Megjegyezte: a humanitárius válság a migrációt is súlyosbítaná.
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy 547 magyart evakuáltak Izraelből, a magyar légierő ötször repült be a konfliktuszónába.
Törvényalkotási bizottság jóváhagyta a javaslat összegző jelentését
Vejkey Imre (KDNP) arról beszélt, mindannyian elborzadva értesültek a középkort idéző brutalitásról, ahogy a Hamasz civileket mészárolt le és hurcolt el otthonaikból. Fontos, hogy egyértelműen kinyilvánítsák, az áldozatok pártján állnak – közölte.
Elismerik Izrael jogát az önvédelemre és arra, hogy minden szükséges lépést megtegyen azért, hogy ilyen még egyszer ne történhessen – tette hozzá.
Jelezte azt is, a törvényalkotási bizottság keddi ülésén jóváhagyta a javaslat összegző jelentését.
Fidesz: megdöbbentő, ami történt
Illés Boglárka, a Fidesz vezérszónoka kiemelte: az egész világ megdöbbent a Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael és civilek ellen intézett támadásán. Megdöbbentő volt, ami történt és ahogy történt. Megdöbbentő az a középkori brutalitás, amivel a terroristák a határral szomszédos falvakban házról házra járva sem gyermekeket, sem időseket nem kímélve az elképzelhető legkegyetlenebb módszerekkel mészároltak le több száz civilt – fogalmazott.
A kormánypártok frakcióvezetői által benyújtott politikai nyilatkozattal egyértelmű céljuk, hogy kinyilvánítsák: elítélik a Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását és együttérzésüket fejezik ki azok felé, akik elszenvedték a támadásokat, elveszítették hozzátartozóikat, szeretteiket.
– Ilyenkor nincs helye a Nyugat részéről már oly sok esetben tapasztalt kettős könyvelésnek, ki kell mondani, a terroristák oldalán nem állhatnak – rögzítette a fideszes politikus.
– Miért van az, hogy más hangok is megjelentek? Mi változott meg? – tette fel a kérdést, hozzátéve: a progresszív baloldal nemzetközi szószólói ismét tudathasadásos állapotba kerültek?
Illés Boglárka kijelentette: egyértelműsíteni kívánják, Magyarország elítéli a terroristákat, és az áldozatok oldalán áll.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!