Az ATV-ben nem kérdezték meg a Lánchíd-botrányról a híd felújításáért felelős főpolgármester-helyettest

Noha az ATV számolt be róla először, hogy a Lánchíd-felújítást végző A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalhatott a számlagyáras exügyvéd, Vig Mór cégéhez, a csatorna műsorában szereplő illetékes főpolgármester-helyettessel, Tüttő Katával beszélgetve még csak szóba sem hozták a témát. Pedig akár érdekes lett volna az MSZP-s politikus reakciója, már csak azért is, mert Tüttő Kata korábban részt vett az A-Híd egyik év végi rendezvényén.

2024. 01. 24. 19:23
CSS_20230804-30
20230804 Budapest Átadták a megújult Lánchidat. Fotó: Csudai Sándor (CSS) Origo képen: Tüttő Kata (MSZP) városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, Karácsony Gergely főpolgármester, Kerpel-Fronius Gábor okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes Fotó: Csudai Sándor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakmailag nehezen megmagyarázható, ahogy az ATV az utóbbi évek egyik legnagyobb korrupciógyanús ügyével foglalkozik. A hét elején a csatorna internetes kiadása számolt be saját értesülésre hivatkozva arról, hogy a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalhatott a számlagyáras ügyvédként elhíresült Vig Mór egyik cégének, a Sunstrike Kft.-nek. Az Atv.hu információi között még az is szerepelt, hogy a pénzből mintegy 900 milliót továbbutalhattak Vig különféle magánszámláira, és a summát rövid idő alatt készpénzben fel is vették. Ehhez képest az ügy szóba sem került, amikor az ATV Egyenes beszéd című esti műsornak Tüttő Kata volt a vendége. Pedig Rónai Egon műsorvezető feltehetett volna néhány kérdést, főpolgármester-helyettesként ugyanis az MSZP-s politikus felelt a hídfelújítás lemenedzselésével. Tüttőt már csak azért is érdemes lett volna az A-Híd ügyében megkérdezni, mert a politikus alig két héttel főpolgármester-helyettesi kinevezése után, 2019-ben a cég egyik év végi rendezvényén tűnt fel. Ezt a vállalat honlapján található fotógaléria képei is tanúsították.

Tüttőt, aki az MSZP európai parlamenti listájának vezetője is, most a műsorvezető mindössze arról kérdezte, miként készülnek az európai parlamenti, illetve az önkormányzati választásra. A politikus így az aktuális ügyekre kitérő közbevetések nélkül adhatta elő kampányüzeneteiket például arról, hogy csatlakoztak „a klímasemleges száz város missziójához”.

 

Gyanúsan nőttek a felújítás költségei

A felújítás kapcsán érdemes felidézni, hogy a Karácsony Gergely-féle városvezetés miután érvénytelenítette az elődje által a Lánchíd rekonstrukciójára kiírt tendert, újat hirdetett meg, amelyen ugyanúgy az A-Híd Zrt. lett a befutó. Karácsonyék ugyanakkor jóval magasabb összegért bízták meg a kivitelezőt annál, mint amennyiért Tarlós Istvánék tervezték: a 21,8 milliárd forintos végösszegből 26,7 milliárd forint lett, vagyis közel ötmilliárddal több az eredeti ajánlatban szereplő számoknál. Ráadásul megváltoztak más fontos szerződéses feltételek is: a Tarlós alatt lezárt tenderhez képest majdnem hatvanszorosára (!), 4,2 milliárd forintra emelték a kivitelezőnek járó előleget, miközben a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

 

Tovább szaporodnak a kérdőjelek

Emlékezetes: a múlt héten Brenner Koloman, a Jobbik főpolgármester-jelöltje vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Fővárosi Közgyűlés képviselőinél, hogy megállapítsák a politikai felelősséget a korrupciógyanús Lánchíd-felújítás kapcsán. Akkor még csak azt lehetett tudni, hogy házkutatást tartottak a projektet kivitelező A-Híd Zrt.-nél Vig Mór ügyében.

Az Egyenes beszéd műsorvezetője ugyancsak a keddi adásban Brenner Kolomannal beszélgetve még a birtokukba került hivatalos nyomozati anyagot is bemutatott: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Fővárosi Főügyészségnek küldött tájékoztatóját. – Van egy dokumentumunk, ami igazából azt bizonyítja, hogy valóban zajlik egy ilyen vizsgálat és azt bizonyítja, hogy itt nagyon komoly összegek merülnek fel egy ügyvéd páncélszekrényéből elvándorolva. Aki ügyvéd egyébként az A-Híddal volt kapcsolatban, ezt egyébként a cég is állítja – fogalmazott Rónai Egon. Kérdés, hogy a Lánchíd a városüzemeltetésért felelős Tüttő Katával miért kerülték e témának még csak az említését is.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Origo) 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.