Egy észak-angliai faluban a kilencéves Jane Rowth hunyorogva nyitotta ki a szemét 1699. április 13-án este 11 óra körül. Édesanyjával akkor ébredtek fel. Az anya felkelt, majd kisvártatva két férfi jelent meg az ablaknál. Felszólították, hogy menjen velük. Ahogy Jane később a tárgyalóteremben elmondta, anyja nyilvánvalóan várta a látogatókat. Mielőtt elment, azt súgta a lányának, hogy feküdjön nyugodtan, reggelre megjön. Jane anyja nem tudta betartani az ígéretét – soha nem tért haza.
Azon az éjszakán meggyilkolták.
Közel háromszáz évvel később, az 1990-es évek elején Roger Ekirch amerikai történész a londoni Public Record Office-ba – egy impozáns gótikus épületbe – ment, amely 1838-tól 2003-ig az Egyesült Királyság Nemzeti Levéltárának adott otthont. Ősi pergamenek és kéziratok között véletlenül rátalált Jane vallomására.
Ahogy végigolvasta, két szó tűnt fel neki: „első alvás”.
Jane azt mondta: közvetlenül azelőtt, hogy a férfiak megérkeztek az otthonukba, ő és édesanyja éppen felkeltek az esti első alvásukból. Nem volt további magyarázat, a vallomást lejegyző a megszakított alvást tárgyilagosan állapította meg, mintha teljesen megszokott lenne. Az első alvás a történész szerint egy második alvást is jelent, mégpedig egy két részre osztott éjszakát. Családi furcsaság vagy valami többről volt szó?
Az elkövetkező hónapokban Roger Ekirch átkutatta az archívumot, és számos utalást talált a kettős vagy „kétfázisú alvásra”, ahogy később nevezte a jelenséget. Amikor kiterjesztette a keresését online adatbázisokra, világossá vált, hogy a jelenség szélesebb körben elterjedt, mint azt valaha képzelte. Minden elképzelhető formában – több száz levélben, naplóban, orvosi szakkönyvben, filozófiai írásban, újságcikkben és színdarabban – talált utalást a kétszeri alvásra. Ez a szokás nem csak Angliában volt jellemző, az iparosodás előtti világban széles körben elterjedt. A történész olyan távoli helyeken is kimutatta ezt a szokást, mint Afrika, Dél- és Délkelet-Ázsia, Ausztrália, Dél-Amerika és a Közel-Kelet.
Gyanakodni kezdett, hogy évezredeken át ez volt a domináns alvásmód, amelyet őseinktől örököltünk.
Az első feljegyzés erről az időszámításunk előtti VIII. századból, az Odüsszeiából való, míg az utolsó a XX. század elejére datálódik. Roger Ekirch szerint a kétszeri alvás rendszere olyan jeles szerzők alkotásaiba is bekerült, mint Plutarkhosz, Livius és Vergilius.
Elmélkedés az életről
A XVII. században az éjszakai alvás valahogy így zajlott: este kilenc és tizenegy között az emberek elaludtak pár órára. Néhány órával később felriadtak a kezdeti álomból.
Az éjszakai ébrenlét általában este tizenegy és egy óra között tartott, attól függően, hogy mikor feküdtek le.
Általában nem zajra riadtak, az ébredés teljesen természetesen történt. Az ezt követő ébrenléti időszakban meglepően sok hasznos dolgot végeztek el. Fát raktak a tűzre, bevették a gyógyszereket, ellenőrizték a haszonállatokat, ruhát foltoztak, gyapjút fésültek. Az egyik dokumentumban leírtak szerint egy apa ezt nevezte a „legjövedelmezőbb” órának, mert ekkor „senki nem keresi, csak az Isten”.
A keresztények azonnal meglátták az éjjeli ébrenlétben rejlő lehetőségeket a zsoltárok és hitvallások felolvasására. Az időszámításunk szerinti VI. században Szent Benedek megkövetelte, hogy a szerzetesek éjfélkor keljenek fel, és imádkozzanak. A gyakorlat egész Európában elterjedt. A hívők az erre az időre előírt imákat mondták el. A filozófiai beállítottságúak pedig ezeket az órákat használták az életen való elmélkedésre és az új ötletek átgondolására.
