Álprofilok mögé bújva veszik rá a gyerekeket, hogy intim fotókat küldjenek magukról + videó

Az áldozatok között már hét-nyolc évesek is vannak.

2024. 08. 06. 12:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Online beszélgetésben veszik rá a gyerekeket

Az Internet Hotline a bejelentések vizsgálatakor rendszeresen találkozik olyan online jelenségekkel is, mint a szexting, vagyis amikor valaki online csevegésben intim képet küld magáról egy másik félnek, vagy a gyermekek online behálózása, szexuális célú zsarolása.

Tavaly a gyermekpornográfiával kapcsolatos bejelentések csaknem 17 százalékáról, tehát majdnem minden hatodikról feltételezték a hotline elemzői, hogy azok szexting során készültek, és ugyanilyen arányban voltak a feltehetően online behálózás során kicsalt tartalmak is – hívták fel a figyelmet.

A bejelentett és a vizsgálatuk alapján feltétezetten gyermekpornográf felvételek 64,45 százalékáról vélték úgy, hogy otthoni környezetben készültek és a 36,6 százalékukról, hogy azt a gyermek saját magáról készítette, majd továbbította, jellemzően kortárs nyomás vagy egyéb zsarolás hatására.

A jogsegélyszolgálat munkatársai szerint sok esetben már rendkívül fiatal, 13 év alatti, akár hét-nyolc éves gyermekeket is rávesznek arra, hogy felvételt küldjenek vagy webkamerán keresztül ilyen tartalmat közvetítsenek magukról. Azokban az esetekben, amikor egy gyermeket a saját magáról készített intim felvétel nyilvános megosztásával zsarolnak, az Internet Hotline haladéktalanul felveszi a kapcsolatot legfőbb együttműködő partnerével, a Nemzeti Nyomozó Irodával (NNI).

 

Bátorítsuk a gyerekeket, hogy kérjenek segítséget

A nyomozók arra figyelmeztetnek, a legtöbb zsaroló ráadásul nem tartja be az ígéretét, és a követelés teljesítésével a zsarolás nem szűnik meg, ezért a legjobb nem kommunikálni velük és minél előbb segítséget kérni.

Az Internet Hotline emellett arra bátorítja a kiskorú bejelentőket, hogy kérjenek segítséget azoktól a felnőttektől, akikben megbíznak.

Tavaly a gyermekpornográfiával kapcsolatos bejelentések az évi jelzések 42 százalékát tették ki, ami 850 bejelentést és azon belül összesen 1434 URL-cím vizsgálatát jelentette. A bejelentések több mint feléről, összesen 737 URL-címen elérhető tartalomról feltételezték az elemzők, hogy valóban gyermekek szexuális bántalmazását ábrázolták.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.