

– A Százados negyed és az 1-es villamos vonalának a közbiztonságára leginkább a kívülről jövő vásárlók voltak hatással, ugyanis a Hős utcai megállóban vagy bent a gettóban megvásárolták a dizájnerdrogot, és helyben el is fogyasztották. Így került rengeteg önkívületi állapotban lévő személy a Százados úti lakótelepre, ahol pánikot keltett a szerhasználók látványa – mondta el a józsefvárosi Fidesz tagja, aki hozzátette: az emberek rettegtek a villamosmegállóban, mert attól tartottak, hogy éppen akkor ébred a kábult szerhasználó, és esetleg belöki őket a villamos alá vagy a forgalmas Hungária körút autósávjaiba.

– Aki tehette, elkerülte a villamosmegálló környékét. A lakók arról számoltak be, hogy a negyedben állomásozó szerhasználók egyik pillanatban még kábultan fetrengtek a fűben, majd hirtelen felpattantak és futni kezdtek. Többen a szer hatására zombiként kezdtek viselkedni. Rengeteg problémát okozott a lépcsőházak bejáratánál, a parkban ájultan fekvő drogos – emlékezett vissza Weisz Gábor. 

A parkban is rendszeres volt a dizájnérdrog-fogyasztás Fotó: lakossági felvétel

Akkoriban Kocsis Máté volt Józsefváros polgármestere, aki azonnal rendőri intézkedést kért a Hős utcai droginvázió megfékezésére. A polgármester saját maga is megtekintette a Hős utcai villamosmegállóban kialakult droghelyzetet. Az intézkedés eredményeképp 24 órás rendőri felügyelet alatt tartották a Százados negyedet és a környező villamosmegállókat, mint a Hős utcai, a Kőbányai úti, a Salgótarjáni utcai és a Vajda Péter utcai tömegközlekedési pontokat. 

A kialakult helyzet hatására egy rendőrségi konténert is beüzemeltek, amelyből folyamatosan figyelték a Hős utcai villamosmegállót, továbbá a Hungária körúton megnyitott a körzeti megbízott iroda is, és kineveztek egy körzeti rendészt is. A rendőrségi akciónak köszönhetően a környező kerületekben élők közbiztonsága javult, mert a rendőrségi intézkedéstől tartva egyre kevesebb szerhasználó húzódott be a közeli lakótelepekre. Akkor már tartott a gettó felszámolása, a kőbányai önkormányzat a korábbi 2,1 milliárd után újabb egymilliárd forintot kapott az államtól a területen álló 166 lakásért, hogy megkezdődhessen a környék kiürítése. Mint kiderült: a lakásokban rengeteg jogcím nélküli és lakásfoglaló élt, ezért elhúzódott a lakások átadása.

Borítókép: Hős utcai gettó (Fotó: Facebook)
 


 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.