Van mit a tejbe aprítani: ennyit kapott a dollárbaloldal itthonról és külföldről

Szó sincs kivéreztetésről, külföldi támogatásról annál inkább.

Forrás: Mandiner2024. 06. 01. 10:42
Soros György Fotó: Fabrice Coffrini Forrás: Nemzeti Táncszínház
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzéki média egy részét, mások mellett a Telex.hu-t és a 444-et az foglalkoztatja leginkább mostanság, miként alakultak egyes üzleti körök 2023. évi pénzügyi beszámolói – hívta fel a figyelmet a Mandiner, majd azt is leírták, hogy a fent említett két médium például kifejezetten arra használta az elmúlt hónapot, hogy támogatásokat gyűjtsön olvasóiktól, fizessenek elő tartalmaikra. Ugyanúgy jártak el, mint a létrejötte óta ezzel kampányoló Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért, vagyis a Gulyás Márton-féle Partizán.

Megduplázta nyereségét a Telex

„A Telex az összes létező törvényt betartva működik, de az új hatóság (Szuverenitásvédelmi Hivatal) rendelkezésére egy csomó olyan, nem pontosan definiált eszköz áll, amivel »borsot lehet törni« a szabad sajtó orra alá” – olvasható a balliberális médium legújabb, átláthatósági jelentésében. (Ezt azt követően hozták nyilvánosságra, hogy az Igazságügyi Minisztérium honlapján – az utolsó napon – elérhetővé vált a portált kiadó Van Másik Zrt. pénzügyi beszámolója.)

A lapvezetés elárulta, indulásuk óta közel hetvenezren támogatták a Telexet, mikroadományokból és pályázati forrásokból 2,4 milliárd forint bevételük származott, hirdetéseikből és a webshopjukból összesen 1,93 milliárd, a legutóbbi jelentés óta pedig bővültek, fejlődtek, azonban nem dőlhetnek hátra, további adományokat kérnek.

A Mandiner arra is rámutatott, ami valójában nem szerepel e jelentésben, többek között arra, hogy a tavalyelőtti esztendőhöz képest megduplázták az adózás utáni eredményüket: ez majd 17 millió lett 2023-ban. A Mérték Médiaelemző Műhely közzétett egy listát ez év elején arról, mely ellenzéki médiumok mekkora támogatási összeget kaptak az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége által tavaly ősszel kiírt sajtófinanszírozási pályázatán. A Telex kiadójának neve mellett 7,8 millió szerepel.

A 444.hu mögött álló Magyar Jeti Zrt. pénzügyi beszámolójában az áll, az eszközök és a források végösszege majd 1,5 milliárd forint lett, az adózott eredmény viszont mínusz ötvenmillió.

A „veszteség” ellenére a 444 sem áll rosszul

Hiába a „veszteség”, ez sem vall kivéreztetésre, pláne annak fényében, amit a tavalyi évet megelőzően produkált a kiadó. Akkor azt lehetett olvasni: a Magyar Jeti Zrt. komoly növekedést produkált bevételi oldalán. A cég nettó értékesítési bevétele közel 25 százalékkal nőtt 2021-hez képest, így a Magyar Jeti éves nettó bevétele meghaladta az egymilliárdot, 156 milliós profittal. Akkori beszámolójukból kiderült, olvasói támogatásokból 65 millió érkezett 2022-ben (2021-ben 140 millió forintnyi olvasói támogatásról számolt be a 444 kiadója).

A Telexhez hasonlóan a 444 és a Quibit kiadójához is érkezett amerikai pénz 2024-ben. A Mérték Médiaelemző Műhely listáján szerepel: előbbi 10, utóbbi 6,5 milliót kapott az Egyesült Államok budapesti nagykövetségétől.

Tarolt a Partizán

A Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért nevű szervezet közzétette a bíróság oldalán az alapítvány pénzügyi beszámolóját, már ami a 2023-as esztendőt illeti. Az egyszázalékos személyi jövedelemadó felajánlásokból majd 192 millió forintos bevételt könyvelhettek el Gulyás Mártonék, adományokból pedig több mint 710 milliót. (Egy évvel korábban ez a szám 471 millió volt.)

Az egykori baloldali politikai aktivista meg is említi: „alapítványunk finanszírozásában 2023-ban is jelentős szerepet töltöttek be mind a kisösszegű közösségi adományok, mind a nemzetközi donor hozzájárulások. Kibővült anyagi lehetőségeink lehetővé tették, hogy magasabb minőségben és több tartalmat állítsunk elő: lehetővé vált munkavállalóink létszámának növelése és technikai eszközeink bővítése”. A Partizán eredménye kiemelkedő, hiszen több mint 275 millió forint szerepel a tárgyévi eredmény elnevezésű sornál.

A Mandiner arra is felhívja a figyelmet, Gulyásék könyvvizsgálói jelentését ismét csak a Hydra Holding & Management Kft. (Tóth Józsefné) készítette. Tóth neve előkerült az országgyűlési választási kampányban; akkor azt lehetett olvasni, hogy ő végzi a Bajnai Gordon–Ficsor Ádám, valamint Szigetvári Viktor-féle DatAdat Professional Kft. és az Ezalényeg.hu baloldali propagandaportál kiadójának, az Oraculum 2020 Kft.-nek a könyvelését. E szereplők, cégek nevei ugyancsak felmerültek a külföldi kampányfinanszírozási botrányban.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.