Már van gyanúsítottja az Eötvös József Gimnáziumot érintő vesztegetési ügynek. Lapunk megkeresésére ugyanis a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt a tájékoztatást adta, hogy az alárendeltségébe tartozó Fővárosi Nyomozó Ügyészség „az Eötvös Gimnáziumhoz köthető társadalmi szervezet egy tagját gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki azért, mert arra hivatkozott, hogy pénzért elintézi egy gyermek felvételét az oktatási intézménybe”. A KNYF a nyomozás érdekeire tekintettel több információt nem közölt.
Lecsapott a hatóság egy gyanúsítottra az Eötvös Gimnázium korrupciós bűnügyében
Befolyással üzérkedés bűntette miatt egy személyt gyanúsítottként hallgatott ki az ügyészség az Eötvös Gimnáziumot érintő korrupciós ügyben – tudta meg a Magyar Nemzet. Az iskola körüli botrány azért robbant ki, mert egy nyilvánosságra került hangfelvétel szerint hosszú évek óta lehetővé tették, hogy kenőpénz fejében az intézménybe kerülhessenek a felvételin sikertelen, de tehetős szülők gyerekei.
Hangfelvétel a bizonyítékok között
Ahogy arról lapunk is beszámolt, hónapokkal ezelőtt felvetődött annak a gyanúja, hogy vesztegetési pénz kellett ahhoz az iskolában, hogy azokat a diákokat is felvegyék az elit iskolák között számontartott intézménybe, akiknek nem sikerült a hivatalos felvételi. Egy hangfelvételen arra is utaltak, hogy a korrupt beiskoláztatási rendszert ráadásul az igazgató és az iskolához tartozó alapítvány vezetője működtethette.
Kenőpénzt kérhettek
Ismert, a Metropol által közreadott hangfelvételekből arra lehetett következtetni, hogy Moss László igazgató és a gimnáziumhoz tartozó alapítvány vezetője, Kálmán Gábor a nyolcszoros túljelentkezés ellenére is fenntarthatott iskolai helyeket az írásbelit egyébként elbukó gyerekek felvételére. Ehhez a hangfelvétel szerint állítólag minimum félmillió forintot kellett befizetniük a tehetős szülőknek. A botrányos felvétel annak a gyanúját is felvetette, hogy nem egyszeri esetről volt szó, mert már évtizedek óta fogadhattak el kenőpénzt azoktól a módosabb szülőktől, akik a rosszul sikerült felvételi ellenére is az Eötvösbe szerették volna csemetéjüket járatni.
Azt mondtad, hogy nem mi vagyunk az első kísérleti nyulak ebben a helyzetben, és itt zárójelben jelezném, hogy igaz, amit mondtál, mert a mi ismeretségi körünkben is van olyan, ma is az Eötvösbe járó gyermek, aki általánosban bukdácsolt, majd a hatosztályosba felvették. Van ilyen három a körünkben, hol saját gyermek, hol unoka
– mondta egy édesapa a hangfelvételen, amire az iskolaigazgató jobbkeze, Kálmán Gábor végig helyeselt. Az alapítvány vezetője végig azzal nyugtatgatta az apát, hogy ez már nem az első olyan alkalom, hogy Moss László igazgató a saját hatáskörében vesz fel szóbeli nélkül több olyan gyermeket, akinek korábban nem sikerült a felvételije.
Az iskola a botrány kirobbanása után közleményben tagadta a vádakat, ezért a legújabb információk miatt újra kíváncsiak voltunk a gimnázium álláspontjára. Arra kérdeztünk rá, hogy hallottak-e a gyanúsításról, és ha igen, tudják-e, kiről van szó. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.
További Belföld híreink
Borítókép: Az Eötvös József Gimnázium (Fotó: Teknős Miklós)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezEgyre kevesebben kíváncsiak Magyar Péterre
Csak lézengenek az érdeklődők a baloldali politikus vidéki rendezvényein.
Kocsis Máté: Hazánk békéjéről is szól a választás
A június 9-i választás arról szól, hogy Európában végre legyen újra béke, ne a háborús retorika uraljon mindent.
Provokálták a Hír TV stábját a baloldali gyöngyösi polgármester emberei
A riporter arról akart érdeklődni, hogy a városvezető megszavaztatott magának egy díszpolgári címet.
Schmidt Mária: A kommunista eszme a legaljasabb ösztönökre épített
Időszaki kiálíltás nyílt a Terror Háza Múzeumban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Békemenet június 1-jén: a kormány melletti kiállás és a béke iránti vágy elsöprő támogatása lesz
Döbbenetes látogatást tett Zelenszkijné, erre senki sem számított
Nem takargathatja tovább Mikes Anna - Krausz Gábor odáig lesz a gyönyörtől
Búcsú a lipcsei szurkolóktól: nagy bejelentést tett a jövőjéről Gulácsi Péter!
„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell
Késelés volt az Örs vezér téren
Mutyitérkép: Elkészült a kispesti botrányos ügyek atlasza
Nemzetközi kupadöntőt vezethet a Bajnokok Ligája botránybírója
Fordulópont Brüsszelben: Magyarország nyerhet Von der Leyen kapitális hibája után
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Gulyás Gergely elmondta, hogy mi lesz Magyar Péter sorsa
Világbajnok úszónk kapott egy sms-t, ami felforgatta terveit az olimpia előtt
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezEgyre kevesebben kíváncsiak Magyar Péterre
Csak lézengenek az érdeklődők a baloldali politikus vidéki rendezvényein.
Kocsis Máté: Hazánk békéjéről is szól a választás
A június 9-i választás arról szól, hogy Európában végre legyen újra béke, ne a háborús retorika uraljon mindent.
Provokálták a Hír TV stábját a baloldali gyöngyösi polgármester emberei
A riporter arról akart érdeklődni, hogy a városvezető megszavaztatott magának egy díszpolgári címet.
Schmidt Mária: A kommunista eszme a legaljasabb ösztönökre épített
Időszaki kiálíltás nyílt a Terror Háza Múzeumban.