Csütörtökön tárgyalhatja a parlament azt a javaslatot, amely szerint a Fővárosi Közgyűlés tagjait a jövőben pártlistákon választhatják meg. Karácsony Gergely és más baloldali politikusok élesen bírálják az új módosítást, szerintük ugyanis az a Fidesznek kedvezne, bár a javaslatot nem a kormánypárt nyújtotta be.
A fővárosban listás szavazás volt 2014 előtt, az akkor megszavazott új szabályokat viszont ugyanazok kritizálták, akik most a régi rendszer visszaállítása ellen szólalnak fel.
Nem született döntés még a Fidesz-frakcióban a Mi Hazánknak arról a javaslatáról, hogy a fővárosban listás választás legyen, de vitára alkalmasnak találták – tájékoztatott a Fidesz-frakció. Az országgyűlés csütörtökön tárgyalni fogja a javaslatot, mert Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője rendkívüli ülést kezdeményezett, igaz, ezt az Állami Számvevőszék beszámolója miatt tette.
A Mi Hazánk „Az igazságosabb és arányosabb önkormányzati választások érdekében” címmel benyújtott javaslatának értelmében a Fővárosi Közgyűlés a jövőre esedékes önkormányzati választás után már nem a megválasztott kerületi polgármesterekből állna, hanem a képviselőket a listás választási rendszer alapján választanák a fővárosiak. Budapesti listát az a párt állíthatna, amelyiknek legalább három kerületben van polgármesterjelöltje, vagy főpolgármester-jelöltet tud indítani.
Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi médiában kemény szavakkal bírálta a választási rendszer megváltoztatására irányuló javaslatot.
Még ahhoz is gyávák, hogy saját nevükben adják be a javaslatot, rábízták azt a félfasiszta testvérpártjukra. 2014-ben eltörölték a listás választást, hogy így csináljanak többséget maguknak, most visszaállítanák a korábbi rendszert, mert abban bíznak, hogy így tudják elvenni az ellenzékét
– írta a napokban.
Nem volt mindig ennyi baja a baloldalnak a fővárosi listás választási rendszerrel, sőt 2014-ben kifejezetten mellette agitáltak.
Ugyancsak Karácsony viszont 2014-ben hasonló hangnemben kritizálta az akkori módosításokat – miszerint megszűnik a listás szavazás a fővárosban a közgyűlési tagok megválasztásánál –, és épp a listás választás megtartásáért kampányolt.
A jelenlegi főpolgármester akkor még ordítóan alaptörvény-ellenesnek nevezte azt a jelenleg is hatályos budapesti önkormányzati választási rendszert, melyet most annyira védenek, és levelet írt Áder János köztársasági elnöknek.
Tőle azt kérte, hogy ne írja alá, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak az új önkormányzati törvényt. Azt is hangsúlyozta, hogy az alaptörvény szerint a budapesti közgyűlés tagjait a város lakói közvetlenül választják. Úgy fogalmazott, hogy most viszont valójában nem is lesz ilyen választás, mert a Fővárosi Közgyűlés kialakításának alapját a kerületi polgármesterjelöltekre leadott szavazatok képezik.