Azonban a szakértő elmondása szerint ezeken a településeken is folyamatban vannak a beruházások, amelyek elkészültével minden tekintetben megfelelő lesz az ivóvíz. Ameddig pedig a beruházás folyamatban van, valamennyi érintett településen más módon, arzéntisztító konténerek segítségével mindenki számára biztosítják az egészséges ivóvizet.
Az ólomszennyezés problémája
Az arzén mellett az ólom előfordulása jelenthet kockázatot. Azonban míg az arzén a nyersvízből származik, addig az ólom esetében egészen más a helyzet, ugyanis a régi épületekben még sok helyen előforduló ólomcsövekből oldódik be az ivóvízbe, így az ivóvíz határérték feletti ólomtartalma nem teljes településeket érint, hanem csupán egyes házakat, épületeket.
Ez a probléma elsősorban az 1945 előtt épült házaknál merülhet föl, ott a legnagyobb az esély arra, hogy ólomcsövek lehetnek még az épület vízhálózatában. Vagyis azok a területek a leginkább érintettek, ahol sok az ilyen régi épület, tehát főleg Budapesten, illetve a nagyobb városok belső történelmi városmagjában számíthatunk ólom megjelenésére az ivóvízben.
– jelentette ki a szakértő, aki elmondta, hogy az ivóvíz ólomtartalma házról házra, még akár egy épületen belül is jelentősen változhat attól függően, hogy hányadik emeleten van a lakás egy társasházon belül, vagy pedig a lakáson belül már megtörtént-e az eredeti vízvezetékek cseréje.
2018 és 2020 között egy pályázat keretében országos reprezentatív felmérést végeztünk az ivóvíz ólomtartalmára vonatkozóan, és ennek eredményeképpen egy cím alapján kereshető, országos ólomkockázati térkép készült, ami jelenleg is elérhető az NNGYK honlapján.
– emelte ki Vargha Márta, aki elmondta, hogy ezen a térképen mindenki meg tudja nézni, hogy a saját háztömbjében milyen valószínűséggel fordulhat elő ólom az ivóvízben. Ezt egészíti ki egy egyszerű kockázatértékelő segédeszköz, amivel néhány kattintással kideríthető, kit érinthet az ivóvíz ólomszennyezettsége, és mi a teendő ilyen esetben.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!