Speciális intézkedésekkel óvják a veszprémi érseki palotában élő közel kétszáz denevért, a várnegyed megújítását az állatok életmódjához igazítják, így például az érseki palota díszkivilágítását is módosították.
Az érseki palota padlásterébe ugyanis közel száz denevér érkezett április második felében, ahol a nőstény egyedek és néhány hete született kölykeik a nyári hónapokat töltik.
Jelenleg tehát egy 194 fős kolónia él az épületben, az ivarérett hímek ugyanis nem itt töltik a nyári hónapokat, hanem néhány fős kolóniákban, barlangokban, bányavágatokban, a későbbi nászhely közelében.
Mészáros József denevérkutató, a Bakonyi Denevérvédelmi Alapítvány elnöke úgy nyilatkozott, hogy az érseki palotából általában július közepén költöznek ki az első denevérek, a kolónia augusztus közepére, végére bomlik fel, bár néhány állatot még októberben is szoktak találni a padlástérben.
– A megfigyelések szerint az „érsekségi denevérek” nyár végén a Magas-Bakony felé veszik az irányt, a Tési-fennsíkon és a Kőris-hegyen, valamint a Bakony két legmélyebb barlangjában, a fokozottan védett Csengő-zsombolyban és az Alba Regia-barlangban töltik a telet, nászhelyük is ott található. A kölykök május végén, június elején jönnek világra, amikor a kolónia már az érseki palota padlásterében tartózkodik – fogalmazott a szakértő, aki szerint
nem kizárt, hogy a veszprémi érseki palota már megépítése, vagyis az 1770-es évek óta otthont ad egy-egy kolóniának, a denevérek a megfigyelések szerint ugyanis kitartanak a lakóhelyük mellett.
– Valószínűleg azért térnek vissza évről évre az érseki palotába, mert annak a padlástere kifejezetten nagy, megfelelő a hőmérséklet és a páratartalom, senki nem háborgatja őket, a tetőtér zsalugáteres ablakain át pedig kiválóan tudnak ki- és berepülni – magyarázta Mészáros József.

Az „érsekségi denevéreket” már az 1990-es évek közepe óta, vagyis lassan harminc éve figyelik, az itt élő példányok a közönséges és a hegyesorrú denevérek közé tartoznak, védett állatok. Számuk egész Európában folyamatosan csökken, a veszprémi várnegyedben is jóval kisebb a kolónia, mint néhány évtizeddel korábban. Volt, hogy több mint négyszáz denevér töltötte a nyári hónapokat az érseki palota padlásterében, ma kétszáz körül alakul a számuk.