Halálos veszély rejtőzik a Balaton mélyén

Sokan nem gondolnak arra, hogy a déli part vize nem is annyira sekély, mint amennyire látszik.

2024. 07. 07. 15:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akár életveszélyes is lehet a Balaton, ha a fürdőzők figyelmen kívül hagyják a marásvonalnak nevezett árokszerű képződményt – hívta fel a figyelmet a Világgazdaság. A lap szerint különösen a tó déli partján megmártózók állnak úgy hozzá, hogy nincs miért aggódniuk, hiszen egy sekély vizű tóról van szó. Szakter Rolanddal, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Balatoni Vízügyi Kirendeltségének geodéziai és térinformatikai referensével a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata oldalán jelent meg interjú a kérdésről.

 

Hirtelen mélyülő déli part

A szakember elmondta: tévedés azt gondolni, hogy a Balaton egy lavórra hasonlít, ami egyenletesen mélyül, hiszen valójában egy élő tó, folyamatosan változó mederrel.

Az északi parton gyorsan és egyenletesen mélyül a víz, a sekélynek tartott déli parton azonban 30-40-50 méteren belül is hirtelen két métert tud mélyülni, hiszen a marásvonal gyakorlatilag egy víz alatti árok.

Ez a rész általában ott kezdődik, ahol a víz már egyébként is másfél méter–180 centi mély, tehát ezen a szakaszon a legtöbben már úsznak. Azt is fontos megjegyezni, hogy ez a terület minden esetben a kijelölt strand határán túl van.

Szakter szerint gondot jelenthet, hogy a déli parton két marásvonal is található, amelyek közül a parthoz közelebbinél csak fél métert mélyül hirtelen a víz, ami főként a gyerekekre jelenthet veszélyt. A marásvonal egyébként a népszerű Siófoknál és Bélatelepnél van a legközelebb a parthoz.

 

A pánik az egyik fő veszély

A Balatonban ráadásul úgynevezett turzások is kialakulhatnak, olyan kiemelkedések, amelyeket a víz épít a mélyedésekből, a marásvonalból kiszabadult mederanyagból. Mivel a déli parton a jogszabály szerint akár egy kilométerre is eltávolodhatunk a parttól, ez problémát okozhat, különösen ha vízibiciklivel vagy SUP-pal hagyjuk el a partot. Egy kilométeren belül biztosan található víz alatti árok, amire akkor kell különösen figyelni, amikor valaki például vízibicikliről ugrik a vízbe.

Itt az egyik veszély a pánik, amikor az egyik ugrásnál még leér az ugró lába, a következőnél pedig nem.

A másik fenyegetést a turzások jelentik, amikor például egy fejesugrás után derül csak ki, hogy a víz ott sekélyebb, mint az előző ugrásnál, hiszen a vízibicikli és más eszközök sodródnak a vízben, így a fürdőzőnek nem tűnik fel, hogy sekélyebb rész fölé érkezik.

A 40-50-60 centiméteres homokpadok ráadásul – a marásvonallal ellentétben – mozognak is egy-egy vihar után, de a sima hullámzás is elbonthatja és újraépítheti őket máshol. A déli parton ezért nem túl szerencsés fejest ugrani.

A mederviszonyok a hajósok számára is gondot okozhatnak, ezért nekik érdemes a hajózásra bójákkal kijelölt területen maradniuk, különösen a nagyobb tőkesúlyú járművel. A Balaton például hiába Tihany közelében a legmélyebb, közvetlenül mellette található a szántódi homokpad, ahol könnyen zátonyra futhat egy hajó.

Forrás: KDTVIZIG

Borítókép: Illusztráció (Forrás: MTI/Vasvári Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.