Saját bevallása szerint Radnai Márk szívesen nyúlt rendezőként olyan provokatív témákhoz, mint a drogok vagy a prostitúció. Erről a HVG-nek adott csütörtöki interjúban beszélt a Tisza Párt alelnöke. A portál kérdésére Radnai elmondta: „Mundruczó Kornél, Schilling Árpád és Bodó Viktor lenyűgözött. Ezeknél az alkotóknál láttam meg, hogy a színháznak milyen ereje van. A saját generációm tagjaihoz akartam szólni, olyan témákat beemelni, amikről úgy éreztem, érdekli őket.”
Magyar Péter szárnysegédjét tehát lenyűgözte Schilling Árpád, aki az utóbbi években mind a színházi életben, mind a politikában provokatív, botrányos megnyilvánulásaival hívta fel magára a figyelmet.
De nézzük, mit érdemes tudni a rendezőről és mik azok az emlékezetes esetek, amelyek a nevéhez kapcsolódnak!
Schilling Árpád a Krétakör egyik alapítója – a neomarxista aktivista, majd a Partizán-csatornát vezető Gulyás Mártonnal, illetve Papp Réka Kinga újságíróval, balliberális aktivistával együtt –, amely a Soros Alapítvány pénzéből kampányolva igyekezett megbuktatni a kormányt.
Schilling szerint a Nélküled egy náci dal
Emlékezetes, hogy a rendező egy 2019. decemberi interjúban a HVG-ben elképesztő véleményt fogalmazott meg az Ismerős Arcok nevű zenekar Nélküled című daláról.
„Amikor fel kell állni egy olyan giccses dalra, mint a Nélküled, amiben az „egy vérből valók vagyunk” nyílt náci utalás nemzeti értelmet kap, akkor tényleg kit kell még meggyőzni arról, hogy ez az ideológia fog folyni a színházakból, a mozikból, mindenhonnan?”
Kaszát, kapát elő!
Ugyanebben az interjúban arra a kérdésre, mit tanácsolna Karácsony Gergelynek, vegyen át néhány művészszínházat és a többit adja az államnak, vagy ne kössön kompromisszumot, azt felelte, ezzel a hatalommal nem lehet kompromisszumot kötni. „Aki enged, azt eltiporják. Egyetlen mód van: kaszát, kapát elő! A törvénytervezet módosítása épp azt mutatja, hogy csak az erőből értenek. És utolsó leheletükig fognak kapaszkodni a hatalomba” – hangoztatta Schilling.
„Orbán a legveszélyesebb ragadozó”
Schilling a korábbi években többször nyíltan állást foglalt az Orbán-kormány ellen, ellenzéki összefogást sürgetett a parlamenti választások előtt 2018-ban. A rendező szerint akkor a „demokratikus ellenzéki pártok kihátráltak a Közös Ország Mozgalom kezdeményezése mögül – amely egy igazságos és arányos választási rendszer kikényszerítésére tett kísérletet –, ezért a kormányváltás csak koordinált jelöltállítással valósítható meg”. – Ami a legfontosabb, hogy „Orbán Viktor a legveszélyesebb ragadozó. Ha meg akarunk tőle szabadulni, akkor az orrbefogást javaslom. Megint – fogalmazott Schilling, aki tehát 2018-ban akár a korábban szélsőjobboldalinak nevezett Jobbikra is szavazott volna.