A rekonstrukció kapcsán közölte: Tarlós István elkészítette a szükséges terveket, és meg is szerezte a szükséges építési és létesítési engedélyeket a Hegyvidékkel együttműködve, Karácsony Gergely viszont nem tartotta karban ezeket az engedélyeket – pedig ennek költsége minimális az engedélyek megszerzéséhez képest –, így nagyon félő volt, hogy ezek érvényességi ideje lejár. – További probléma, hogy a közelmúltban megjelent Ikop plusz EU-s pályázati kiírás nevesítette a fogaskerekűt mint aminek a megvalósítására pályázni lehet.
Levélben kértem Karácsony Gergelyt, hogy a főváros használja ki a lehetőséget. Még nem érkezett válasz, de titkon azért remélem, hogy a főváros vezetése élt a kínálkozó lehetőséggel, de ha nem, annak nyomós indokát adja. Mindenképpen utána fogok járni ennek – szögezte le.
Fonti Krisztina a libegőről azt mondta, a tervük az, hogy felújítják a teljes szerkezetet és a két állomásépületet, zárttá és négyülésessé alakítják a kabinokat, amelyek óránként több mint ezer utast szállíthatnának.
A kabinokat akadálymentesítenénk, és babakocsi, bicikli szállítására is alkalmassá tennénk. A libegő alsó állomásához közel lévő, az 58-as villamos egykori végállomásánál pedig a Lóvasúthoz hasonló épület műemléki felújítását és egy jégpálya megépítését is tervezzük
– sorolta, hangsúlyozva, a felújítást akadályozza, hogy a libegő üzemeltetője a BKV Zrt., és az épületek részben önkormányzati, részben állami, részben vitatott tulajdonban állnak. – Éppen aláírás alatt van a megállapodás az állam és az önkormányzat között, hogy átvesszük az állami tulajdont. Ezzel legalább eggyel csökken a szereplők száma, egyszerűsödik a helyzet – emelte ki Fonti Krisztina.
Borítókép: Fonti Krisztina alpolgármester (Forrás: Hegyvidéki Önkormányzat)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!