– Ezek a sérülések károsítják a nyálkahártyát, hegesedést okozhatnak a nyelőcsőben és szűkületet, ami később, már a gyógyulást követően is nyelészavart idézhet elő; de más szerveket is érinthet a károsodás, ha mélyebbre jut a gombelem, akkor a szív- és érrendszert is veszélyezteti a légzőrendszer, a mellkasi szervek mellett, és súlyos, életet veszélyeztető állapot léphet fel – hívta fel a figyelmet.
Ternai Zita hozzáteszi, mivel a gombelem gyorsan elkezdi marni a nyelőcső falát és intenzív fájdalmat okoz, ezért a még beszélni nem tudó gyermek is hamar jelezni kezd, hogy valami nagy baj van. – Az intenzív sírás mellett idegentest elakadás esetén tipikus tünet, hogy a kicsi intenzíven nyáladzani kezd, de kisebbek esetében gyakori, hogy elutasítja az anyja mellét, vagy ha esetlegesen teljes stopot okoz, evés-ivás után intenzíven hányni kezd a gyermek – jelezte.

A doktornő kifejti, a nyelőcsőben van három szűkület, a különböző anatómiai viszonyok miatt hol szűkebbek, hol szélesebbek az átmérők, ezekben a szűkületekben akadnak meg a lenyelt tárgyak, így a gombelemek is. – A tapasztalat az, hogy bár egy ötforintos is meg tud akadni, de előfordulhat, hogy a kórházba vezető úton, a zötykölődéstől lejjebb megy már, és ez az apróbb pénzérme végül természetes úton, a beleken keresztül távozik a szervezetből. De egy tízforintos vagy egy ekkora méretű játék, gombelem már biztos, hogy megakad, és veszélyeztetheti akár a gyermek életét is – hívta fel a figyelmet.
– Fontos, hogy ha úgy látjuk, hogy egy idegentest elakadt, semmiképp ne hánytassuk a gyermeket, mert ha már megakadt, és a gyermek küszködik az öklendezéssel, csak még jobban megfeszül, ráfeszül a nyelőcső az amúgy is szűk részen, ez nemcsak fájdalmasabb, de nagyobb a kockázata a szövetek és a nyelőcső sérülésének is – mondta.
A különféle tárgyak mellett szintén gyakori, amikor az étel akad meg a nyelőcsőben. – A legtöbb eset elkerülhető lenne, ha a gyerekek étkeztetése nyugalomban, ülve, asztalnál történne
– jegyzi meg Ternai Zita. A doktornő elárulja, az egészen kicsi, néhány hónapos páciensek mellett megfordulnak nagyobbak, akár iskolások is, egy kislány például edzés után olyan éhes volt, hogy szinte egyben próbált lenyelni egy szendvicset. Egy másik alkalommal a szárítócsipesz rugója akadt el egy kisbabának a nyelőcsövében: egyik napról a másikra nem fogadott el szilárd ételt, szülők pedig a jelenséget betudták a dackorszak egyik velejárójának.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!