Tüntetett Karácsony Gergely, továbbra is új választást akar

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A baloldali városvezető az újraszámlálás kapcsán csalást emlegetett, és a főpolgármester-választás újbóli megrendezését követeli.

2024. 06. 14. 18:18
Karácsony Gergely demonstrációja
Fotó: Bach Máté

Az újraszámlálás annak fényében teljesen érthető volt, hogy még soha ennyi érvénytelen szavazatot nem adtak le Budapesten az önkormányzati választáson mint vasárnap. A hivatalos adatok szerint összesen 24 592 ilyen szavazólapot számoltak össze, ez a 2019-es mennyiségnek csaknem a háromszorosa. A 2019-es választásokon 8388 érvénytelen szavazatot adtak le a választópolgárok, és csaknem 10 százalékkal kevesebben jelentek meg az urnáknál, mint most vasárnap. A mostaninál jóval csekélyebb volt a leadott érvénytelen szavazatok aránya 2014-ben is, akkor mindössze 11 563 érvénytelen szavazólapot vettek nyilvántartásba.

Ennél is beszédesebb adatokkal szolgál a 2010-es eredmény. Akkor az érvénytelenül leadott szavazatok száma mindösszesen 7796 volt, ami a legalacsonyabb a főpolgármester-választások történetében. Ezzel szemben 2006-ban jóval több, 10 579 érvénytelen szavazatot adtak le, ami így is harmada a most vasárnapi adatnak.

Borítókép: Karácsony Gergely és Dobrev Klára (Fotó: Bach Zoltán)

 

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.