A fények ideje
Az emberek gyakran csak ágyban maradtak, és beszélgettek. Azokban az órákban olyan kötetlenül beszélgethettek, amit napközben nehéz volt megvalósítani. A férjeknek és feleségeknek ez a fizikai intimitás időszaka volt. Ha hosszú, fizikai munkával megterhelt napjuk volt, az első alvással elillant a kimerültségük. Miután néhány órát ébren töltöttek, általában visszafeküdtek. A következő időszakot „reggeli” alvásnak tekintették, ami hajnalig vagy későbbig is tarthatott. Csakúgy, mint ma, az akkori emberek ébredése attól függött, hogy mikor feküdtek le.
A főemlősök között nagy eltérések mutatkoznak abban, hogy miként oszlik meg a napi tevékenységük
– mondta a BBC hírügynökségnek David Samson, a kanadai University of Toronto Mississauga alvás- és emberi evolúciós laboratóriumának igazgatója. A Madagaszkáron élő gyűrűsfarkú makinak például természetes a kettős alvás. Lehet, hogy eleve így alakult ki? Roger Ekirch régóta ezt gyanította, de évtizedekig semmi konkrétum nem volt, ami ezt bizonyította volna – vagy megvilágította volna, miért szűnt meg. Aztán 1995-ben talált egy cikket a New York Timesban egy néhány évvel korábbi kísérletről.
A kutatást Thomas Wehr amerikai pszichiáter végezte 15 férfi bevonásával. Az első héten megfigyelték a kísérleti személyek normális alvási szokásait, majd a nappali fény idejét a szokásos 16 óráról mindössze tízre csökkentették. A fennmaradó időben a kísérletben részt vevők egy világítás nélküli hálószobában voltak, ahol tilos volt zenélni vagy edzeni – inkább a pihenés és az alvás felé terelték őket. Kezdetben a férfiak mindegyike folyamatosan aludt, késő estétől reggelig. Aztán valami történt.
A tízórás nappalok négy hét után átírták az alvási szokásaikat.
Már nem egyhuzamban aludtak, hanem két, nagyjából egyforma hosszú időt töltöttek alvással. Ezeket egy–három órás ébrenléti periódus szakította meg. Thomas Wehr (újra) feltalálta a kétfázisú alvást.
A közelmúltban David Samson saját kutatása is alátámasztotta ezeket az eredményeket. 2015-ben önkénteseket toborzott a délkelet-madagaszkári Mandena közösségéből. A helyszín egy nagy falu volt, ahol nincs elektromos infrastruktúra, így az éjszakák majdnem olyan sötétek, mint évezredek óta. A résztvevőket, akik többségében gazdálkodók voltak, arra kérték, hogy tíz napig viseljenek aktivitásmérőt, egy kifinomult eszközt, amellyel nyomon követhető az alvási ciklusuk. – Azt találtuk, hogy közvetlenül éjfél után volt egy aktív időszak, hajnali egy-fél kettőig – mondta el a BBC-nek David Samson –, majd visszaaludtak, és reggel hatkor felébredtek.
A kétfázisú alvás ott soha nem tűnt el teljesen, a világ más eldugott helyein talán ma is él.
Ez a kutatás magyarázatot adott Roger Ekirchnek arra, hogy az emberiség nagy része miért hagyott fel a kettős alvással a XIX. század elején. A válasz az ipari forradalom volt. A mesterséges megvilágítás egyre elterjedtebb lett, megváltoztatta az emberek belső biológiai ritmusát, lehetővé tette számukra, hogy tovább maradjanak fenn. Bár már nem este kilenckor feküdtek le, reggel még mindig ugyanabban az időben kellett felébredniük – így a pihenésük csonka volt. Roger Ekirch úgy véli, hogy ez mélyebbé tette az álmukat.
