A baloldal szerint az egyház „egyetemes ostobaságra építő szekta”

A pécsi városvezetés rendszeresen belerúg a keresztény hívőkbe.

2023. 10. 03. 8:37
Németh András Péter/Szabad Föld
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyik egyház sem más, mint „egyetemes ostobaságra építő szekta” – mondta Péterffy Attila, Pécs baloldali polgármesterének jobbkeze, miközben Péterffy nem is olyan rég még a Pécsi Egyházmegye vezetőinek felhasználásával akart szavazatokat szerezni a nemzeti oldal véleménye szerint – derül ki a bama.hu összeállításából. A portál azt írta, Bodnár Imre néhány nappal ezelőtt azt közölte

az egyik hazai keresztény felekezet kapcsán, hogy az nem más, mint az „egyetemes emberi ostobaságra építő szekta”, azaz a polgármester balos harcostársa szerint a kereszténységben, Jézusban és Istenben való hit nem más, mint „egyetemes emberi ostobaság”, aki pedig egy felekezetnek a tagja, az egy „szektának” a része, amelyet nyilvánvalóan negatív értelemben használ. 

A kijelentés kapcsán a portál felidézte, az elmúlt hónapokban egyre többeknek tűnik úgy, hogy Péterffy csak azért próbál közeledni a Pécsi Egyházmegye vezetéséhez, hogy a 2024-es választásra szavazatokat – ezzel pedig további pénzügyi előnyöket – gyűjtsön magának, nem pedig valódi meggyőződésből teszi ezt. – Péterffynek különben az nem jelentett gondot, hogy advent idején politikai céljaira használja fel a karácsonyi ünnepeket, úgy időzítette a balos tiltakozását a kormány ellen, hogy azzal a hívők legszentebb ünnepébe rondítson bele a karácsonyi díszvilágítás kapcsolgatásával. 

Az is beleillik ebbe a sorba, hogy a tavalyi pécsi adventi kiadványokban, plakátokon megjelenített stilizált képeken szereplő dzsámiról és bazilikáról „véletlenül” csak a kereszt maradt le 

– sorolta a polgármester visszás tetteit a portál. 

A cikkből az is kiderül, nem csak Bognár vagy Péterffy rúg bele előszeretettel a keresztény hívőkbe, a polgármester frakciótársa, a kulturális bizottság jelenlegi vezetője, a baloldalt mellszélességgel támogató P. Horváth Tamás a 2019-es megválasztása előtt nyilatkozott lekezelően a pécsi keresztény értékekről. – A politikus egy momentumos tüntetésen 

a pécsi világörökség részét képező sírkamrákról azt mondta, hogy azok „vacak sírkamrák, amikben semmilyen különleges építészeti truváj nincsen” 

– idézte fel a portál a baloldali politikus szavait. 

A pécsi városvezetésnek egyébként lehetne nagyobb gondja is, mint a keresztény hívőkbe rúgni, a balliberális vezetés ellen ugyanis négyszázmillió forintos csalás miatt indulhat eljárás. Az ügy hátterében az áll, hogy Péterffy Attila polgármester jogtalanul inkasszózta ezt az összeget a Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulástól. A szabálytalanságot a város jegyzője is megállapította, a pénz azonban továbbra is a település számláján van. Ezt a legutóbbi közgyűlésen Péterffy Attila el is ismerte.

Borítókép: Németh András Péter/Szabad Föld
 


 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.