Böjte Csaba: Még tisztábban, még jobban kellene szolgálni Istent és az embertársaimat

– Azt láttam, hogy a legszegényebb gyereknek is van lehetősége jól dönteni, és a leggazdagabb gyereknek is van lehetősége nagyon elbaltázni valamit. A szabad akarat nagyon fontos. Az Isten az utolsó ítélettel nem a tanító nénit, a pártot fogja számonkérni helyetted, hanem téged magad. Azok között a körülmények között kell jó döntést hoznod, amelyek közt élsz – vallja Böjte Csaba ferences szerzetes, akiről a napokban életrajzi könyv jelent meg. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány nyáron Magyar Becsületrenddel kitüntetett alapítója az elmúlt évek megpróbáltatásairól már úgy beszél, hogy nem csorbult az életkedve, a szeretete. – Úgy érzem, hogy még tisztábban, még jobban, intenzívebben kellene szolgálni Istent és az embertársaimat – fogalmaz Csaba testvér, akivel hatezer gyermekéről, a gonosz lélek jelenlétéről és az emberi butaságról is beszélgettünk.

Böjte Csaba Fotó: Kurucz Árpád

– Könnyen rászánta magát erre az életrajzi könyvre?

– Az az igazság, hogy először próbáltam kibújni azalól, hogy rólam könyv szülessen. De amikor láttam, hogy ez nem megy, Levit (Csender Levente író – a szerk.) megpróbáltam rábeszélni, hogy a könyv főszereplője a Jóisten legyen, én legfeljebb mellékszereplő, ahogy mindannyian azok vagyunk. A kedves olvasót arra kérem, hogy ezt a könyvet így is olvassa.

– Hogy indult el az útján?

– Életem alapélménye, hogy nem egy magányos szigeten élünk, hanem Isten gyönyörű világában. Gyerekkoromban alpinista akartam lenni, sokat másztunk a hegyekben. Mindig beszélgettünk arról, hogy melyik a legmagasabb hegy, melyiket kéne megmászni. Én meg aztán arra gondoltam, hogy maga a Jóisten a legnagyobb fehér folt a világban, őt kellene jobban megismerni és meghódítani. Ezért végül nem a geológia, hanem a teológia felé, vagyis a föld helyett az ég felé vettem az irányt.

Böjte Csaba azt mondja, nem egy magányos szigeten élünk, hanem Isten gyönyörű világában. Fotó: Kurucz Árpád

 

„Nehezen lehetett nem észrevenni őket”

– Amikor a teológiára járt vagy később kispapként gondolta, hogy a gyerekek ilyen komoly szerepet játszanak majd az életében?

– Viccesen azt szoktam mondogatni, én ma is szászvárosi plébános vagyok, a gyerekek, a gyerekotthonok pedig kicsit olyanok, mint másnak a háztáji, egy mellékfoglalkozás. Ez egyáltalán nem volt benne az elején, sőt még most sincs kifejezetten benne. Tettem a dolgom kispapként, és ott koldultak a templom előtt a gyerekek. Nehezen lehetett nem észrevenni őket. Az ember pedig mit tesz ilyenkor: behívja őket egy süteményre, egy kis gyümölcsöt enni. És amikor az ember egyszer-kétszer behívta őket, lassan azt vette észre, hogy egyre többet, sőt már mindig ott vannak azok a gyerekek. A kilencvenes évek elején államcsőd volt Romániában, nagyon sokan elvesztették a munkájukat, sok család, sok gyerek került az utcára. Istennek legyen hála, akikkel elkezdtük az egészet, már egészségben felnőttek, többségük anya lett, apa lett, jó velük ma is találkozni.

– Több mint hatezer gyerek került ki az elmúlt három évtizedben a kezei közül, illetve a Dévai Szent Ferenc Alapítvány intézményeiből. Az ő gyerekeik viszont már nem az otthonaikban laknak. Ez a legnagyobb siker?

Ez nagy élmény számomra is. Pontosan tudom, hogy honnan jöttek ezek a gyerekek, egyikről-másikról soha életemben nem gondoltam volna, hogy képes leszek befogadni, s azt, hogy ember lesz belőle.

Időközben több mint ezer unoka született. Ha szigorúan nézem, két olyan gyerekünk van csak, akik korábbi neveltünk gyerekei. Jól ismerjük az anyukát, Nyugatra mentek, ott dolgoznak, ott szeretnének házat venni. A nagyszülőknek megbocsátható, hogy nem ők, hanem mi neveljük a két unokát.

– Számos nehéz sorsot, élethelyzetet látott az évek során. Mi segített?