– Sok forrás megerősíti, hogy évszázadokkal ezelőtt a kétfázisú alvás elterjedt volt. El tudom képzelni, hogy akkor többet aludtak az emberek. Ennek ellenére nem hiszem, hogy vissza kellene térni erre a szokásra. Legfeljebb a mesterséges világítás túlzott használatát kell visszafogni. A fényszennyezés ugyanis káros az alvásra, emiatt kevesebbet alszunk, hiszen körülvesszük magunkat fényt kibocsátó eszközökkel, és ez esetben nem csupán a lámpákra kell gondolni, hanem a monitorokra, az okostelefonok kijelzőire. Esténként, éjjelenként fénnyel bombázzuk a retinánkat, ezzel ide-oda rángatjuk a belső biológiai óránkat – tájékoztatott Bódizs Róbert, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézet kutatási igazgatóhelyettese. – Jelenlegi tudásunk szerint az egyfázisú alvás felnőttkorban kedvező és célként elérendő, de ez nem jelenti azt, hogy a ráérős, kétfázisú alvás a hosszú téli éjszakák idején ördögtől való, és nincsenek kedvező hatásai.
Az agy karbantartása
Nagyon sok forrásból levont következtetés, hogy a szabad- és ünnepnapokon az emberek többet alszanak.
Különösen a reggeli órákban alszunk tovább. Karácsony környékén a leghosszabbak az éjszakák – vagy a legrövidebbek a nappalok –, ilyenkor a legkevesebb a természetes fény. Ennek a fényhiányra érzékeny emberekben kedvezőtlen hatásai lehetnek, de annyi mesterséges fényt kapunk, hogy ez a hiány kivédhető, ezért nem igazán okoz gondot. Ekkora aggyal megáldott emlősként nagyon nagy bajban lennénk alvás nélkül. Az agyunknak ugyanis folyamatos karbantartásra és leltározásra van szüksége, ezért zárva kell tartanunk pár órára ezt a szervünket. Karbantartáson az anyagcseretermékek és az ingerületátvitel során keletkező molekulák eltávolítását értem. Az agyunk olyan sok új információt tárol el nap mint nap, hogy ezeknek a meglévő ismeretekhez rendezése szintén több órát igényel. Ezt a munkát, a leltározást szintén alvás közben végzi el az agy – érvel Bódizs Róbert.
Felnőtteknek naponta átlagosan hét-nyolc óra alvás kell, a gyerekeknek ennél többre van szükségük.
Hat óránál kevesebb alvás nagyon kevés embernek elég, tartósan ötórányi alvás egészségkárosító. Az alvásmegvonás jelentős szellemi teljesítménycsökkenéssel és az érzelmek szabályozásának gyengülésével jár. Büntetlenül nem nélkülözhetjük az alvást. A kialvatlan embert semmi sem érdekli, csak aludni szeretne.
Az elhagyott második fázis
Egy 2021-es felmérés szerint a magyar felnőttek naponta átlagosan nyolc óránál néhány perccel többet alszanak.
A hétvége és a hétköznapok között természetesen sokaknál jelentős az eltérés. Bódizs Róbert szerint ez az érték a német, az osztrák, a svájci és a cseh adatokkal egyezik. Ennek ellenére sok a teendő, mert az alvászavarokkal küzdők zöme ellátatlan, márpedig ennek egészségügyi következményei vannak.
A kétfázisú alvás elhagyása nem azt jelenti, hogy a mai alvás minősége rosszabb. Az alvásproblémák elterjedtségéről szóló, szinte állandó szalagcímek ellenére Roger Ekirch korábban azzal érvelt, hogy bizonyos szempontból a XXI. század az alvás aranykora: a legtöbbünknek már nem kell attól tartania, hogy meggyilkolják az ágyában, halálra fagynak vagy a tetvek mászkálnak rajtuk. „Az egyszeri alvási időszakok nem feltétlenül természetesek, de nincs visszaút, mert megváltoztak a körülmények" – üzente Roger Ekirch.
Borítókép: Alvásvizsgálat egy klinikán. (Fotó: Bloomberg)
