Megéri természettudományos tantárgyakból remekelni

– Új alapokra szeretnénk helyezni az immár tizenhat éves Nemzeti tehetség programot – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára. Nagy-Vargha Zsófia elmondta, idén elsősorban a természettudományok iránt érdeklődő tehetségeket keresik.

Forrás: MTI2024. 04. 10. 13:06
NAGY-VARGHA Zsófia
Fotó: Bodnár Boglárka
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A kormány évről évre jelentős összegeket fordít a tehetséggondozásra, amelyhez a személyi jövedelemadó egy százalékával bárki hozzájárulhat. Ez nemzeti ügy, ami nem kiadás, hanem befektetés a jövőbe – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára, aki a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának és az M1 aktuális csatornának volt a vendége szerdán.

Nagy-Vargha Zsófia kiemelte, hogy új alapokra szeretnék helyezni az immár 16 éves Nemzeti tehetség programot. Az idén a természettudományos területek felé orientálódó fiatalokat szeretnék jobban támogatni – fogalmazott a helyettes államtitkár. Elmondta, 

lehetőség szerint minél több nagy, nemzetközi természettudományos versenyt szeretnének Magyarországra hozni, mert így a magyar fiatalok nagyobb eséllyel tudnak elindulni ezeken a megméretéseken. 

Nagy-Vargha Zsófia felidézte: minden évben felkérnek valakit, hogy legyen az program kampányarca, nagykövete, aki egyrészt a tehetséggondozást, másrészt a saját területét népszerűsíti. Mint mondta, az idén először három nagykövetet is felkértek: Kis-Tóth Ágnes asztrofizikus mellett a Bagossy Brothers Company és Illés Fanni paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó is az ország legnagyobb tehetségtámogató program kampányarca lett.

Nagy-Vargha Zsófia kitért arra is, hogy nehéz megtalálni a rejtett tehetségeket, ezért újdonságként orientációs mérést vezettek be, amely azt mutatja meg, hogy egy gyermek milyen területen kiváló.

Elmondása szerint azért jó és komplex ez a mérés, mert a gyermek szókincsére, problémamegoldó képességére fókuszál. Hozzátette: a gyermek pedagógusa is kitölt egy mozaiktesztet a gyermek képességeivel kapcsolatban. Ezt egyelőre csak 85 iskolában vezették be, de jövőre szeretnék kiterjeszteni – tudatta. Hozzátette: 

a program weboldalán „tehetségtérképet” szeretnének létrehozni, amelyen a tehetséges gyerekek, szüleik, a pedagógusok vagy a szervezetek látják, hogy az adott térségben mely tehetségterületen milyen programok érhetők el. 

A cél az, hogy a térképre ne csak az ő tehetséggondozásuk programjai kerüljenek fel, hanem minden Magyarországon elérhető összes tehetséggondozó program látható legyen – húzta alá.

Nagy-Vargha Zsófia elmondása szerint a pedagógusok szerepe rendkívül fontos, éppen ezért jött létre tavaly egy ösztöndíjprogram a kiemelkedő tehetséggondozást végző tanároknak, a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíj, amellyel tíz hónapon keresztül, havonta nettó 75 ezer forinttal ismerik el a tehetséggondozó tanárok munkáját.

 

Borítókép: Nagy-Vargha Zsófia (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.