– Pali, az a fiatalember, akivel itt az előbb találkoztak, az egyik neveltünk volt – ma nevelő. Úgy szoktuk mondani, hogy az egyik csodagyerekünk. A szülei pásztorok voltak, nem sokat tudtak foglalkozni a gyerekeikkel. Egy világsztárnak is van edzője, és nagyon sokan ott állnak még mellette, hogy eddzen, hogy sikert érjen el. Egy jó jegyben is végső soron a családi összefogás gyümölcse mutatkozik meg. De Palit csak szidták, ölelést nem kapott – és akkor egy gyerek nagyon könnyen belekerül egy lefelé vezető spirálba. Lázad, kiszúrja a tanár kocsijának a kerekét, mindenféle disznóságot csinál. Egy otthonnak éppen ez a feladata, hogy ebből kihozza a gyerekeket, és elindítsa őket egy felfelé vezető úton. Ez nehéz, sok idő és energia kell hozzá. És nem lehet azt mondani, hogy hálátlan kölyök, miért tetted ezt vagy azt. A föltámadás után Jézus Krisztus azt mondja az apostolainak, hogy ne féljenek, mert hogyha ő elmegy, akkor küld helyette a Mennyei Atya új bátorítót, a vigasztaló Szentlelket. Ha Isten képére, hasonlatosságára születtünk, akkor a mi dolgunk is az, hogy vigasztaljunk, bátorítsunk, segítsünk másokat.

– Ezért mondja azt, hogy azt szeretné, ha egykor majd azt írnák a sírkövére: „Csaba testvér, a vigasztaló”?

– Igen, de persze az lenne a jó, ha ezt mások is hitelesnek gondolnák. Volt egy nagyon szép élményem. A gyerekek nagyon csintalanok voltak, rengeteg rossz dolog történt, el voltam keseredve. El akartam menni világgá, hát kimentem az erdőbe. Kora tavasz volt, emlékszem, megálltam egy vén akácfa előtt, amely tele volt tövisekkel. Arra gondoltam, hogy akácmézet szeretnék enni, de ha én most nekiesnék ennek a fának, és faragófejszével vagy láncfűrésszel „ki akarnám szedni” belőle ezt a nektárt, nem járnék sikerrel. De ha türelmes vagyok, az áldott napfény pedig átöleli, a meleg tavaszi eső megöntözi azt a fát, akkor az magától szép ruhába öltözik. Egy akácfának azok a legszebb napjai az évben, amikor vendégül láthatja a méheket. És akkor értettem meg, hogy nekem ennek az áldott napfénynek, ennek a meleg tavaszi esőnek kell lennem, nem valamifajta rideg kovácsként kell kivernem belőlük a szófogadást vagy a jó jegyet.

A szabad akarat fontossága

– Egyfajta bosszúállás az egész élete, bosszúállás az emberi butaságon. Mikor találkozott legélesebben a butasággal?

– Szegény édesapámat 1959-ben bebörtönözték, és bár három év múlva kiengedték, nem sokkal élte túl a szabadon bocsátását. A kollektivizálást is megszenvedtük. Elgondolkoztam, ebből kinek lett haszna. Végül is senkinek. Szó sincs arról, hogy áldozatot hoztunk valami nemesebb ügyért. A buta kommunizmus végül szétvert mindent, nagy kudarc lett, rengeteg halottat követelt. A sötétséget nem lehet feldarabolni és kilapátolni az ablakon. Fényt kell gyújtani – egyetlen szál gyertya csodát tud tenni. Ezért én nem a világot akarom megváltoztatni, hanem valamilyen módon Istent, a fényt szeretném közelebb hozni a gyerekeknek. A lelkiismeret az a fórum, ahol az ég a földdel összeér, ahol párbeszédet tudsz folytatni a végtelennel. Ha több Isten van az életünkben, akkor automatikusan kevesebb lesz a fájdalom és a szomorúság. Pilinszky jut eszembe, aki azt mondja, „Kimondhatatlan jól van, ami van. / Minden tetőről látni a napot”.

Én azt láttam, hogy a legszegényebb gyereknek is van lehetősége jól dönteni, és a leggazdagabb gyereknek is van lehetősége nagyon elbaltázni valamit. A szabad akarat nagyon fontos. Az Isten az utolsó ítélettel nem a tanító nénit, a pártot fogja számon kérni helyetted, hanem téged magad. Azok között a körülmények között kell jó döntést hoznod, amiben élsz.

– Gyakran figyelmeztet a gonosz lélek jelenlétére. Miért nem vesszük sokszor észre, hogy a gonosz tevékenykedik bennünk?

