Szakértő: Karácsony Gergely számára az elsődleges cél a politikai haszonszerzés

Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint nem az a kérdés, hogy Karácsony Gergely mit gondol a világ legfontosabb sporteseményéről, hanem az, hogy a mögötte álló politikai koalíció hogyan dönt erről.

2024. 07. 30. 12:37
karacsony gergely-5-BS
20240614 Budapest, Karácsony Gergely tüntetést szervezett a Nemzeti Választási Iroda épülete elé. Fotó:Bánkúti Sándor Fotó: Bánkúti Sándor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valamivel el kellett terelni a közvélemény figyelmét arról, hogy Karácsony Gergely – aki évek óta azt hangoztatja, hogy milyen rossz költségvetési helyzetben van a főváros – döntésének köszönhetően ismét több száz millió forintos prémiumokat fizettek ki a fővárosi közszolgáltató cégek vezetőinek – jelentette ki Tóth Erik, az Alapjogokért központ kutatási igazgatója. 

Egy ilyen döntés után éppen kapóra jött a főpolgármesteri kommunikációnak az, hogy találkozhatott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével. A főpolgármester testtartása az olimpia megrendezésének ügyében kifürkészhetetlen: amikor Magyarország a 2024-es, most Párizsban zajló olimpia rendezésére pályázott, a baloldali ellenzéki pártok jelentős része nem támogatta a kormánypártok indítványát

– emelte ki Tóth Erik, majd hozzátette, Karácsony Gergely 2015-ben még inkább a rendezés támogatása felé hajlott, a Fővárosi Közgyűlésben saját bevallása szerint is megszavazta az olimpiai szándéknyilatkozatról szóló előterjesztést, amit az akkori Párbeszéd Magyarországért nem támogatott. Ezt követően azonban politikai eszközként használta az olimpia rendezésének ügyét: a hátországát adó ellenzéki pártokhoz alkalmazkodva nem a nemzeti érdek képviseletére, hanem a kormányellenesség bizonyítására fókuszált az olimpia ellenzésével.

A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva Tóth Erik elmondta, a Momentumnak ősztől nem lesz frakciója és képviselője sem a Fővárosi Közgyűlésben, a párt példája pedig intő jel lehet minden olyan ellenzéki politikusnak, aki korábban akár sporttal, akár más világrendezvénnyel kapcsolatban degradálta és alábecsülte saját hazája képességét egy ilyen nagyságrendű esemény megszervezése kapcsán. 

Karácsony Gergely nyilatkozata a budapesti rendezést illetően emiatt is kétértelmű: egyrészt elismerte, hogy sport-infrastrukturális értelemben Magyarország felkészült egy olimpia rendezésére, azonban kritikával illette saját inkompetenciáját – még ha nem is ez volt az eredeti szándéka –, amikor hozzátette, hogy a tömegközlekedés a fővárosban nincs csúcsformában.

– fejtegette a szakértő. Karácsony és párttásai a gáncsoskodásban élen jártak: „stadionstopot” hirdettek, majd közösen fotózkodtak az elkészült sportlétesítményekben.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.