Baja újra kivívhatja régi szabadságát, méltóságát

A bajaiak úgy ítélték meg, hogy ebből a városvezetésből a jövőben nem kérnek – mondta a lapunknak adott interjúban Kámánné Bari Bernadett, aki októberben váltja az ex-momentumos Nyirati Klárát a polgármesteri székben. Baja város új polgármestere mindenképpen a fejlődés és a testületi konszenzus hiányát emelte ki az elmúlt öt év történéseiből, azt ígéri: a pénzügyi átvizsgálás után nekikezdenek programjuk megvalósításához immár egy egységes képviselői testület közreműködésével.

2024. 06. 22. 6:13
Kámánné Bari Bernadett a Fidesz-KDNP bajai polgármesterjelöltje (Fotó: BAON/Márton Anna)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ennek ellenére viszonylag hamar kiütköztek a különböző ellentétek a baloldali frakció tagjai között, és ez gyakorlatilag végigkísérte az elmúlt négy és fél évet. 

A személyeskedés, a baloldali pártok politikai csatározásai és országos politika jellemezte a képviselő-testület munkáját. 

A Sikeres Bajáért Egyesület tagjai egymással hadakoztak a képviselő-testületi ülésen, ezért nagyon sokan érezték úgy a bajaiak közül, hogy Baján megállt a fejlődés. Ezt leginkább abban lehetett tetten érni, hogy az előző városvezetés által elnyert pályázati támogatásokat, amelyeknek összege már az önkormányzat számláján volt, visszaadták – mutatott rá az egyik legfontosabb problémára az új fideszes városvezető, aki kihangsúlyozta: a bajaiak úgy ítélték meg, hogy ebből a városvezetésből a jövőben nem kérnek. Ismét egy civil szervezet mögé bújva próbálták a választók bizalmát kérni, de mint az eredmények ismeretében látszik, ez nem vezetett eredményre.

– Azt gondolom, hogy a bajaiak egyrészt megelégelték ezeket a politikai csatározásokat, másrészt megelégelték azt, hogy fejlődés sincsen, visszaadott pályázatok vannak, emellett voltak több tíz milliós politikai tanácsadók. A bajaiak számára az látszott, hogy itt mindennel foglalkoznak, csak a várossal nem. Ebből lett tulajdonképpen elege a helyi embereknek – foglalta össze Bari Bernadett. 

Az új polgármester kiemelte, hogy hatalmas szívfájdalma lett a városnak, hogy a híres bajai halászléfőző fesztivált a jelenlegi vezetés egy külsős cégnek kiszervezte, ezáltal fizetőssé vált az évtizedek óta tartó ingyenes program. 

– A fesztivált idén rendezik meg 27. alkalommal, és majd 26 évig tudták úgy életre kelteni politikai pártoktól függetlenül az aktuális városvezetők, hogy az mindig a bajaiak megelégedését szolgálta. Ezt tavaly novemberben egy külsős vállalkozó számára kiszervezték, és gyakorlatilag innentől fizetőssé válik ez a fesztivál. Ez például a bajaiak számára egy olyan döntés volt, amit nagyon sokan sérelmeztek. Ennek kapcsán is nyilván meg kell vizsgálnunk, hogy milyen lehetőségek vannak. Ez már egy megkötött szerződés az idei, illetve a jövő évre vonatkozóan. 

Nyilván ennek kapcsán meg kell hallgatnunk mindenféleképpen a bajaiakat, hogy hogyan, miként szeretnék visszaállítani a fesztiválnak a méltóságát

– mondta el Bari Bernadett, aki figyelemmel kíséri az idei fesztivál technikai kivitelezését, egyelőre annyi információt tudnak, hogy hasonló lesz a beléptetés, mint a különböző országos nagy zenei fesztiválokon szokás.

– A Petőfi-szigetet valamilyen formában le fogják zárni, és a bajaiak számára a fesztiválnak csak a Szentháromság téren lévő része lesz ingyenesen elérhető és szabadon átjárható. A rendezvény úgy volt kerek, hogy a helyiek főztek a családdal, barátokkal, majd a halászlé elfogyasztását követően lementek a Petőfi-szigetre és mindenki az éppen aktuális hangulatának vagy zenei ízlésének megfelelően választott magának egy programot. Ezt a fajta szabadságot így elvették ezzel a kiszervezéssel – magyarázta a változásokat a leendő polgármester.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.