Mesterek helyett már csak a tehetetlen pedagógusok maradtak az iskolákban?

Pedig a tanárok jelenléte nem csak az oktatásban fontos, a gyerekek egész életét megalapozhatja egy példakép.

– A tanárok megbecsültsége drasztikusan visszaesett az elmúlt évtizedekben, ami nemcsak Magyarországon jellemző, hanem nemzetközi mértéket ölt – írja elemzésében Szakos Enikő, az MCC Tanuláskutató Intézet oktatáskutatója.

A szakember emlékeztet: egyre több olyan eset, hír kerül nyilvánosságra, amelyben a rendbontó diákkal szemben tehetetlenné váltak a tanárok, és amelyekben a szülők botrányt rendezve kérik számon a pedagógust. De számos példát láthattunk az elmúlt időszakban szerte a nagyvilágban is, amikor a tanítók fizikai erőszak áldozataivá váltak.

Mester és tanítványa

– Mindezek sajnálatos bizonyítékai annak, hogy a tanár a társadalmi megbecsültség alacsony fokán áll, és ennek okai nem vezethetők vissza pusztán finanszírozási vagy infrastrukturális kérdésekre – hívta fel a figyelmet a kutató, kiemelve, hogy a folyamatban minden kétséget kizáróan fontos szerepet töltenek be a progresszív elméleteket hirdető pedagógiai irányzatok.

– Ezek a haladó szellemiségű elgondolások a tanulást nem egy mester–tanítvány interakcióban képzelik el, amelyben a tanár tekintélye része az oktatási-nevelési folyamatnak és egyben a közösség formáló ereje is, hanem a tekintélyt elnyomó és korlátozó tényezőnek látják, a tanári szerepkört pedig inkább egyfajta szakmai szolgáltatást nyújtó és megfigyelő feladatnak tekintik – magyarázta Szakos Enikő, aki szerint a jelenséget erősíti az is, hogy

a pedagógusok jelentős része a nyugat-európai és észak-amerikai társadalmakban egyre inkább aktivista szerepben látja magát, melynek köszönhetően a tantermek az aktuálpolitika színterévé válnak. Ez állandó konfliktust generál a szülők és pedagógusok között, amely tovább erodálja a tanári tekintélyt. 

Az MCC kutatója szerint viszont a fentiekkel szemben megállapítható, hogy a tanári archetípus korokon átívelően elválaszthatatlan a mester és a közösségszervező szerepektől. – Apáczai Csere János a Magyar enciklopédiájában tíz pontban megfogalmazza, hogy mi kívántatik meg egy tanítótól, hogy hasznoson járhasson el, és ennek első pontja, hogy taníttatásához illendő életet éljen, s tanítványinak jó s dicséretes példát adjon. Felmerül tehát a kérdés, hogy egy példaként szolgáló tanítókép meghaladottá vált-e a 21. században, vagy éppen ellenkezőleg, a ma iskoláját az teszi versenyképessé, ha visszafordulunk az eredeti példakép szerepekhez – teszi fel a kérdést a szakember.

A tanulmány vizsgálta azt a kérdést is, hogy miben segít a tanár az oktatáson túl. – Vitán fölül áll az a megállapítás, hogy a tanárok pusztán személyiségükkel és oktatási tevékenységükkel befolyásolják a diákok pályaválasztását.

Az ismeretek megosztásának módja, a lelkesedés és a kíváncsiság felkeltése hozzájárulhatnak egy tudományterület iránti érdeklődés kibontakozásához, mélyebb megismeréséhez, így a diákok hosszú távon kialakuló perspektívaként tekinthetnek rá

– fejtette ki, hozzátéve, hogy ezt erősítik az Ifjúságkutató Intézet kutatási adatai is, amelyekből az látszik, hogy azon diákok, akiket ösztönözni tudtak a tanáraik, nagyobb arányban tervezik folytatni tanulmányaikat, míg akiket nem tudtak motiválni, nem is szeretnének elvégezni újabb iskolát.

A példaként elöl járó tanár ráadásul nem csak a későbbi pályaválasztás során orientálja a diákot, de magát a tanulási folyamatot is katalizálja, hiszen ha a tudás egy olyan személytől érkezik, akire a diákok felnéznek és akit követendő példának tartanak, akkor az adott tantárgyban vagy témakörökben szívesebben mélyednek el

– mutatta ki a kutatás.

