Összesen másfél tucatnyi cégben volt vagy van jelenleg is érdekeltsége Vig Mórnak – a gyanú szerint sok száz milliós számlagyárat működtető ügyvédnek – a nyilvános cégadatok szerint. A vállalkozások közül azonban kilenc már a felszámolás vagy a kényszertörlés sorsára jutott. Csupán néhány példa: az M & M 2000 Bt.-t az ezredfordulón hozták létre, Vig 2014-ben lett kültag, majd 2019 és 2020, két veszteséges év után lehúzták a rolót. Pár év alatt földbe állt a Királyhágó-Immo Kft. is, amelyet Vig 2020-ban alapított és mindössze két évre rá már kényszertörlés hatálya alá került. Az On Ad Production Kft.-ben ugyan csak ügyvezetőként volt jelen Vig, a cég ellen azonban fennállása alatt 16 végrehajtást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), és miután a jogász 2022 elején átadta az ügyvezetői széket másnak, pár hónap múlva megszűnt a társaság.
Számlagyártás mellett cégeltüntetéssel is foglalkozott a letartóztatásban lévő ügyvéd
A nyilvános adatok szerint cégeltüntetésben is jártas Vig Mór. A praxistól eltiltott jogászt a napokban tartóztatta le a bíróság, mert a gyanú szerint több száz milliós számlagyárat üzemeltetett, de a férfi korábban egy nagy csalássorozatban is részt vett. Érdekes ellentmondás, hogy Vig Mór testvére, Vig Dávid eközben jó ideje harcos jogvédőként vezeti a Soros-hálózathoz sorolható Amnesty International Magyarországot.

Zakatolt a számlagyár
A praxisától eltiltott ügyvéd, Vig Mór neve – mint már utaltunk rá – egy minapi látványos rajtaütés miatt vált ismertté. A NAV múlt szerdán – név említése nélkül – számolt be arról, hogy a bíróság letartóztatott egy praxisától eltiltott budapesti ügyvédet. A jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat. A NAV emberei 33 fővárosi helyszínen kutattak és – két kábítószer- és pénzkereső kutyát is bevetve – dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint nem kis mennyiségben készpénzt foglaltak le. Nem sokkal később kiderült, hogy az eltiltott ügyvéd Vig Mór. Akinek nem ez az egyetlen ügye, a jogász ugyanis megközelítőleg negyvenrendbeli csalás miatt áll bíróság előtt.
A Soros-kapcsolat
Ilyen előzmények után nem mellékes, hogy Vig Mór testvére, Vig Dávid vezeti igazgatóként az Amnesty International Magyarországot. Vig Dávid a Soros-hálózat fontos magyarországi láncszeme, korábban dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnál, ahogy öt évig, 2011 és 2016 között Soros György alapítványánál, az Open Society Foundationsnél is.
További Belföld híreink
Két testvér, egy cég
A napokban kirobbant botrány akár komolyabb terhet is jelenthet számára, ugyanis részben a testvérével, Vig Mórral közös cégük kapcsán büntetőjogi intézkedést foganatosítottak 2023. november 27-i hatállyal. A Tűzfalcsoport cikke szerint a Help-Me Bt.-ben kültagként tulajdonos a konkrét büntetőjogi intézkedés alá vont Vig Mór, és úgyszintén kültagként tulajdonos Vig Dávid is.
Borítókép: Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója beszédet mond az Utcazene az utcán élőkért című ingyenes koncerten a Széll Kálmán téren 2018. december 10-én (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.

Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.

Tragikusan fiatalon halt meg az év rendőre
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Özvegyi nyugdíj? – ősztől jönnek a változások!

Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől

Lezárták a rakpartot: már helikopterekkel is kerestetik a vízbe zuhant gyereket

Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik

Megszakad a szív: meghalt egy fiatal magyar rendőrnő, két kisgyermeket hagyott maga után

Összecsapott az orosz Iszkander és az amerikai HIMARS, ez lett az eredménye

Hiába a törvény, Soros civiljei pride-ot szerveznek ma délután Budapesten

Az Odensét is BL-döntőbe vezető Gjekstad: „A Győr a favorit, de szeretnénk méltó kihívói lenni”

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

Zsarolás, korrupció, koholt vádak: már az ukránoknak is elegük van Zelenszkijből

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.

Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.

Tragikusan fiatalon halt meg az év rendőre
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.