– Én nem hiszek olyan Istenben, aki azt szeretné, hogy mi senyvedjünk, kínlódjunk. Jézus azt akarja, hogy „az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök”. Meg akarja osztani velünk az alkotás örömét, a bölcsesség örömét, a szépségben gyönyörködés örömét, a jól végzett munka örömét, az élet befogadásának, hordozásának örömét. De a gonosz lélek, Isten majma is felkínálja a maga örömeit: a fogyasztás örömét, a test kívánságainak az örömét alkoholban, kábítószerben és a szexualitásban. A testem követelőzik, a kérdés az, tudok-e uralkodni rajta vagy elengedem a gyeplőt és mindenen átgázolok. Jézust is felviszi a gonosz lélek a templom párkányára és azt mondja, dobd le magad, és az angyalok a tenyerükön hordoznak majd téged. A harmadik kísértés a hatalom utáni vágy, ami szintén ott van mindannyiunkban, de Jézus képes volt erre azt mondani, hogy „távozz tőlem, Sátán!”.

Böjte Csaba szerint a legszegényebb gyereknek is van lehetősége jól dönteni. Fotó: Kurucz Árpád

– Mire alapozza mégis, hogy szebb lesz a világ ötven vagy száz év múlva?

– Ez nem optimizmus, ez életszemlélet, realitás. Amikor valaki azt mondja, hogy hiába telt el a kétezer év, én azt mondom neki, nézze meg, hogy a szeretetnek ma hány neve van: közvilágítás, közoktatás, közbiztonság, közegészségügy és sorolhatnám. Ezek mind a krisztusi szeretet XXI. századi nevei. Aki nem gondolja, hogy mennyire nagy dolgok ezek, annak azt tanácsolom, menjen el például Kongóba, és csodálkozzon rá, hogy milyen utak vannak ott, hogy egyáltalán nincs közoktatás, hogy nincs közegészségügy. A krisztusi szeretet parancsából gyönyörű dolgok nőttek ki, én a demokráciát is annak tartom. Nézzük meg, az európai választáson ötszázmillió ember egymásnak feszül, a jelöltek reklámozzák magukat mindenhol, a másikat állandóan ócsárolják. De aztán megtörténik a választás, kialakul a végeredmény – és nem halt meg senki, nem folyik vér, nem dübörögnek Európa utcáin tankok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a legjobb döntésünk született meg akkor, de ez nagyszerű dolog.

„Bennem sem harag, sem neheztelés nincs”

– Aztán egy ügy mégis beárnyékolta majdnem három évtized munkáját. 2017-ben egyes források szerint egy nevelt gyerek testvére, mások szerint egy önkéntes szólt, hogy egy nevelő visszaélt a gyerekek bizalmával, és szexuálisan, fizikailag bántalmazta őket. Amikor a gyanú felmerült, azonnal a hatósághoz fordult, hogy kivizsgálják az ügyet. Az eljárás öt évig tartott, majd tavaly nyáron a csíkszeredai bíróságon ítélet született a volt nevelő ügyében, akit harminc év letöltendő börtönre ítéltek. Hogy élte meg ezt az egészet? Túl tudott lépni a nehézségeken, a támadásokon?

– Nemrég volt Szent Erzsébet ünnepe. Gyönyörű történet – amikor meghal a férje, amikor kitagadják, és a saját vagyonához sem nyúlhat hozzá, ő akkor is megmarad a szeretet útján és teszi a dolgát. Nekünk is fontos, hogy megmutassuk a gyerekeinknek, hogy nem csak akkor kell jónak lenni, amikor tapsolnak nekünk, hanem akkor is, amikor – megalapozottan vagy alaptalanul – kritikákat fogalmaznak meg.

Összességében ez értékes időszak volt, amely engem is segített abban, hogy sok mindennel szembenézzek. Ebben a világban, amelyben mindenki olyan könnyen felkapja a vizet, fontos, hogy az ember megmutassa, hogy nem mások véleménye miatt megy egy úton, hanem Isten akaratából.

Mindenkinek köszönöm, aki építő kritikával fordult felénk. És köszönöm azok véleményét is, akik olyan vélt vagy valós hibákra hívták fel a figyelmet, amire valóban oda kell figyelni. Bennem sem harag, sem neheztelés nincs. Én sokakat, akik kritikát fogalmaztak meg velünk szemben, felkerestem, és ha lehetőség volt, elbeszélgettem velük. Semmi takargatnivalónk nincs, felemelt fővel nézek vissza – és előre.

– Megviselte, hogy ennyire túlburjánzott az ügy, és a média egy részében hajmeresztő részletekkel és hazugságokkal teli történetekkel álltak elő?