Nem csak az iskolában van hatással a gyerekekre

Ám ahhoz, hogy mindez működni tudjon, szükséges, hogy a gyerekek fel tudjanak rá nézni, hogy a szaktanár – ahogyan Apáczai röviden megfogalmazta – „elég tudós legyen”. – Egy szakmai példakép nemcsak az iskolaidőben van hatással a diákok tanulási folyamatára, de azon túlmentően is. Ha az önszabályozó tanulásra felkészíti őket, és a belső motivációjukat, kíváncsiságukat felébreszti, azzal arra ösztönöz, hogy a törzsanyagon túl autodidakta módon tovább mélyítsék ismereteiket – fogalmazott Szakos Enikő.

A tanári elismertség gyermekekre való hatása egyértelműen túlmutat az iskolapadok és a táblák világán, hiszen a diákévek alatt számos olyan képességet, készséget és tudást sajátítanak el, amely felnőtt életük során alkalmazható és szükséges.

– Magyarországon minden gyermek hatéves kora körül belép a közoktatásba, és legalább 16 éves koráig ott nevelkedik, melynek során a nap jelentős részét diáktársai és tanárai közegében tölti. Éppen ezért nem meglepő, hogy a gyermekek jelentős része a társas érintkezési formákat, például az etikettet, a konfliktuskezelést, a különböző kommunikációs formák, így mondjuk a szóhasználat egy részét az iskola keretei között sajátítja el és gyakorolja – olvasható a kutatásban.

A tanulmány kitér arra is, hogy

a tanárok szerepe ebben a közegben akarva-akaratlanul a példamutatás.

Vagyis, ahogyan viselkedik a pedagógus a kollégáival és a diákokkal, azzal mintát mutat a fiatalabb generációknak. Ugyancsak példaként szolgál a tanár az erkölcsi nevelés tekintetében, ezért nem mindegy, hogy hiteles személyiségnek, követendő példának látja-e tanárait a diák. Ennek fontosságára már Apáczai Csere János is felhívta a figyelmet, a tíz pontjának egyike az erkölcsi nevelés fontossága.

A gyerekek látásmódját is segíti

Szintén meghatározó szerepet töltenek be a tanárok a diákok világról alkotott képének kialakulásában. A társadalmi fókuszú tanulmányok oktatói, a történelem, az irodalom vagy a földrajz elválaszthatatlan a múltbéli és jelenbéli történések magyarázatától, értékítéletek megalkotásától.

– A tanítónak ezért felelőssége van abban, hogy ilyen kérdésekben milyen hatást gyakorol a gyermekekre, ami befolyásolhatja a diákok látásmódját. Ezzel a hatással óvatosnak kell lenni, hiszen tudjuk, hogy a tudás átadásának éppen az a feladata, hogy a múlt történéseit jól ismerve a fiatalok saját világképüket, gondolkodási struktúráikat kialakítsák, nem pedig az, hogy az iskola megmondja nekik, hogy hogyan kell gondolkodniuk – jelezte Szakos Enikő, kiemelve, hogy bizonyos társadalmi kohéziót megalapozó, nemzeti minimumként szolgáló értékek átadásában a tanároknak kulcsszerepe van.

Ilyen a hazaszeretet, a közös nemzeti műveltség, a szélsőséges individualizmus és kollektivizmus közötti egészséges egyensúly megtalálása, a világ problémáival szembeni kreatív, megoldáscentrikus hozzáállás.

 

Több mint egy csoport

Egy osztály több annál, mint egykorú gyermekek véletlenszerű csoportja, hiszen idegen diákokból közösség kovácsolódhat egy pedagógus értő munkája segítségével: a fiatalok hosszú éveket töltenek egymás társaságában, emberi kapcsolatok, barátságok alakulnak ki, de rivalizálások, konfliktusok is megjelennek a tanulási folyamat, az együtt töltött idő következményeként.

– Ebben a társaságban tapasztalják meg először, hogy milyen közösségben és a közösségért dolgozni, hogyan működik a csoportdinamika, és itt tapasztalják meg először a családon kívüli hierarchiát is. Ezek az élmények és tudások azok, amelyek hozzásegítik fiatalok egész nemzedékét ahhoz, hogy a társadalom hasznos és funkcionális tagjaivá válhassanak, s ennek mozgatórugója, szervezője a képzett tanár – fejtette ki Szakos Enikő, aki azzal összegzett, hogy

ha a pedagógus szerepe csupán oktatási szolgáltatás nyújtására redukálódik, akkor a fiatalok is egyre nehezebb helyzetbe kerülnek céljaik kijelölésében, hivatásuk megtalálásában.

Példaképek híján pedig az iskola egyre jelentéktelenebb szerepet tud csak betölteni az általános viselkedési szokások és a társadalmi együttélés szabályainak átadásában, a megfelelő erkölcsi és etikai nevelésben, ezért a társadalom egyre széttartóbbá válik.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)