Ismert, a DK egy hete jelentette be, hogy beáll Karácsony Gergely mögé, és a Jobbik is közölte, Brenner Koloman személyében önálló főpolgármester-jelöltet állít. A DK emellett megállapodott az MSZP-vel is a két párthoz tartozó, hivatalban lévő polgármesterek újbóli indításáról is az egész országban. Ez azt jelenti, hogy a DK Horváth Csaba mellé áll Zuglóban, ahol a Momentum saját jelöltet indít. Az MSZP pedig – korábbi döntését figyelmen kívül hagyva – támogatja Kiss Lászlót Óbudán és Szaniszló Sándort a XVIII. kerületben. A Momentum mindeddig nem nyilatkozott a budapesti együttműködésről, a Mi Hazánk mostani javaslata viszont kényszerhelyzetbe hozhatja az egymással acsarkodó baloldali pártokat.
Végül összeáll a baloldal, mint a tejbegríz
Ha a fővárosban az ellenzéki szereplőknek sikerülne többséget szerezniük a jövő évi választáson, elképzelhetetlen, hogy ne együtt, koalíciós partnerként folytassák a politikai tevékenységüket – mondta Zila János, aki szerint a Momentumnál is tapasztalhattuk, hogy Gyurcsány Ferencet nyilatkozataik szerint száműzték volna a politikából, ezt követően mégis szövetségesekké váltak önkormányzati, országgyűlési, sőt európai parlamenti szinten is.

Borítókép: Baloldali összefogás (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!