– Úgy mondanám inkább, hogy meglepett. Tudom, hogy ha nem ezen az úton jártam volna, akkor a kritikák, támadások nagy része nem ért volna engem. Szent Pál, amikor megostorozzák, akkor ujjong, hogy Krisztusért szenvedni tudott – hát én idáig még nem jutottam el. De el tudom fogadni annak a mondásnak az igazságát, hogy a tűzben próbálják az aranyat. Szent Ferenc valahol úgy fogalmazza ezt meg, hogy kiben mennyi istenszeretet van, az akkor válik el, amikor az ő becsületéhez hozzányúlnak. Ha az isten- és emberszeretet csak egy lufi, akkor logikus, hogy egy kis szúrás, és kipukkan. Én viszont nem érzem azt, hogy csorbult volna az életkedvem, a szeretetem, hanem pont ellenkezőleg. Úgy érzem, hogy még tisztábban, még jobban, még intenzívebben kellene szolgálni Istent és az embertársaimat.

– Milyen tervei vannak?

– Mindig másként igyekszünk megünnepelni a karácsonyt. Volt, amikor a gyerekeknek próbáltuk összeszedni a családtagjait, a rokonait, és az volt az ajándék. Volt, amikor elvittem őket egy börtönbe, hogy tapasztalják meg, milyen jó dolog jónak lenni. Énekeltek a börtönben lévő nőknek, odaadták az ajándékaikat, és tényleg szem nem maradt szárazon. Most Sepsiszentgyörgyön szervezünk egy kupát, meghívjuk rá a szegény gyerekeket. Kétezer gyereket szeretnénk összegyűjteni, olyanokat, akiknek a nagy része sosem volt focimeccsen. A Fővárosi Nagycirkusz jóvoltából egy szekéren betlehemi installációt indítunk útnak, amely december 10. és 23. között sok városban megáll, ahol házaink vannak, majd 23-án ér a karaván Budapestre.

– És a nevelésben?

– A változó világban alázattal a változó feladataimra összpontosítok. Istennek legyen hála, most már Erdélyben sem koldulnak a gyerekek az utcán. Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert a családtervezés különféle eszközei, beleértve az abortuszt is, nagyon elterjedt felénk is. Azok a gyerekek, akik a kilencvenes években utcagyerekként tengették életüket, ma meg sem születnek. Erdélyben mostanában a felnőttek felé fordultunk. Tavaly két magyarországi szakiskolával is sikerült szerződést kötnünk, panzióvezető és szervező, valamint szobafestő-mázoló, karbantartó szakot indult. A tőlünk kirepülők, ha végeztek is ilyen-olyan mondvacsinált szakmát, nem tudják továbbképezni magukat, mert Romániában jóformán nincs felnőttképzés. Ezeket a szakképzéseket elsősorban nekik szervezzük, de bárki beiratkozhat.

Korunk szentje, Csaba testvér

– 2019 karácsonya előtt hívott fel a Helikon kiadó akkori vezetője azzal, mit szólnék, ha én írnám a következő könyvet Csaba testvérről. Ezt nagyon megtisztelőnek éreztem, örömmel elfogadtam a felkérést. Bár voltam már azelőtt Déván, de a személyes kapcsolatunk ekkor kezdődött Csaba testvérrel. Bemutattak minket egymásnak, leültünk egy kávé mellé, és mondták neki, hogy én lennék, aki a következő könyvet írja róla. Rám nézett, majd azt mondta, „szeretem a kihívásokat” – emlékszik vissza a kezdetekre Csender Levente. Már akkor életrajzi kötetben gondolkodtak, de jött a Covid, és nem tudtak kimenni Dévára, csak 2020 nyarán. – Azt gondoltam, hogy reggelente leülünk a kolostor udvarán, és jókat beszélgetünk, de már a második alkalommal félbeszakított, és azt mondta: neki mennie kell, üljek be az anyósülésre. A könyv tulajdonképpen útközben született meg. Nagyon sok mindent hallunk róla, számtalan történet kering róla, de engem az érdekelt, hogy ki Böjte Csaba. És akkor föltettem neki rögtön ezt a kérdést, ő meg annyit mondott, hogy egy marék por, mint mindenki más – majd ezt fejtegette. Nagyon inspiráló személyiség, nagyon jó vele beszélgetni, jó Csaba testvér közelében lenni, feltölti az embert. Ez szerintem átsüt a könyvön is – vélekedik a szerző. – Én korunk szentjének tartom őt, még ha egyesek ezt túlzásnak gondolják is. Földöntúli jóság van benne, ami aktívan működik – mondja Csender Levente. A Fényből és sárból – Böjte Csaba élete című kötet már kapható a könyvesboltokban, bemutatóját december 12-én 18 órakor a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tartják.

Borítókép: Böjte Csaba. (Fotó: Kurucz Árpád)